2002-ben ugyanis 19 ezer elvételével kampányoltak. Medgyessy fizetett is a Fidesz által megtakarított 300 milliárdból. Most nincs megtakarított pénz, mert nem a Fidesz kormányoz. Csodálatos módon minden esetben, amikor bajban vannak a komszocik, a nyugdíjasokat ijesztgetik. Találnak is megtéveszthető idős embereket. Azt ugyanis nem mondják el, hogy ez a kormány kiárusította az országot, hogy mindent eladtak, amiért a jelenlegi nyugdíjas-társadalom megdolgozott, hogy a gyermekeik, unokáik jövője is bizonytalan, azaz: több is veszett Gyurcsánynál, mint 15 ezer forint. Ez a megtéveszthető réteg egyet tud: Csak ne Orbán! Hogy miért ne? Egyszerűen csak azért, mert ez mondja nekik Schmuck Andor és Dávid Ibolya. Nem sérti az önérzetüket, hogy az alacsony nyugdíjukhoz segélyt kénytelenek kérni megélhetésükhöz a több évtizedes munkájuk után. Az a hír, hogy Orbán megőrizné a nyugdíjak vásárlóértékét, nem jut el hozzájuk, mert erről nem beszél a két agitátor, és jobboldali médiát nem olvasnak, nem hallgatnak. A szomorú csak az, hogy ezek a megtéveszthető (és megvehető) emberek eldönthetik az ország sorsát.

Czető Lászlóné, Bp.

Ködösítés, agymosás

Magyarországon már 63 éve ugyanazt a ködösítést folytatják ugyanazok: a kommunisták. Az agymosás célja is folyamatosan ugyanaz: a volt vörös tagkönyveseknek egy kicsivel (vagy sokkal) nagyobb szelet zsíros kenyér jusson, mint a többieknek. Sokan árusítják is a lelküket „egy tál lencséért”, sörért, virsliért, egy kilogramm lejárt szavatosságú száraztésztáért. Legújabban ismét elővették Nagy Imrét. Azt próbálják döngölővel az agyunkba sulykolni, hogy 1956-ot a bolsevik „javító szándék” idézte elő. Szegeden a nagyimrézéssel egy időben közadakozás folyik Horthy Miklós szobrának felállításáért. Magyar érzelmű emberek örömmel, szeretettel, jó szívvel adják fillérjeiket. Keserű szájízzel állapítom meg, hogy a vörös városban Nagy Imre szobra megelőzte Horthy Miklósét. A hatalom a Rákóczi téren már réges-régen felállította, de nem közadakozásból, hanem közpénzből. Sajnos az én adóforintjaim is benne vannak. Történelmi alakjaink hiteles megítélése a történészek és a szakemberek feladata. Én azért egyet biztosan tudok: 1956 a világ szemében is egyértelműen antikommunista jellegű forradalom volt. Nagy Imre életének jelentős részét a Szovjetunióban élte le, de nem üldözött börtönlakóként. Horthy Miklós pedig emelkedett lelkű, makulátlan ember, még ha a történelem bele-belerontott is a „kormányzóságába”. Horthy szobra előbb-utóbb állni fog Szegeden, Magyarországon pedig már megindult a vörösök teljes hitelvesztése. A köd oszladozik.

