Száz lépés

Amikor Gyurcsány Ferenc bejelentette a száz lépést, nem mondta, ebből mennyi az előre, a hátra, valamint az oldalra lépés. Ha ezt a lépéskombinációt egy balett-táncművész teszi, az szép látvány és felemelő érzés lehet. Azonban ha ezt az előre, hátra, oldalra lépéskombinációt egy részeg ember gyakorolja, azt a magyar ember tántorgásnak nevezi. Ez a tántorgás olykor komikus, olykor szánalmas, a családjára, ismerőseire nézve megalázó, pláne ha a tántorgónak rosszul sikerül elvégeznie egyéb szükségletét és a nadrágja vizes marad. És miért tántorog az ittas ember? Keresi az egyensúlyát. Ilyen egyensúlykereső tántorgást végez a Gyurcsány-kormány is, ha összevetjük a kormánytagok, kormányszóvivők szépen hangzó bejelentéseit a sorozatban érkező, a kormány munkáját leminősítő intézetek jelentéseit, valamit a meredeken lefelé ívelő államadósságot. A király tehát még nem meztelen, csak a nadrágja vizes. Gutai Antal, Balatonfüred

Képregény

A Magyar Rádióban másodszor hallottam a képregényről (ál)tudományos beszélgetést. Újságírók és úgynevezett szakértők fecsegnek, mintha Magyar Bálint rendelte volna meg. Ő oktatási reform címén már elég kárt okozott. Tudott dolog, az ő célja az, hogy a felnőttkor küszöbére érkező magyar ifjú ne csak satnya, hanem hülye és tudatlan is legyen. Majd a Lauderben kitenyésztett csemetéknek több hely jut az élet színpadán. Képregény. A Sorstalanság képregényesítése megtörtént. A méregdrága filmcsőd képregény rajzfilmesítése folyamatban van, vagy már el is készült. A szakértők azt magyarázgatják, hogy a magyar értelmiség csak ír és olvas, a vizuális befogadásra képtelen. Persze, vakon járunk a Képzőművészeti Múzeumba, s bizonyára a Zeneakadémiára is süketen. A képregényről továbbá: a japán népesség 30-40 százaléka analfabéta. Ők fennen hirdetik, hogy náluk az analfabétizmus nem létezik. Ama több tízmilliós tömeg soha életében egyetlenegy regényt sem olvasott, képregényt annál többet. Innen ez a nemzeti betegség. Magyar Bálint és köre maradjanak meg a képregénynél családi körben a Ki a hülyébb versenyben. Mint a magyar „intelligencia” szerény képviselője, maradok az írásnál és az olvasásnál. Sándor Ernő, Mártély

Úgy kívánja!

Tudatlanság vagy talán még rosszabb. Megütötte a fülemet Gyurcsánynak egy mondata, miszerint nem a repteret adják el, hanem annak csak az üzemeltetési részét. Vagyis ami a hasznot hozza. Véleményem szerint nem annyira ostoba, hogy ne fogná fel, mennyire káros ez az országnak. A költségvetés elesik az ebből származó bevételtől, és ha kell valamire pénz, hiteleket vesznek fel. Nem csoda, hogy az adósságállományunk annyi, amennyi és csak egyre nő. Azt se tudom feltételezni, hogy az emberek nem fogják fel, itt tudatos tönkretétel folyik. De ha felfogják, akkor meg mire várunk? Mikor következik be, amit Dávid Ibolya megígért, hogy feloszlatják a parlamentet? Mit kell még elkövetnie ennek a kormánynak, hogy elkergessék őket? A 2006 utáni időszakra nem marad bevételi forrása a költségvetésnek, mert a kölcsönök és a kamataik törlesztésére nem lesz elég a befolyt adók összege. Mért engedjük, hogy így legyen? Ha lehetett miniszterelnöki puccs, miért ne lehetne kormánypuccs? Ez sem ütközhet törvénybe, ha az ország érdeke úgy kívánja. Márpedig kívánja! Czető Lászlóné, Bp.

