Hol tartunk?

Az Új Magyarország fejléccel megjelent brosúra címkérdésére, ha cinikus lennék, azt válaszolnám, hogy sehol. Vagy: nem ott tartunk, ahová a kiadvány készítői helyeztek minket. Egy mondat a szövegből: „Közösen értük el, hogy hosszú évek után először nem kellett az adófizetők pénzéből tízmilliárdokkal fedezni az Egészségbiztosítási Alap veszteségét.” Ez a Horvát Ágnes fémjelezte és a népszavazással megbuktatott egészségügyi „reformcsomag” sztaniolpapírba csomagolása. A reformerek számos kórházat megszüntettek, s az egészségügyi ellátásért soha ennyi pénzt nem kellett fizetnie az adófizetőknek és nyugdíjasoknak, mint ebben a „reformidőszakban. A statisztika olyan, mint a halotti lepel, diszkréten eltakarja a megboldogultat. Az átlagos nyugdíj mint statisztikai adat eltakarja azt a nagy különbséget, ami keveseknek az átlagos nyugdíja és sokaknak az elemi szükségleteiket sem fedező nyugdíja között van. A nyugdíjemelések csak konzerválják ezt a különbséget. A Start program ellenére minden ötödik pályakezdő fiatal m unkanélküli. S akiknek van munkája, azok közül is egyre többen elhagyják az országot. Ők innen startolnak. A gyermekszegénységet nem mérsékelték jelentősen azokban a családokban, ahol a szülők munkanélküliek, vagy olyan megalázó bérért dolgoznak, amiből nem lehet eltartani a családot. Végül a kiadványnak a „Látványosan javul az ország belső és külső egyensúlya” c. befejező részének illusztrációi az államháztartási hiány csökkenését tennék látványossá. Ez annyira meggyőző, mint a férj által hűtlenségen kapott feleség védekezése a viccből: Te jobban hiszel a saját szemednek, mint nekem? Ami viszont már szemmel látható: az adófizetők pénzéből előállított ingyenes kiadványokkal megteltek a szelektív papírgyűjtők. Hát itt tartunk!

Tégen László, Nagymaros

Általánosítás

Mostanság ha a HírTv Vonalban című műsorába betelefonáló libatolvajnak titulál valakit, vagy a kormányon ülő MSZP tagjait nem nevezi kenyeres pajtásainak, azt a műsorvezető megszidja és kioktatja a jó modorra. Monológjaiban szinte percenként rágja a szánkba, hogy addig senki sem bűnös, míg azt a bíróság meg nem állapítja és nincs ítélet. Ha rosszmájú lennék, még azt is mondhatnám, hogy ennek a műsorvezetőnek a tudatalattija Nagy Imrét és Mansfeld Pétert is bűnösnek tartja, hiszen bíróság ítélte el őket. Műsorában kézzel-lábbal tiltakozik a rasszizmus ellen. Azt azonban elfelejti a nézőknek megmondani, hogy a magyar nép sohasem volt rasszista, kivéve 1944–45-ben pár hónapig, amikor is a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt bábjai (pl. Szálasi) kerültek nálunk hatalomra. Persze lehet, hogy azt hiszi, hogy az MSZP nevében megbúvó „szocialista” szó ma már teljesen mást jelent. Kíváncsiságból utánanéztem a neten a statisztikai adatoknak. Mennyi Magyarország lakossága, abból mennyi a cigány és hogy is alakult a bűnözés aránya. Az olvasható, hogy a börtönlakók 80%-a a cigányok (romák) közül verbuválódik. Az adatokból kitűnik, hogy 2007-ben minden magyar állampolgárra átlagosan 0,042 bűncselekmény jutott, azaz a roma társadalom (cca. 0,5 millió fő) csak évi 21 000 bűnre lett volna „jogosult”, ám 340 000 csuktak le közülük és ezzel mindössze 86 000 bűncselekmény elkövetését „engedték meg” a többi, 9,5 milliós etnikumnak. Az adatokból az is kiderül, hogy a lélekszámot tekintve évente egy db roma hetvenhatszor annyi bűnt követ el, mint egy db magyar. De ha ezekből az adatokból valaki általánosítani mer nála, az annyira sérti a fülét, hogy rasszistának nevezi a jámbor betelefonálót.

Kónya Béla, Budapest

Blődli

„Olyan rendszert szeretnénk, komolyan mondom, ami jól működik” – zengte a nyalka Juhász Ferenc, minden MSZP-sek alelnöke valamelyik reggel az m1 Nap-kelte c. műsorában. Értette ezt az egészségügy átalakítására. Már akkor rossz érzés kerített hatalmába, amikor a műsorelőzetesben ott áll bénán a műsorvezető és az „áldozat” a stúdió előterében és az előbbi húsz centiről beleműmosolyogva a képébe megmondta az utóbbinak, hogy öt perc múlva mit fog tőle kérdezni – de akkor aztán igazán. Idétlen az egész. Biztos valami nyugati adót majmolnak. Aztán beindul a már iszonyúan unalmas lángtenger-forgatag, a Kereszttűz hátere. Az ember „vissza” se tud aludni, mert már ideges az eddigiektől. Aztán Juhász azt találja mondani, hogy jól működő rendszert szeretnének. És nem átallja ezt az eszméletvesztésig blődli mondatot „komolyan” állítani. Uram Isten, hol az az idióta politikus vagy akárki, aki ne akarna jól működő akármit? Valahogy le kéne fizetni Gyárfást, hogy hagyják már abba ezt a Nap-keltét napkeltétől napnyugtáig.

