Lendülettel – Vitaötletek
Nagy András, VeszprémAmikor még a hivatalos választási kampány el sem kezdődött, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt „rajtaütésszerűen” máris vitára hívta Orbán Viktort. Tette ezt aközben, hogy szinte naponta sértette meg a szavazótábor egy-egy rétegét. Nehéz hát elképzelni, Galóca Márki hogyan gondolja azt, hogy valaki ilyen körülmények között leül vele vitatkozni. Az összetákolt álmairól? Beszélt aberráltságról, ostobaságról, megszüntetésről, felszámolásról, elszámoltatásról, börtönről stb. Még mit kapnánk? Hablatyolást arról, hogy minden rossz, ami most van, és fel kell forgatni az egész ország életét! De adhatunk neki tippeket: Nos, vitéz Hadházy pókemberrel megvitathatná pl. a lószerszám parlamenti használatát. Kunhalmi (Faltörő) Ágnessel azt, milyen szemléletesen bizonyította Newton 3. (hatás-ellenhatás) törvényét: pont olyan lendülettel pattant vissza az MTVA-székház egyik ajtajáról, mint amilyennel nekirontott. Bangónéval elvitatkozhatna a patkányok számolásának módszereiről. Nem unatkozna sem a márki, sem a közvélemény, ha ilyesmivel foglalkozna, nem pedig mások sértegetésével! Remélem, ő is tudja, sohasem lesz miniszterelnök, csak primitív bohócként emlékszünk majd rá – vagy még úgy sem!
