A cáfolat cáfolata

A közszolgálati rádióban Mandur László, a parlament MSZP-s alelnöke a Fidesz Rosszabbul élünk, mint négy éve állítását a MNB jelentésének adataival akarta cáfolni, mely szerint az ország lakosságának megtakarítása növekedett.A közelmúltban a média foglalkozott a magyarországi milliárdosok utóbbi évekbeli vagyongyarapodásával, ami meglehetősen nagyarányú volt.A szociológiai kutatások megállapításai szerint az utóbbi években tovább nőtt a különbség az ország legszegényebb és leggazdagabb polgárainak jövedelme között. AZ MNB által kimutatott megtakarítás-növekedésben az ország lakosságának döntő többsége nem játszott szerepet: az ország lakosságának egyharmada a létminimum alatt vagy annak határán él, a másik egyharmadát kitevő nyugdíjasok jövedelme pedig jó ha a létfenntartásra elegendő. A bérből és fizetésből élők nagyobb hányada szintén nem tud – vagy csak csekély mértékben – a megtakarításban részt venni.A lakossági megtakarítások emelkedése tehát egy szűk réteget kitevő, magas jövedelemmel rendelkezőkhöz köthető: ezek ugyanis a megszokott igényes életvitelük biztosításán felül megmaradt jövedelmet beruházásokra vagy kamatjövedelem elérésére fordítják.A MNB által kimutatott lakossági megtakarítás növekedéséből tehát közel sem lehet az egész lakosság életszínvonalának javulására következtetni! A Fidesznek a lakosság életszínvonala romlására vonatkozó megállapításait a Magyar Nemzeti bank adataival nem lehet cáfolni!

Tóth László, Bp.

Új Magyarország

Az utóbbi hetekben az Új Magyarország jelszavát halljuk, látjuk. Sokan vagyunk, akiknek ez ismerős, és nem kívánunk új országot, mert jónak tartjuk az ezerévest, a Szent István által alapítottat és őseink munkájával építettet. Az elmúlt száz évben már háromszor elhangzott ez az új ország jelszó: 1919-ben Szamuely és Kun hatalomra kerülésekor, 45-ben Rákosi, Münnich és Apró vezetésével, majd 65-ben Kádár, Apró, Biszku stb. társai részéről. Már háromszor megismerhette hazánk népe a jelszó tartalmát, a régi országhoz tartozók felakasztását, agyonlövetését, Recskre és Hortobágyra vitelét. Ennek szellemében agyonlövették Tisza Istvánt, Bárdossy Lászlót és Nagy Imrét. A meghirdetett új ország nyomort, terrort és „ateista” kultúrát jelentett. Minden demokratikus ország büszke a történelmére, népe kultúrájára, vallására, nagyjaira és a családok az ősei alkotásaira, eredményeire. Az új ország víziója a nagy birodalom-reformátorokat: Lenint, Sztálint, Hitlert vagy korábbról a jakobinusokat juttatja eszünkbe. A később kialakult és nagyobb gazdagságra jutott országok: USA, Ausztrália, Kanada igyekeznek a gyökereiket keresni, kimutatni. Mi itt, a Kárpát-medencében örüljünk a történelmünknek, a kereszténységhez tartozásunknak, a régi barátainknak. Akiknek új országra van szüksége, azok elmehetnek az Afganisztánba és Irakba küldött „előőrsök” után. Mi, akik szeretjük a régit, mi jól megleszünk itt, az ezerszáz éve lakott területen egy megreformált és ismert kultúrájú országban. Szívesen elköszönünk az újat akaróktól, csak menjenek minél távolabb!