Prioritások

Markó Béla azt hangoztatta eddig, hogy a neptunos RMDSZ prioritása Románia EU-s integrálása, most pedig azt, hogy az árvízhelyzet hatékony kezelése. Nemrégen Sepsiszentgyörgyön Csutak István, az Európai Integrációs Minisztériumában teleportált neptunos államtitkár így vigasztalt: „Nem élvez prioritást a székelyföldi fejlesztési régió létrehozása. Amíg Románia nem csatlakozik az Európai Unióhoz, nincs esély a jelenlegi fejlesztési régiók átalakítására, és a Kovászna, Hargita, Maros megyéből álló régió létrehozására.” Tehát a romániai magyarok által megszavazott RMDSZ úgy viselkedik, mint egy ordenáré romániai versenypárt, amely nem a szavazóinak ígért dolgokkal (velük együtt az autonómiával) foglalkozik, hanem minden egyébbel, de főleg a közpénzek lenyúlásával. Ha Romániának sikerül elkapnia az EU-t az autonómiánk előtt, akkor szervusz székelyföldi autonómia! T. O., Mikháza

Ne féljetek!

Úgy mondják, még most is van Magyarországon olyan ember, aki fél. Aki saját keserű tapasztalatai révén jól kiismerte az elvtársakat. Tulajdonképpen én is félek megkérdezni ismerőseimet: Neked vajon volt-e vöröstagkönyved? Mit csináltál, amikor az MSZMP olyan pályán futballozott, ahol nem volt ellenfél? Ma a legtöbb munkaadó kikopott vagy hitehagyott kommunista, akár maszek, akár állami céget – hivatalt – vezet. Jutalmul kapták a vezető állást, általában a hűségükért. Tőlük tulajdonképpen nem kellene félnem, mert nyugdíjas vagyok, retorzió a világnézetem miatt már nem érhet. Ennek ellenére kerülöm a kényes kérdéseket és a tabu témákat, mert – így tanultam apámtól – az elvtársak keze messze elérhet. Félelem okozza a hiányos, egyoldalú, balliberális tömegtájékoztatást is. Az igazságtól félnek. Példa rá: a kisemberek nálunk nem tudják, mit jelent a Freedomhouse minősítése, miszerint a magyar sajtó csak részben szabad. A kisemberek ugyanakkor csodálkoznak is: ha a vezetőik elítélik a „neonácikat”, miért nem ítélik el ugyanúgy a posztkommunistákat? Ha átkozzák a barnafasizmust, mért nem átkozzák a vörösfasizmust? Ha teret engednek az antifasiszta szervezeteknek, mért nem lehetnek mellettük antikommunista szervezetek is? Mindkét ideológia egyformán káros. A mi posztkommunista társadalmunkban sok hasonló furcsaság van még, amitől a rendszerváltás kárvallottjai és kisemmizettjei félnek. Rájuk férne, hogy két év szörnyű személycseréi, tisztogatásai után ismételgessük nekik biztatásul egy mai magyar író kulcsmondatát: Ne féljetek! Ne féljetek! Kövér Károly, Szeged