K. J., Budapest

Ujgurolunk?

Néphülyítő „magyar” politikai pótcselekvés Brüsszelben. Olvasom az Erdély.ma-n, hogy Sógor Csaba, RMDSZ-es református pap és EP-képviselő és Szent-Iványi István, SZDSZ-es, „magyarországi” EP-képviselő az ujgurok autonómiája körül buzgólkodtak, miközben, a Székely Nemzeti Tanács két embere azon fáradozott Strasbourgban, hogy az erdélyi magyarok autonómiaigényére próbálják felhívni az új unió figyelmét. (A Szovjetunió egykor megadta – lásd Maros Magyar Autonóm Tartomány –, de az oláhok néhány éven belül elsikkasztották!) Egy kicsit átírva József Attilát: magyar vagyok – mit érdekelne engem az ujgurság maga? Ennek a két Kárpát-medencei EP-s „magyar entellektüelnek”, az erdélyi magyarok autonómiája érdekében kellett volna ügyködniük, nem pedig a Mádé in Kínát reklámozgatniuk Európában. A sárga veszedelmet nem a kínaiak hozzák ránk, hanem a szentiványi sógorok! Addig, amíg tetőtől talpig sz…ban vagyunk (anyaország+elcsatolt részek), politikusaink ne másokat igyekezzenek kihúzni belőle. A 6 milliós ujgurokat ne a Sógor és Szent-Iványi képviselje, elég lenne nekik a másfél millió erdélyi magyar létének szíven viselése is. Minek magyarul kínaisítani az európai tragédiánkat?

TO., Mikháza

Mulandó dicsőség

„Itt a kádköves. Kádkövet vegyenek! Olcsón adom. Megjött a kádköves!” – Kisunokám! Vegyél ki a pénztárcámból két eurót, csomagold be egy kis papírba és dobd le annak a bácsinak az udvarra. – Nagyi, ki ez a bácsi, aki időnként bejön a házba és kínálja a kádkövet? Sokan dobálnak le neki pénzt, de soha senki nem vesz tőle. – Mert senki nem tudja, hogy mi az a kádkő, és hogy mire jó. Sajnáljuk szegényt, azért adunk neki egy kis pénzt. – De ki az a bácsi? – Úgy mondják, régen nagyon gazdag, befolyásos ember, valami nagykutya volt. Senki nem tudja, hogyan történt, egyszer minden vagyonát elvesztette. Azóta abból él, hogy árulja a kádkövet. Állítólag nincs is neki, de mivel még senki sem kért belőle, ez nem derül ki. Szerencsétlen, sajnálatra méltó ember. Tanuld meg, kisunokám, hogy mindig segíteni kell a szegényeket. – De hát mi is szegények vagyunk! – Az igaz, de ennek ellenére adunk. Tanuld meg azt is, hogy a szegények mindig a legjobb szívűek. Ők adnak abból a kevésből is, ami van nekik. Biztos hogy ez a bácsi sem jár soha a Rózsadombra. Tudja, hogy ott nem kapna semmit, csak ide, felénk jön. – Értem, akkor adjunk neki, már dobom is a pénzt… Nagyi! Képzeld, a bácsi körül egy őrző-védő ember szedegeti össze a papírcsomagokat. – Akkor tényleg igaz, hogy valamikor nagy ember volt, mert csak azoknak jár életük végéig testőr.

Keszthelyi István, Bp.

Hősi halott

Van már békebeli hősi halottunk is, akit a minap temettek el Szeghalmon az édesanyja mellett. Gyula hivatásos tűzszerész volt. Afganisztánban egy pokolgépet akart hatástalanítani, de nem sikerült neki. Ám felvetődik a kérdés, miféle hazát védett szegény békeidőben Afganisztánban? Hadiállapot nincs a két ország között, legalábbis nem tudok róla. S mert reguláris hadseregünk eleve nincs, hát Gyula is inkább mint munkavállaló szerepelt ott. Pénzért, saját akaratából volt tűzszerész Afganisztánban. Az ábra szerint minimum kétfajta hősi halott van. Az egyik, aki pénzért viszi a bőrét a vásárra, a másik meg balek, aki ingyen (legutóbb a második háborúban). Valójában akkor a kettő közül melyik az igazi? Mert kétféle igazság nem létezik. Gyulát nem hajtotta hátulról a csapatcsendőr, saját akaratából ment előre, hátha megússza. Nem volt szerencséje, nem sikerült. Úgy járt mint a villanyszerelő, aki sokéves rutin után egyszer rossz helyre talál nyúlni, és agyonüti a sok ezer volt. Az ilyenre általában azt mondják, hogy üzemi baleset volt. Jó esetben a cég a saját halottjának tekinti, elmondanak a sírjánál egy két-jó szót. Semminémű kegyeletet nem akarok én a soraimmal sérteni. Részvétem a hozzátartozóknak, és nagyon sajnálom, hogy idehaza nem tudta megkeresni azt a pénzt Gyula, ami miatt a saját hazájából egész Afganisztánig elment. Merem feltételezni, ha idehaza megkeres annyit, aligha vállalta volna a halál kockázatát.

Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros