Hirdetés

Hogy ki nevezte Jézust először baloldalinak, nem tudom. Hallottam néhány helyről ezt a jelzőt, valószínűleg balról jött az „igehirdetés”. Nagyobb baj az, hogy akik a hasonlatot magukra értik, csak azt hiszik, hogy ők baloldaliak, pedig nem azok. Talán nem is tudják, mit jelent annak lenni. Jézus, Isten fia emberré lett értünk, de az ő ember volta egyedülálló, ezért nem mérhetjük össze a mi gyenge emberi létünkkel. Jézus tanított, gyógyított, csodákat tett.

Gondoljunk arra, amikor sok ezer éhes embert öt kenyérrel és két hallal jóllakatott. Csodákra a mai ember is képes, néha át is éli őket, de halottakat nem tud feltámasztani, mint Jézus tette. Vannak hétköznapi csodák, most a pandémia idején különösképpen találkozhatunk velük.

Emberi csoda és jézusi csoda azonban nem egyforma. És az utóbbira nagy szükségünk van. Bűnök mindig voltak, ám mára nagyon megsokasodtak, elborítanak bennünket. Jézus ember volt, de nem egy ember a sok közül, hanem Isten fia, akit keresztre feszítettek, meghalt érettünk, de megbocsát mindenkinek, ahogy megbocsátott saját korában is, mondván, nem tudják, mit cselekszenek…

Ma is sokan nem tudják, mit cselekszenek. Gyarló emberi ésszel ne gyártsunk elméleteket, ez nem politika, hanem a kereszténység hite. Ha érdekel bennünket Jézus élete, ne keverjük bele sötét emberi gyűlölködésekbe, mert Jézus a szeretet embere volt, ő maga volt a szeretet, minden emberé.

Tegyük a dolgunkat, dolgozzunk tovább a keresztény világ megmaradásáért, hívjuk segítségül azt az isteni embert, aki egyszer újra visszajön, hogy mint igazságos bíró megítélje a földi emberek cselekedeteit!