Szilágyi Ákos, Győr

Gyurcsány hazudik

A nemzeti ünnepre, a Múzeumkertbe kirendelt kommandósokról van szó. Gyugyónk azt állította az egyik tévécsatornán (enyhítendő az ügy súlyosságát), hogy a korábbi években is jelen voltak mester- (orv?) lövészek. Na, ez nem igaz! Húsz éve lakom a múzeum mellett, és húsz éve minden évben látom és elszenvedem az ünnepi készülődést. Demszky Kosztisztasági Vállalata csupán ez alkalommal, egy évben egyszer takarítja ki az utcát, és viteti el az alkalmatlankodó autókat. Régen Kádár és a szintén betoji bandája (Apró, Marjai, Biszku, Nyers stb.) is itt, az oldalbejáraton sunynyogott be a kertbe. Itt mennek fejeseink azóta is, de ilyen biztosítás, ennyi rendőr, mint az idén, a legvadabb kommunizmusban sem volt. Tengernyi ál- és civil ruhás, sísapkás meg utcaseprőnek öltözött fakabát lepte el a környéket, így biztosítva Gy. senki által nem fenyegetett életét. A szintén valótlanságot fröcsögő Lamperthtel is ezúton közlöm, hogy a messze lévő Trefort és Szentkirályi utca sem volt még soha lezárva, kiürítve, csak most. Az pedig végképp mindent elárul jobb sorsra érdemes hazánk átmeneti miniszterelnökének sokat hangoztatott bátorságáról, hogy (esetleges golyófogónak való?) kisgyerekek gyűrűjében vonult be sleppjével együtt ünnepelni. És olyan sem volt még soha, hogy csak a bolsevista kaszt tagjai léphessék át a kertkaput… Még a kokárdatépdeső öreg pártbélyeg-nyalókat is kirekesztették. De ezek a vén hülyék ezt az „apróságot”, az imádat ájulásközeli állapotában észre sem vették.

Kocsis Sándor, Bp.

Múzeumkert

A tévékamerák a március 15-i ünnepségek alatti pásztázása során szemet szúrtak a fekete mackóruhás kommandósok. Távcsőlencséik fel-felvillanása jól mutatta buzgóságukat. A rejtett jelenlét helyett nyilván a „hatalom öklének” demonstrálása volt a parancs. Furcsa volt a múzeum lépcsőjén keresztben elhelyezett 10-12 méteres kerítés is. Nem derült ki, hogy mi célból volt ott. Mindezeket a furcsaságokat nyugodt gyomorral meg lehetett emészteni: a hatalom védekezik, ha fél. Amikor azonban a kisiskolás fiúk-lányok csoportjával mint élő pajzzsal körülvéve Gy. F. a mikrofonhoz lépett, az már gyomorforgató volt számomra. A jelenet a túszdrámák sablonját idézte. A fogyó tekintély megvédésére gyerekeket felhasználni? Volt már olyan a történelem során, hogy valakit megdobáltak. Második Erzsébet királynő is királynő maradt, ha meg is dobták paradicsommal. Kohl kancellárnak is megmaradt a méltósága. Gyurcsány Ferenc is nyugodt lehet, megmarad annak, ami… ne féljen! Ajánlom, ha még kilátásban van ilyen közszereplése, álruhában, több alteregóval érkezzen. Legyen kámzsás barát, vagy rokkant hadfi, mint a sakál a Sakál napjában…

S.O., Budapest

Kékcédulás?

Négy éve, 2002 márciusában a tévében hallottam az OVB tagja, dr. Tóth Zoltán bejelentését: „Az idén nem fogjuk gépi ellenőrzéssel utólag megvizsgálni, hogy voltak-e, akik esetleg két helyen: a lakóhelyükön és egy előre bejelentett más városban vagy községben tartózkodva is szavaztak-e, mert rendkívül drága a kivizsgálás” (szerintem Gyurcsány óriásplakátja került annyiba!). Az indok: „Négy éve, 1998-ban elenyésző volt a számuk (ez mért nem publikus, hol vagy, KSH?) – és valószínűleg párttúlbuzgóság okozta. A kis szám miatt elmarad a drága ellenőrzés.” Árgus szemekkel figyeltem a sajtót, de a négy jobboldali párt: Fidesz, MDF, FKGP és a MIÉP közül egyik sem figyelt fel és nem tiltakozott. Jó „párttúlbuzgósággal” lehet háromezer helységben, falunként tízet számítva harmincezer pluszszavazatot szerezni és hozzá húszezer budapesti lakost, s ez már ötvenezer. Az USA emigránsait ellenőrzik – személyi adatlappal – , hogy nem szavaznak-e itthon is! Csak a kékcédulás rendszer híveit nem ellenőrzik? Párthű OVB-nk van? A 11 ezer szavazóhelyből nyolcezerben volt egy-egy üres boríték. Öttel szorozva az is negyvenezer. Minden bizottsági tag ismerősömnél volt egy darab üres boríték. Szégyen, hogy a Fidesz a törvény által nem előírt borítékot nem tudta elhagyatni, megtudván a láncszavazás mikéntjét. Hol itt az erő, az igazság ereje? A dupla szavazás – Tóth Zoltán általi – bejelentésének eshetőségét bejelentettem most a Demokráciavonalnak és a Budapest TV-be betelefonálva egy MDF-es képviselőnek, aki egyszerűen nem hitte el, hogy ez 2002-ben elhangzott!! Pedig Spán Gábor 2002-ben az első forduló után a Kossuth Rádió reggeli 5 percében elmondta: egy hajléktalan panaszkodott neki, hogy milyen fáradt, vidékre vitték szavazni, most is viszik, délután. Ha az OVB ezt nem ellenőrzi (ami esetleg pár órás vagy 1 napos végleges eredménycsúszást is okozhat, de a tisztaság a fontos!), akkor írásban jelenteni kell az EBESZ-nek és a strasbourgi bíróságnak. Hajrá, csalásmentes választás!

