Akasztók

1988-1989 környékén az újságok beszámoltak arról, hogy a munkásőrség és az úgynevezett Münnich Ferenc Társaság öszszejövetelein elhangzott: Pozsgay Imrét és Keserű Imrét fel kell akasztani. Pozsgayra, az akkori MSZMP reformerére főleg akkor voltak dühösek az elvtársak, amikor 56-ról azt mondta, hogy népfelkelés volt… Pozsgay és Keserű azóta kikerült az MSZP-ből. Pedig velük azért kulturáltabb szocialista párt lenne. Keserűről annyit, hogy a rendszerváltás idején több bátor, az akkori rendszert keményen bíráló megszólalása volt. Nem csoda, hogy ebből nem gazdagodott meg: pár éve hallottam róla, hogy ugyanabban a vidéki kisvárosban tanár, ahol 1998-ban volt. 2006-ban a Hír TV Célpont c. műsora beszámolt az MSZP egyik választási gyűléséről. A résztvevők szívesen nyilatkoztak a tévéseknek. Természetesen nekik mindenről Orbán Viktor jutott eszükbe. Egy fiatalabb nő valamelyik gagyitévé sztárját idézte: Orbán horogkeresztény… „Orbán eldönthetné végre, hogy miféle…katolikus, református vagy zsidó!” – ezt már egy idősebb hölgy nyilatkozta. A műsorban egy idősebb úr volt a legfeltűnőbb: szerinte Orbánt fel kéne akasztani, ha igazak azok a vádak, amik a Kende-könyvben vannak. Az akasztásról: egyszer, teljesen feleslegesen egy idős, MSZP-szavazó bácsikával vitatkoztam. Kádár Jánossal összehasonlítva azt találtam mondani: Orbán Viktor nem akasztott fel senkit! – De még akaszthat, vágta rá a rettegő MSZP-s szavazó. Hát elég nehéz őket meggyőzni!

Éliás András, Bp.

Barmok

Győzött vörös milliárdosaival és a magukat liberálisoknak nevező szekértolóikkal az úgynevezett baloldal. Köszönhetik pedig ezt a választók azon rétegének, akiket de Gaulle tábornok „Les veaux”-nak, borjúknak nevezett. Németül, még durvábban „Stimmviech” – szavazó barmoknak hívják őket. Cinkosaik voltak a nemtörődömök és azok, akik még a szavazófülkébe bújva sem merték vállalni a felelősséget. Talán jobb is így: Ebben a szerencsétlen, tönkretett, tudathasadásos országban a Fidesz sem lenne képes csodát tenni. Az esetleges csődért pedig a fosztogatók természetesen őket tennék felelőssé. Gyurcsány miniszterelnök elvtársban pedig, remélem, lesz annyi betyárbecsület, hogy hálája jeléül száz szál vörös szegfűt küld Ibolykának.

Benczédi Pál, Genf

Elszakadt…

Legyünk őszinték, ismét beleszaladt a Fidesz és vele együtt a fél ország egy k.o.-ba. A Fidesz még csak rendben lenne, de az a sok balga, a csodában zsibbadtan bizakodó, aki készpénznek vette, hogy végre győzni fog a magyar – ők nincsenek rendben, hanem jól helyben vannak hagyva. Jött a hidegzuhany, nem győzött a magyar és természetesen a polgár sem. Igen sok összetevőből állt össze ez az eredmény. Egyet fölösleges lenne emlegetni, a választópolgár butaságát – ő már csak ilyen, hülyét csináltak belőle éppen azok, akik őt megrabolták és amiben őhipnotizáltsága hinni akart. Úgy van vele, mint a kupléban a buta nő: „Ha megversz is, imádlak én!” Legyünk őszinték, a Fidesz viszolyog a forradalmi erők felvállalásától, nem keményített, amikor itt lett volna az ideje. A Fidesz a tőle még jobbra állókat legalább akkora ellenségének tartja, mint a baloldalt. Mondhatni olyanra sikerült a jobb féltekénk, hogy szanaszét van. Aki magyar, az nem velünk tart, hanem ott van a Szentkoronásoknál, a MIÉP-nél, a 64 Vármegyéseknél, a Jobbiknál és egy sor kis mindenfélénél, mert egyszerűen nincs helye a Nap alatt, a sajátjának vélt országban. Miért vannak ezek a Fidesz fekete-listáján? Azt írja Lovas István a Magyar Demokrata febr. 23-i számában: „… önök mindezen botrányokról miért nem tartották nemzetközi sajtókonferenciák sorát? … jobboldalon a politikusok és a firkászok elbeszélnek egymás mellett…számomra érthetetlen a szolidáris magatartás gyakorlati hiánya…önök nem védték meg a jobbikos vezetőket…nézzék meg a másik oldalt, amelyiknek nincs olyan »eltévelyedett« tagja, uszítson az akár az önök pártja vezetőinek megölésére is, akivel ne vállalnának közösséget és ne próbálnák meg az utolsó leheletükig is menteni.” Ezt sokszorosítani kéne és kitapétázni vele a Fidesz vezérkarának irodáit. És a Mikola-ügy. Végre akadt a mikrofon előtt egy markáns stílus. Bütyökre lépett, akit eltalált, elkezdett óbégatni – a Fidesz meg elhatárolódik, magyarázkodik. Sokaknak, sokunknak elszakadt a cérnája. Hát hogyne szakadt volna el!

Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros

Néhány hiba

Nem csak utólag kell vállalni egy pártelnöknek pártja tagjának szavait – még ha ezek nem is egyeznek vagy ellentétesek is az elnök véleményével. Az Orbán Viktor által javasolt majdani miniszterelnök-helyettes szavait nem lett volna szabad egy „majd csak belejön valahogy” típusú mondattal „elintézni”. (Nagy kár lenne szerintem, ha dr. Mikola elhagyná a pártot.) Nagy hiba volt az is, amikor a kettős állampolgárságról kiírt népszavazásról azt mondta a pártelnök, hogy azt majd úgyis csak a parlament döntheti el véglegesen (Az a „parlament”?!) Négy évvel ezelőtt Orbán Viktor többek között a Magyar Demokrata olvasását ajánlotta a híveinek. Deutsch-Für Tamás később egy műsorvezető kérdésére hányingert emlegetett a Demokrata olvasásával kapcsolatban. Sőt, a műsorvezető stílusát követve kijelentette, hogy pl. Kövér László nem is hajlandó az említett lappal szóba állni. Deutsch-Für Tamásnak minden érdeme mellett sem lett volna szabad tovább képviselnie a Fideszt a kampányban. Hogy a leírtaknak mi a közös nevezője? Az elbizonytalanítás! Higgyék el, a politikában is van fehér és fekete szín – nem csak szürke.

Tkacsik István, Kassa

Ez nekem sok

Normális ésszel felfoghatatlan, hogy van egy olyan ország, ahol: – több politikai párt a dolgozók érdekképviseletére létrejött szakszervezettel közösen tiltakozik a minimálbér megduplázása ellen? – több politikai párt (megint ugyanazok) az alkotmány szerint semlegességre kötelezett miniszterelnök élenjáró kampányolásával a szomszédos országokban élő 3 millió magyar embernek megadandó állampolgárság ellen lép fel egy népszavazáson? – több politikai párt (megint ugyanazok) a nyugdíjasok érdekképviseletére létrejött Nyugdíjasok Szövetségével közösen tiltakozik a 14 havi nyugdíj bevezetése ellen: – egy politikai párt által adott három egymás utáni miniszterelnök közül egyik a nemzeti ünnepre-megemlékezésre okot adó harcban hazaárulóként az idegenek mellett fogott fegyvert, a másik egy 34 évig tartó kommunista diktatúra titkosszolgálati tisztjeként szolgált, a harmadik pedig a kommunista uralom ifjúsági titkáraként érvénytelen szerződésekkel és adócsalással milliárdos lett? – egy regnáló miniszterelnök személyes tulajdonú cége ellen az egyik államhatalmi méltóság vezetőjének – legfőbb ügyész – feljelentésére bírósági eljárás indul a csalással okozott kár megtérítésére és a miniszterelnök a helyén marad, és az ügyet elhallgatják? – a fentiek ellenére a kommunista diktatúra megdöntése után 16 évvel 2 millió 300 ezer szavazó voksával az anyagi-szellemi-politikai utódpárt még mindig megnyeri a választásokat? Mert én nem tudom elhinni. Ez nekem sok.

B. M., Budapest

Már késő?

