Elcsapni!

Nagy lett a pánik a hadügyi akolban egy farkas miatt. Farkas Roland, a kabuli egység századosa alaposan felkavarta a hadügyminisztérium állóvizét. A sok nagyfőnök felháborodva reagált a százados beadványára. Linder és Kun klónjainak ez idáig sikerült leszerelni a hadseregünket, eszközeitől meg-szabadítani, mondván, hogy szükség esetén majd valaki megvéd minket. Maradék, még hadra fogható egységeinket távoli, ismeretlen országokba küldik tökéletlen, elavult felszereléssel. Mindezt teszik azért, hogy kivívják annak a katonai szövetségnek magas dicséretét, ahová jelenleg kötődünk. Farkas Roland értékeléséből azonban kiderül, hogy mennyire hanyagul kezelik a szükséges igényeket azok, akiknek hivatali kötelességük lenne intézkedni az ellátás és egyéb nélkülözhetetlen védelmi hadfelszerelés beszerzésében és alkalmazásában. Katonáink életét kockáztatják felelőtlen, késlekedő magatartásukkal. Függetlenül attól, hogy a kritikai beadványban rögzített hiányosságok az utólagos vizsgálatok során valósnak bizonyultak, a minisztériumi emberek megsértődtek és szankcionálással fenyegetőznek. Tudjuk mindannyian, hogy azt a juhászt, aki a rábízott nyáj megfelelő őrzését, gondozását, és a vele való törődést elhanyagolja, egyszerűen elcsapják. Most is ezt kell tenni! Koltay László, Szár

Felvidéki mártír

A Rákózci Szövetség Gróf Esterházy János Emlékbizottsága tizennegyedik alkalommal Budapesten tartotta meg március 6-án a felvidéki mártír politikusra emlékező ünnepségét. Először a pesti V. kerületi, Szép utcai házon lévő emlékműnél volt koszorúzás, majd a Magyarok Házának dísztermében ünnepi ülés. Ezen a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Csáky Pál mondta el ünnepi beszédét, majd a mártír Rómában élő lányának levelét olvasták fel. Ez alkalommal ketten részesültek emlékérem és oklevél kitüntetésben: Hetényi József (Celldömölk), aki Kelet-Szibériában a gulág lágereiben fiatal leventeként rabtársa és kórházi ápolója volt Esterházynak, illetve Burján László atya (Szenc majd Párkány), aki a Felvidékről a megtorlások idején Csehországba deportált magyar családokat önként követte, hogy lelki gondozójuk, vigasztalójuk legyen, s az ezt követő években Szlovákiában meghurcoltatásban volt része. Az ünnepi hangulatot a felvidéki, egykori Nógrád vármegyei Ipolybalog Szent Korona kórusa, Molnár Ottó karnagy vezényletével sok szép dal eléneklésével emelte. Hábel György, Bp.

Cenzormadár

Semmi kétség, itt a tavasz! Megszólalt a mi kis csicsergő cenzormadarunk, egyes vidékeken kaméleonmadárnak is hívják. A hangja nem túl kellemes, ezzel együtt magyar specialitásról van szó, mert ilyen egyetlen más kelet-közép-európai országban sem létezik. Kétségkívül nagyon különleges madárfajta. Élete első negyven évében többnyire hallgat, csak a második negyven évében jön meg a hangja, de akkor aztán eszét vesztve trillázik éjjel-nappal, főleg ünnepnapokon. Ornitológusok szerint most éppen március 15-e miatt panaszos az éneke, aggódott értünk, budapestiekért, hogy majd a traktorok miatt nem tudjuk megünnepelni nemzeti ünnepünket… Érdekes, hogy a nyolcvanas évek közepén még nem aggódott értünk a cenzormadár, amikor a Petőfi téren, büdösszájú, borvirágos spiclik vertek szét bennünket, mert ünnepelni akartunk. Valószínűleg mikroszkopikus méretű agytérfogata akadályozza a gondolkodásban, más vélemények szerint viszont fejtollazata alatt elképesztően vastag arcbőr rejtezik. Idősebb korában állítólag egy ötágú vörös csillag rajzolódik ki a tollazatán. De mivel alkalmazkodó képessége határtalan, ha az érdeke úgy kívánja, akkor kék alapon akár 10-20 sárga csillag jelenik meg rajta. Vigyázzatok, emberek! Veszélyesebb, mint a kakukkfióka! Tarkó József, Bp.