Kéri Edit, Bp.

Nem előtte!

Ha valaki ma Magyarországon a két nagy párt közé egyenlőségjelet tesz, sőt, többet támadja Orbánt, mint táncos ellenfelét, miközben azonos távolságtartásról zengedez, az nem hibát követ el, hanem bűnt, mert tudniillik nem volt még meg a rendszerváltás. Választások előtt, kérem tisztelettel, egy jobboldali pártvezérnek a másik jobboldali pártot és annak vezetőjét zsinórban lejáratni nem politikai rövidlátás, hanem vakság! És mi lesz akkor, tessék mondani, ha mindezek ellenére nem sikerül visszakerülni a parlamentbe? Lemond? (Gondolom, lesz hova kihátrálni.) És ha a jobboldal ön miatt elveszti a választásokat, akkor mi lesz? Mi száz- és százezren, munkanélküliek, kisnyugdíjasok, falun nyomorgó parasztok, eladósodott kisvállalkozók, vagy az 50-60 ezer forintból tengődő keresők sokasága hova hátrálhatunk ebben a régi nómenklatúra dübörgésétől hangos országban? Választások előtt, kedves Dávid Ibolya, összefogni illenék, nem zülleszteni. Osztozkodni pedig csak győzelem után szokás, nem előtte. És akkor is csak oly mértékben, ahogy a közös harcból kivettem már a részemet!

Németh András, Szombathely

Hülye színjáték

Ma már román-magyar kormányülést tartanak, a főnökök találkozgatnak – legutóbb Budapesten -, megvonják az elégedett mérleget, s eldöntik, hogy a kutyák ugatnak, de a román karaván rendületlenül halad az EU-ba. S hogy a szomorú magyaroknak is maradjon csomagolópapír-élményük, megvalósításként felemlegetik közösen, a román szoborcsoport fogdájába kergetett aradi szabadságszobrot meg a csíkszeredai magyar konzulátust. Az utóbbiról csak annyit, hogy az is inkább a románokért van, mint a magyarokért. A moldovai románoknak nem kell lebumlizniuk a fővárosukba, vagy Kolozsvárra gyurakodniuk, ilyen meg olyan konzuli papírokért, a fenekük alá hozták a hivatalt, hogy nehogy kimerüljenek. Ha az erdélyi magyarnak van magyar állampolgársága is, akkor nem kell neki magyar konzulátus. A konzulátus fenntartására fordított tengernyi pénzt el lehetett volna költeni erdélyi magyar iskolákra, kollégiumokra, egyetemekre meg hasznos miegymásra. Az erdélyi magyar-román viszony hétköznapjait ingyen el tudják rendezni egymás között, állami közvetítés nélkül, az egymásmellettiségre ítélt erdélyi magyar és román háztartások. Kádár óta, a román-magyar államközi randik vesztesei mindig a romániai magyarok voltak. Tessenek mélyen belenyúlni a demográfiai adatokba.

TO., Mikháza