Olvasom a mindenkihez és mindenhez dörgölődző „független” hírportálon, az Erdély mán, hogy a csalhatatlan Markó Bélánknak most (amikor már a Basescu nyíltan kocsmázik Gigi Becalival, annak ellenére, hogy állítólag nem szeretik egymást, amikor a román államfő már annyira ragadtatta magát, hogy borbefolyásolt hangulatban is beül autója volánja mögé és közlekedik közutakon az ország szeme láttára borosan, azt képzelvén, hogy a politikai mindenhatóságának tengerén leledzik, amikor a román narancsos DA eresztékei reccs-ropp hangokat hallatnak, amikor az RMDSZ megérdemelt súlytalanságban lóg a nagy román futballgőzös nihilben, amin csodálkozik egypártunk, mintha Patagóniába tévedt volna) jutott eszébe, hogy leüljön tanakodni a román szekuritate által nem létrehozott RMDSZ ellenzékével, azaz, minden normális és nem haszonélvező és -leső erdélyi magyarral. Béla, 16 évvel ezelőtt kellett volna kezdeni a monológ helyett a dialógust, s akkor ma már ebben a konzerv-Romániában lenne mindenünk, ami egy becsületes, civilizált kisebbség önrendelkezéshez (autonómiához) kellene. A románok pedig önrendelkezhetnének tovább a román nagycirkuszukban, és előadhatnák önmagukat: röhögtethetnék Európát továbbra is olcsó bohócmutatványaikkal.

TO., Mikháza

Külügyérjelölt

Kiszivárgott, hogy az egyik külügyminiszter-jelölt az SZDSZ-es Eörsi Mátyás. Az apja, dr. Eörsi Gyula jogász, Rákosi legjobb barátja (a mi Eörsink névadója) egy évig legfőbb ügyésze volt, majd az IM-ben dolgozott, fő műve a szovjet alkotmány magyarítása, átültetése volt. Neki köszönhetjük bolsevik alkotmányunkat, majd 57-ben a szigorított Btk.-t, hogy többet lehessen akasztani. A fia publikálta évekkel ezelőtt, hogy III/III-as ügynök is volt – pénzért. Professzori útjain főleg a kinn élő kollégáiról jelentett. A fia az apjával kapcsolatos kutatási eredményeiről megdöbbenve számolt be. Mátyás 1990 után egy háromtagú ügyvédi irodát nyitott Eörsi és társai néven. A két társ apukája két jó barátja, a nyolcvan felé járó volt verőlegény és politikai nyomozótiszt: id. dr. Bárd Károly (49-ben főhadnagyként egyik kliense szemét verte ki), a másik (a „körmös”) Bauer Miklós dr., hírhedt ávós. A Kossuth Rádióban Verebesnek mondta el, hogy az édesapja majdnem belebolondult a rendszerváltásba! Otthon vad bolsevik nevelést kapott de 1989-ben Pető Ivánnal együtt lépett be az SZDSZ-be. A pontjaik egyike volt: „azonnal felelősségre vonjuk a múlt bűnöseit!”. Internacionalistából azonnal átváltott globalista világpolgárrá. S bár kettős állampolgár (izraeli is), a legnagyobb ellenzője volt a trianoni határok által elszakított magyarság kettős állampolgárságának és a magyarigazolvány ellen szavazott. 2004 végén elhíresült nézete a székely autonómiáról: „Olyan, mintha mi területi autonómiát akarnánk az itt élő kínaiaknak.” (Mondhatom, az ügyeinket legjobban képviselő, ideális magyar külügyminiszter lenne!)

Kéri Edit, Bp.

A „csomagról”

Nem akarom elhinni, amit már három barátnőmtől is hallottam, hogy a megszorító Gyurcsány-csomag a nyugdíjasoktól 5000 forintot levon a kormánykiadások csökkentésére. Rögtön elővettem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatóját, amely a 2005. év végi és a 2006-ban esedékes nyugdíjintézkedésekről, valamint a 2006-2010. közötti külön nyugdíjemelés és a nyugdíjkorrekció programjáról szól, de ebben levonást nem találtam. Rendszerető ember lévén még a füzet kézhezvételekor ráírtam a borítékra, hogy e kiadvány pluszkézbesítése 240 millió forintjába került az államnak. Tessék mondani, nem lehetett volna már az elmúlt négy évben kicsit ésszerűbben, takarékosabban gazdálkodni az adófizetők pénzével? Én otthon úgy tanultam, hogy ha pénzszűkében van az ember (mert kölcsön azért nem kértünk), akkor csak a legszükségesebbre költött. „Mínuszból” meg végképp nem adunk ki olyan füzetet, ami már az első évben nem igaz, csak megtévesztésre, kábításra (már aki elhiszi) alkalmas és persze az államadósság növelésére. Gondolom ilyen, illetve hasonló pénzszórásra még számtalan példát tudunk – ez csak egy a sok közül.

Takács Emőke, Bp.