Hirdetés

Olyan mértékben terjed a nyelvvesztés, hogy néha fizikai fájdalmat okoz nekem. Az üzletházakban úgy öt százalékban vannak csak magyar feliratok, cégjelölések. Nem veszik a fáradságot legalább a kétnyelvűségre – az anyaországban, míg a szórványban élőknek a magyar nyelvű feliratokért harcol a kormány. Street food árusokról írnak: a gyerekek nem fogják egy idő múlva tudni, mi a pék, a gyümölcs vagy zöldség. Ha van még magyar tulajdonú cég, igyekszik „nemzetközi” (értsd: angol) néven nevezni magát. Aki idejön pénzért-paripáért, esetleg biztonságért, jóformán még köszönni sem tanul meg magyarul.

A szuverenitást, amely szó naponta legalább 35-ször hangzik el, nem tudjuk magyarul megőrizni nézetem szerint, csak az önrendelkezést. Azok a nagyszerű emberek, akik az egységes világrend úthengere ellen harcolnak, sem beszélnek mindig magyarul saját honfitársukhoz. Ki találta ki a szuverenitásvédelmi hivatal elnevezést, én nem tudom, de ez így elég ellentmondásos.

Ha nem tudjuk anyanyelvünket megőrizni, az önrendelkezési hivatal tengerbe szórt pénz.

Korábban írtuk