Kövér Károly, Szeged

Naiv kérdés

Jönnek a hírek, hol itt, hol ott rabolnak ki, gyilkolnak meg 80-90 éves öregeket, úgyszólván semmiért. Volt aztán az olaszliszkai eset. Az utóbbi időben hallani, hogy apuka-anyuka berohan az iskolába „rendet tenni”. Bár ez utóbbit sokszor maga a tanuló intézi. Ezekről az esetekről eszembe jut egy régebbi „rendezvény”. A Hősök terén egy tévéstáb próbakoldust telepített, aki még el sem helyezkedett, máris megjelent egy kredenc formátumú legény és elzavarta. Ugyanis ott az ő koldusai „dolgoznak”. (Az ember hovatovább lelkiismereti krízisbe jut, ha nem ad alamizsnát a koldusnak – viszont tudja, hogy nem rajta segít, hanem egy-egy maffián, ahhoz pedig nincs kedve, meg leginkább kidobni való pénze sem.) Falvak, tanyák élnek rettegésben, féltik az életüket, javaikat. Ütre-főre kiderül, hogy az elkövetők nagyrészt „megélhetésiek”. Véletlenül sem sváb, szlovák vagy egyéb nemzetiségűek. Csoda-e hát, ha a kiszolgáltatott társadalom „előítéletes”. Mindez persze smafu, mert az igazi bajt, a rettegést mégis a Magyar Gárda vonulása okozza. Ám nem csak megélhetésiek vannak, nézzük az érem másik oldalát. Cigány temetést lát az ember a tévén. A kicsempézett-lambériázott kriptában fehér szmokingban fekszik a halott, üvegkoporsójában. Mellette a biblia, itóka, hogy ne szenvedjen hiányt a túlvilágon. Látunk aztán esküvőket, lakodalmakat is a tévében. Patakokban folyik a legdrágább ital, mázsaszám a jobbnál jobb étkek, a menyasszony fején aranykorona. A fiatalokat luxushajlék várja, garázsban a kocsival. Mindez persze nem egyedi jelenség, és feltehetőleg hivalkodás, esetleg akár fricska is lehet a mozgatórugója. A roma program, mint hallom, évente 20 milliárdba kerül. Szerintem erősen sminkelt, alábecsült ez a szám. Felteszem rezignáltan (és feltehetőleg teljesen fölöslegesen) a kérdést: a sok program, segély, támogatás mellett, ami persze a földönfutók adóforintjaiból gyűlik össze, a saját fajtájuk felemelésében nem tudnának részt vállalni a gazdag cigányok?

Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros

Szűklátókörűség

„Akkor akar az ember miniszterelnököt leváltani, ha tud egy jobbat!” – nyilatkozta Lendvai Ildikó nem is olyan régen a TV2-ben. Tudunk olyat, és Ildikó is tud, csak ne az MSZP vagy az SZDSZ keretein belül keresgéljen, mert ott valóban nem fog találni. Ha nem azt az elvet vallaná, amit Horn Gábor, hogy fontosabb a párt, mint az ország, nem lenne ilyen szűk látókörű. Gyurcsány már 2004-ben megmondta, hogy Magyarország jobbat érdemel. Igaza volt!

C. L., Budapest

Műemlékvédelem oláh módra

Besztercén, azzal az ürüggyel, hogy műemlékvédelmet művelnek a XIV. századi szász evangélikus templommal, beállványozták deszkával a templomtornyot (ma már fémből készítik az ilyet), leöntötték alul benzinnel, és felgyújtották. Kéjes örömmel bámulták, ahogy ég az erdélyi nem oláh múlt, s hullnak az evangélikus templom kis és nagy tornyai. Egy fogatlan oláhcigány vénasszony, a Realitate hírtévé riporterének mosolyogva mondta, hogy milyen szépen égett a több mint 60 méteres torony, s milyen szép lángosan zuhant alá. Az oláhok kőtemplomaikat az 1920-as évek után fuserálták össze Erdély-szerte. Kisebbségi komplexumukat úgy élik ki, hogy foggal-körömmel, tűzzel-vízzel pusztítják az 1920 előtti, erdélyi történelmi emlékműveket.