Ellenállunk

Drága pénzen előállított könyvecskét kaptam a minap. Címe: Magyar Ellenállók évkönyve 2004. Tartalomjegyzékében morális óriások neve sorjázik. Mazochista önkínzók a 87. oldalon lelhetnek a taxisblokád-szervező, abszolúte pártfüggetlen, egykori államelnökünk izzadmányaira. Itt van egy másik „független”, Ormos Mária pécsi történész is (ő szintén nem bírt ellenállni az Ellenállók felkérésének), aki nagyon szeretné, ha elfelednénk neki azt, hogy a döglődő Kádár-rendszer utolsó éveiben magas rangú pártfunkci volt. Baranyi Ferenc egykor költőnek kikiáltott rovott múltú, Vitányi Iván és Szepesi György színesíti kissé a szürke szerzők névsorát. (Ez utóbbit – minden ellenkező híreszteléssel szemben – sportolóink bizony nemigen szerették, hiszen jól tudták milyen feladattal, miért ő utazik szinte minden helyszínre…!) Nem fogyatkozó, sőt szerintem szaporodó ellenállóink a 11. oldalon levélben követelik, (akkor még nemzetünk Cicerójától, a „kapjátok be”-t mutató úriembertől, Medgyessytől) hogy állítsák helyre a gellérthegyi, kissé megtépázott felszabadulási emlékművet. Tudósít a könyvecske az Antirasszista Díj odaítéléséről is. A kitüntetettek között látom a cigányokon gyakran gúnyolódó Heti Szennyes c. műsor kibombázhatatlan üdvöskéjét Hernádit, és a sok száz milliónkat elverő, nézhetetlen művészfilmgyártónkat, Jancsót. A 147. oldali szolgáltatási ajánlat szerint a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága szívesen intéz kártérítési ügyeket, szolgál felvilágosítással és kiad bármiféle igazolást.(!) Felmerül bennem a kérdés: még 2005-ben is (vaskos állami támogatással) kikkel szemben állnak ellent ezek az antináci-antinyilas-antifasiszta „hazafiak”? A könyv végén jól megfizetett fogkrém- és hashajtóreklám elégíti ki az igénytelen olvasókat. Nekem – a művet forgatva – hányingerem volt. K. S. antikommunista, Budapest (vagy ez tilos?)

Ne gyorsalkodjál

Zoltai Gusztáv, önkéntes közterület-felügyelő isten ellen való véteknek nevezte, ha gróf Teleki Pálnak szobrot állítanának Magyarországon. Kedves Felügyelő Úr! Hagyjuk békén egymást! Mi hisszük, hogy a hadak útján, mások szerint a Tejúton Csaba és harcosai vágtatnak és egyszer visszatérnek. Önök hiszik, hogy a veres tehén és ganéja hamvával meg lehet tisztulni a bűnöktől… Maradjon meg ki-ki a maga hitében. Önöknek ott van a menóra és a Dávid-csillag. Ábrahám és Izsák. Jákob, aki becsapta atyját és testvérbátyját. Mózes, aki betartandó törvényeket közvetített népének Jahvétól. Illés, aki egy hitvita alkalmából 450 más véleményen lévő papot gyilkolt meg. Eszter és Mardokeus, akik kedélyes kis programot szerveztek. A nagy sikerre való tekintettel másnap újráztak, az eredmény csaknem nyolcvanezer halott és némi hullagyalázás. Dávid, aki ékes bizonyíték arra, hogyan lesz egy vagány pásztorfiúból nemzeti hős, majd a hatalom bűvöletében gátlástalan (Uriás, Bethsabé) gyáva zsarnok (menekülés Absolon elől, Jeruzsálem tíz ágyasra bízása). Felügyelő úr, ha nem tudná, ezek meg vannak írva egy könyvben. Nekünk meg itt van a Turul és Emese álma. Hunor és Magyar. Attila, Álmos és Árpád. Szent László, Könyves Kálmán és a Hunyadiak. Bethlen Gábor, Rákóczi és Széchenyi. Apor Vilmos, Pongrátz Gergely és ha akarjuk, Teleki Pál. Ha szobrot akarunk állítani egy magyar miniszterelnöknek – nem a Hóreb hegyén – Magyarországon, hadd tegyük. És hogy ne vétkezzen istene és a mi istenünk ellen sem, olvassa a Könyvet figyelemmel és szeretettel. Pl.: „Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt: mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen: mert álom szokott következni a sok foglalatosságból: és a sok beszédből bolond beszéd”. Lajkó Pál István, Szeged