Nézőpontok

2008. augusztus 4-ei idézetek egy miskolci napilapból: Az elmúlt hónap 17 brutális támadásának elkövetői majdnem mind rendőrkézre kerültek. „Kik ezek a bűnözők, honnan jönnek?” – kérdeztük a főreferenstől. Elmondta, többségükben roma fiatalokról van szó, akik rablással akarnak pénzhez jutni és megélni. A békés járókelőknek pedig azt ajánlotta az alezredes, hogy este lehetőleg egyedül ne közlekedjenek elhagyott, kihalt utcákon. Ugyanezen a napon Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a szoclib vezérsajtóban: „Az 1930-as évek Németországára emlékeztet a magyar társadalomban tapasztalható kisebbségellenesség.” Azt beláthatjuk, hogy egy 1969-ben született jogvédőnek – még ha egy személyben doktor, jogász és tanár is – nem lehetnek tapasztalatai a 30-as évekről, de hogy 2008-ban így eltorzítsa a tényeket, az elképesztő. Kállai úr a maga elefántcsonttornyából nem látja a jelent. Hogy is láthatná, hiszen nem él az övéi között, ezt az élményt átengedi nekünk. Hat-nyolc magas szintű, szegregált cigány gimnáziumról ábrándozik kollégiumokkal, hogy megnyithassa az utat a felsőoktatás felé. Ugyan kik elől van ez az út elzárva? Talán Kállai úr nem ebben az országban érettségizett és szerzett két diplomát? És kik előtt akarja megnyitni az utat? Azok előtt, akik az alsó tagozatot sem képesek elvégezni? Tudja-e az ombudsman úr, hogy Borsodban van olyan település, ahol csak a segélyek visszatartásával lehetett rábírni a romákat, hogy ássák el a saját ürüléküket? Őket szánná a kollégiumokba? Generációk nőnek fel úgy, hogy várják a csodákat, de hiába – kesereg. Itt van a kutya elásva, illetve csak lenne, ha nem lopták volna el a hozzá ingyen kapott lapátot. Nem a csodát kéne várni, hanem tenni is kéne érte valamit. Én még olyant nem láttam, hogy egy dúsgazdag vajda kitaníttatott volna néhány tehetséges cigány gyereket. Amíg az ombudsman úr sem tud ilyet mutatni, hagyjon fel külön elvárásaival, lázító ostobaságaival! De ha mindenáron javítani akar a helyzeten, próbálja meg elérni, hogy esténként nyugodtan kimehessünk az utcára. Mint a németek 1930-ban.

M. S., Miskolc

Igazságtétel

Hallottam az egyik csatornán egy definíciószerű Szolzsenyicin-idézetet arról, hogy kik is azok a kommunisták. Ha énrólam ilyeneket mondanának, a föld alá bújnék szégyenemben. A posztkommunisták azonban nem bújnak sehova. Bűn van, de nincs büntetés. A kommunizmus megbukott, de a komcsik vígan élik világukat. Az átkosban megtollasodtak, a rendszerváltás után bebetonozták magukat. Antall József idején még reménykedtek a becsületes magyarok legalább egy minimális igazságtételben, hiába. Már-már azt hittem, nincs méltányosság a világon, a sors keze mégis teremtett számomra egy piciny igazságtételt. Igaz, nem a vörösök, hanem a liberálisok vonatkozásában. Az SZDSZ kezdetben nagy tömegpárt volt, amíg a nép mellett állt, és antikommunista politikát folytatott, de egyszázalékos törpepárttá vált, amint lepaktált a vörösökkel, és elveit a húsosfazék zsíros falatjaira cserélte. Nincs a világon olyan hamis kommunikáció, ami ezt a csúfságot széppé tudná tenni. Jelenleg kutyaszorítóban vannak a liberálisok. Ha a koalícióból kilépve szavazataikkal továbbra is a „hűtlenül elhagyott” bolsevikokat támogatják, akkor saját tagságuk is hűtlenül elhagyja őket. Ha nem akarnak a jövőben is egyszázalékos törpepárt maradni, akkor valóban szabaddá és demokratává kell válniuk, azaz a fasiszta és a kommunista eszméktől és gyakorlattól egyformán távol kell magukat tartani. Addig hirdetett igéiknek ellenkezőjét kell vallaniuk. Súlyos gondjaikban én nem sajnálom őket. Főjenek csak a saját levükben! Akik a vörösökkel (az egyik ordas-bűnös eszme hordozóival) lepaktálnak, megérdemlik, hogy büntetésből egyszázalékos törpepárttá váljanak. Ezzel legalább egy rész-igazságtétel megtörtént: az átkos kárvallottjai parányi jóvátételt kaptak.

Kövér Károly, Szeged

Elintézve!

Már rég írom, hogy az RMDSZ-t az oláh szeku hozta létre 1989 végén. Ma este láttam az oláh hírtévén (Realitatea) Emil Boc PD-L pártelnököt, amint épp azt mondta, hogy az RMDSZ-szel fogunk kormányt alakítani. A parlamenti választások Romániában 2008 novemberében lesznek! Honnan tudja ez az oláh pártelnök már most azt, hogy az RMDSZ bejut az oláh parlamentben? (Tudva azt, hogy ma már létezik a környéken egy MPP nevű erdélyi magyar párt, amelynek fanjai matematikailag a bejutási lábtörlő alá fogják lökni az RMDSZ-t.) Egy helyről tudhatja csak: a szekutól! El vagyunk továbbra is intézve.

TO., Mikháza

Új tudás program

Az összevont ének-rajz-testnevelés órán: – Kovács! A maga lólengése még valahogy elmegy egy gyenge hármasnak, de ahogy énekel közben, az csapnivaló. Borzasztóan hamis és az ütemet sem tartja. – Maga meg ott képtelen megoldani, hogy lerajzoljon egy épkézláb kockát, amíg felmászik a kötélen? Viszont maga legalább szépen énekel mászás közben. – Fiúk! Meg kell mondanom egyébként, hogy úgy általában az egész osztállyal elégedetlen vagyok. Hogyhogy nem lehet eleget tenni az új idők új követelményeinek? Ma már nem elég korszerűtlenül külön-külön teljesíteni a különböző tantárgyakat. A modern világban komplex ismeret anyaggal felvértezett embe rek re van szükség. Mert ha az életben úgy hozza a sorsuk, hogy teszem azt kézen állva kell énekelniük, vagy fekvőtámasz közben rajzolni, akkor majd csak ott állnak tehetetlenül? Na ugye? Tudják, nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Azt szeretném, ha az új kihívásoknak megfelelni tudó polgárokká, a társadalom sikeres tagjaivá válnának és büszkén emlékezhetnének vissza az iskolában eltöltött nehéz, de boldog napokra!

Keszthelyi István, Budapest

Van remény

Az egyik tévéadón Czeizel professzortól hallottam, készítettek egy felmérést magyar anyák körében. Ötezer kismamának arra kellett válaszolni, hogy elvetetné-e a magzatát, ha tudná, hogy a születendő gyereke homoszexuális lesz. Czeizel azt nyilatkozta, hogy az anyák 95%-a elvetetné. Köszönjük, professzor úr, mégis van remény. Hátha születik egy egészséges, normális Magyarország. (2010 után mindenképpen.) A buzik meg vonuljanak, de lehetőleg télen, és ne az én adófizetett pénzemen, százmillió forintért.

Paksa Tibor, Lenti

Füge

Harun al BKV álruhás körútra szánta el magát a fővárosban. A Keleti pályaudvarnál járt, amikor csoportosulásra lett figyelmes. Egy tanakodó boly közepén egy külföldi állt, és a 78-as viszonylat felől érdeklődött, de nem tudta megmondani, hogy villamost, buszt vagy trolit viszonylatozna legszívesebben, s azt se, hogy hova akar eljutni. Nem volt szín a ruháján, hogy megmutassa, sárga, kék vagy bordópiros-e a tudakolt járat (bocsánat: viszonylat). Erre elhívatták a budai pasa egyik terepjáróját és körbehurcolásztatták az idegent az összes 78-as vonalon, hogy megtalálja a neki valót. Másnapra a basa tanácsot hívott össze. A tanács tagjai azonnal megértették a problémát és dolgozni kezdtek. Bizottságokat hoztak létre, pályázatokat írtak ki és minden viszonylatra új akcióirodát nyitottak komoly tisztviselői karral és miniszteri fizetésekkel. Harmadnapra meglett a megoldás. Ami idáig hosszú volt, azt lerövidítették. Amelyik vonalon eddig gördülékeny volt a forgalom, azt két-három részre bontották és a titkosírásból vett betűkkel jelölték. Ahol eddig átszállással lehetett célba érni, ott meghagyták a vonalat, de más számot adtak neki és bokrot ültettek a megálló elé. Az eddig használt három színt egymásba öntötték, s az új keverccsel, hatalmas költségmegtakarítást elérve átkenték egységes színűre a közlekedési eszközöket. Frissen kiépített járdaszigeteket és buszöblöket építettek át, ahol eddig magas volt, ott alacsony padlójúakat és viszont. Majd az alacsony padlójúakat kizárólag magas padlójúakhoz kiépített vonalakra rakták. Hat napig tartott az iszonyúan kemény munka. A hetedik napon Harun al BKV fáradtan hanyatlott le barna műbőrrel bevont habgumi párnái közé a kerevetén. S amikor a szolgahad eléje vonult válogatott ételekkel roskadásig telt tálcákkal, Harun a gyümölcsöstál felé nyúlt és kiválasztott egyet, majd felmutatta. Harun al BKV fügét mutatott.

Mayer Gábor, Budapest