TO., Mikháza

Új Magyarország

Ez a címe az MSZP 28 oldalas tájékoztatóinak, ezért így (egyben) kell helyesen írni, ugyebár. Már rettegtem, hogy a júniusi számukat elkapkodták és nekem nem maradt, de végre ma megjött. Örömömre meg is állapítottam belőle, hogy 2004 és 2007 között a nyugdíjam – tokkal, vonóval – 35,65%-kal nőtt. Azért néztem csak így, mert 2003-ban mentem nyugdíjba. A Nyugdíjfolyósító értesítései szerint viszont ők ebben az időszakban csak 24,22%-al fizettek többet. Kedves drága MSZP, mondjátok már meg, hogy ki hazudik? A KSH, vagy ti, a méregdrága újságotokban, netán a Nyugdíjfolyósító, vagy én személyesen? Persze az is előfordulhat, hogy az általatok reklámozott nyugdíjnövekményem 11,43%-át a Nyugdíjfolyósító titokban másnak utalta helyettem (például nektek reklámra), csak elfelejtettek erről engem értesíteni. Szerintetek kit kellene bepereljek azért, hogy az általatok nyilvánosan és írásban elismert nyugdíjnövekményemet utólag megkapjam? Különben első látásra titeket kellene, mert szemét módon hazudoztok.

Kónya Béla, Budapest

Kritika

Olvasva a lapjukat, kritikával kell illetnem a levelezési rovat szereplőit, mivel a jelenleg regnáló kormányt csak kritikával illetik, soha egy dicsérő szó nem hangzik el irányukba. Ezt a hiányosságot szeretném kiküszöbölni, amikor felsorolok egy pár olyan tényt, amiket szeretnék a kormány javára írni. Dicséret illeti meg őket, hogy tizenvalahány százalék támogatottság birtokában rá tudják a népre erőszakolni az akaratukat, és a tömeg ezt birka módjára tűri. Meg kell őket dicsérni, mert a kádári emlőkön nevelkedett nyugdíjaskorúakat még mindig át tudják verni a szocialista paradicsom eljövetelével, és ezáltal komoly támogatást tudnak maguknak szerezni. Végül dicséretes módon tudják lerendezni a koalíció felbomlását, mivel a másik pártot a parlamentből a kiesés rémével ijesztgetve a jövőben is magukhoz tudják láncolni. Ne legyünk hát elfogultak, nyugodtan és őszintén dicsérjük meg a kormányt, ha megérdemli!

Kiss Andor, Dunaújváros

Apropó

Ősz hajú, idős, de élénk, kedves arcú hölgy ül a Duna TV stúdiójában és mesél. Szavai egy sokat megélt, sorsát elfogadó, önmagával békében élő ember szavai, a kívülállót mégis szíven ütik az indulat nélkül elmondott mondatai. „Kádár Jánosnak köszönhetem, hogy segédmunkás lehettem a Farkasréti temetőben.” A mesélő az 56-ban kivégzett hajdani hadügyminiszter, Maléter Pál özvegye volt. Nem tudhatom, hogy Vágó István látta-e a riportot és ha igen, eltöprengett-e, hogy a Heti Válasz hasábjain keresztül Fábry Sándorral folytatott vitájában hogyan merte azt állítani, hogy a nyolcvanas években már nem volt diktatúra. Pedig nem ártana a múlton elmélkednie, mert az általa támogatott hatalmasok azok szellemi örökösei, akik – mert az érdekük úgy kívánta – saját elvtársaikat küldték a halálba. Igaz, Vágó István lelkivilágát illetően a vitát elolvasva már nem lehetnek illúzióim. Azok után, hogy lazán kigúnyolt egy megvert, megalázott embert, csak azért, mert a Fidesz képviselője és az ügyhöz ennyi hozzáfűznivalója volt: „Ha egy Máriusz nevű ember mártírként viselkedik, az ember hajlamos Mártíriusznak nevezni.” Már éppen csak azt nem nyilatkozta, hogy Révész Máriusznak nem mutogatnia kellett volna a sérüléseit, hanem megköszönni a verőlegényeknek, hogy egyáltalán életben hagyták. Azt gondolom, hogy Vágó István nagy műveltsége ellenére ezek után nem sorolható a kultúremberek közé. S ettől kezdve már mindegy is, hogy mi mindent mondott még a vitában.

Juhász Margit, Miskolc