Ünneplő traktorok

2005. március 8-án Lendvai Ildikó a szocialisták frakcióvezetője megint beállt mikrofonállványnak és belekiabálta a világba, hogy a traktorok menjenek haza és otthon ünnepeljenek. (Természetesen nem feledkezett meg Orbán Viktorról sem.) Szeretném, ha valaki bemutatna nekem egy filmet vagy fotót arról, hogyan tud ünnepelni egy traktor. Mert a nagyasszony traktorosokról, gazdákról nem beszélt. Egy bolsevik lektortól többet várna az ember. A traktor nem tud hazamenni traktoros nélkül, még akkor sem, ha a szocik anyósa nagyon akarja. Forgó Irén, Békéscsaba

Fantáziál

Tisztelt szerkesztőség! Újságuk 11. számában olvastam "Egy olvasó" levelét a TO Mikháza "rovatról". Nekem az a véleményem, hogy ha az újság fizetne TO-nak, akkor nem a levelezés rovatban jelenne meg, hanem kapna egy állandó hasábot. Pont azért szeretem és hívom rovatnak az ő leveleit, mert tudósítást adnak az elszakított nemzettársaink életéről, érzéseiről, politikusaik és politikusaink paktálásairól. Megértem, hogy tisztelettel vannak e névtelen olvasó iránt is, de nagyon kérem Önöket, ne mellőzzék TO Mikházát, mert sokkal fontosabbnak tartjuk az ő véleményét, mint egy olyan férfi keserveit, aki képes lenne mellőzni a Magyar Demokrata majd 66 oldalának elolvasás át azért, mert a barátnője fantáziál. Tarjányi Anett, Bp.

***

(Sok levél és még több telefonhívás érkezett a múltkor felvetett TO-ügyben. Megoszlott az olvasótábor, hogy ezt szemléltessük, csak két levelet tettünk be, kár lenne erre több helyet pazarolni. Mindenesetre gyűjtjük a pro és kontra adatokat – az utóbbiból jóval kevesebb van, ez csak most derült ki a hozzászólásokból", bár mindkét fél kívánságának, főleg a kizárólagosaknak, persze nem tehetünk eleget. – Addig is, s azután is – ha lehet róla szó – bízzák ránk a dolgot! Köszönjük. A szerk.)

Gyalázat!

Március 15-én Parassapusztánál léptük át a magyar határt, de mintha át se léptük volna. Sehol egy nemzeti színű zászló, sehol kokárda, sehol egy felirat falvakon, kisvárosokon keresztül Aszódig. Egyetlenegy helység, Püspökhatvan kivételével. Ott magánházakon, kapukon, ki hova tudta elhelyezni, lengett a magyar lobogó. Hát idáig jutottunk, ennyire megfélemlített nép lettünk, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepünket sem merjük megünnepelni. Isten áldja meg Püspökhatvan bátor polgárait, ők merik! Hatvan központjában a magyar zászlót eltakarta egy sárga és egy EU-s zászló. A katolikus templomra nem volt kitéve! Gyöngyösön egyetlen zászlót sem láttunk (kivéve a Mol-nál). A legvadabb kádárista időkben sem merték megtenni, hogy ne lobogóval ünnepeljék március 15-ét. (Igaz hogy Marx-, Engels- és Lenin-képek is voltak, de rengeteg nemzeti színű zászló és Petőfi, Kossuth képe is volt. Szégyen, hogy 15 évvel a rendszerváltás után ide jutottunk! G. L. M. A., Emőd

Szeressük egymást!

Mostanában olyan hülyeségeket álmodom. Nem tudom, mitől van ez nálam. Időjárási frontok vagy az SZDSZ-plakátok? Legutóbb álmomban esküvőn voltam. Kicsit késve érkeztem, már csak hátul találtam helyet. Körülnéztem és sok ismerős arcot fedeztem fel, politikusok, médiaszemélyiségek, elegáns hölgyek, urak, gondolom az örömszülők, rokonok, barátok. Hallom az anyakönyvvezető kérdéseit és a válaszokat. Akarod-e Gábor az itt megjelent Gabit feleségül venni? Igen. Akarod-e Gabi az itt megjelent Gábort férjedül? Igen. Mellettem egy szakállas férfi (vagy nő?) pusmog a szomszédjának. Elhűlve hallom: nem is szeretik egymást, csak a párt utasítására, pártérdekből kelnek egybe. Valójában mindketten mást szeretnek. Másik: majd idővel megszeretik egymást, láttunk már ilyet sokszor. Majd az anyakönyvvezető felszólítására az újdonsült házaspár elcsattantja a hitvesi csókot és a boldogságtól ragyogó násznép felé fordul és ekkor kővé dermedek. Jézus Mária! Hiszen ez a Gábor vette feleségül ezt a Gabit! Keszthelyi István, Bp.

Politizáljon!

Nagy megelégedéssel nyugtáztam a püspöki kar kiállását a gazdák mellett, még ha ez a politikuskáknak (az egyház ne politizáljon!) nem is tetszik. Naná, hogy kufárjainknak így lenne a legjobb, nekem azonban nem. Igenis, álljon ki értem az egyház, amelyikhez tartozom! Elvárom tőle, legyen szó bármilyen engem érintő dologról. Ha a híveiről van szó, igenis politizáljon a papom! Kell a nyájnak a pásztor (és kéne egy jó terelőpuli is!). Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros