Kenyér és mosogatógép – Panasz a pékárura
Avar Anikó, BudapestAz az ember benyomása, hogy valaki hozott egy rendeletet, amely szerint nem szabad a kenyeret és a zsemlét teljesen megsütni. Ebben az évben még nem tudtam Budapesten rendesen átsütött pékáruhoz jutni. A szeletelőkést összekeni a nyers tészta, a zsemle belsejében van egy ragadós gombóc, a külseje meg e között pedig egy félcentis üres „réteg”. Úgy tűnik, a dagasztás, kelesztés és sütés időtartama is le van rövidítve – attól tartok, a spórolási őrület ürügyén.
Az energiapazarlás a hatvanas évek óta a fogyasztói társadalom eredménye. Ha nem árulnának elektromos fogkefét, mosogatógépet és hasonlóan nélkülözhető, pazarló masinákat, nem lehetett volna Európára erőltetni a jelenlegi pánikot. Itt pedig valaki zsebre teszi azt az összeget, ami a szükséges és a megrövidített sütési idő közötti energiafogyasztást fedezi, mert olcsóbb nem lett a pékáru. Ha még hozzávesszük azt a szomorú tényt, hogy a világ lisztkészlete lecsökkent, hihetetlen nagy bűn kidobatni az emberekkel az egynapos kenyeret penészedés miatt.
Ki a csuda vette rá a pékeket, hogy a munkájukat szándékosan hanyagul végezzék? Nem tudom megérteni, hogyan képesek iparosok, kétkezi munkások úgy hazamenni, hogy tudják, rossz munkát végeztek.
