Végül a melegek sem maradtak ki a szórásból, akik nem kimondottan kormánypárti politikusok ugyan, de mint bebizonyosodott, azok kegyeltjei. A tojásdobálásban az az érdekes, hogy jobboldali politikust nem tisztelnek meg ilyen akcióval. Amikor egy-egy a nép elé áll és beszédet mond, akkor úgy látszik, éppen nem tojnak a tyúkok, vagy hirtelen felmegy a tojás ára. De az is lehet, hogy egyszerűen a nép érzéseit, gondolatait fejezik ki, és nincs miért megdobálni őket. Ne csodálkozzunk ezen az új népszokáson, amikor a meggyet és a dinnyét a termelők elkeseredésükben a Parlament vagy a bevásárlóközpontok elé öntik. Volt, amikor a tejet öntötték a csatornába, s hát van nekünk elhíresült búzaégetőnk is. A kormányon lévő politikusokra dobált tojás nem vész kárba, csak pocsékba, főleg azok, amik célt tévesztettek. A megtermelt tojásnak, gyümölcsnek mindenesetre éhező családok asztalán jobb helye lenne. A politikusok sehogyan sem akarják tudomásul venni azt, amit a rájuk dobált tojással a nép kifejezésre akar juttatni. Ők a tojás ellen akarnak védekezni, a becsapott nép pedig tőlük igyekszik védeni magát. Ezek a politikusokat, ha krokodiltojással dobálnánk őket, akkor sem mondanának le a hatalomról, legfeljebb páncélban tartanák a beszédeiket.

Tégen László, Nagymaros

Torzulás

Az általában megnyilvánuló frakciófegyelemnek van egy nagy szépséghibája, ez pedig a képviselők mandátumában leledzik. Mert van képviselő, akit a választókörzete küld a patkóba, és van, aki listás, azaz a pártja juttatja mandátumhoz. A frakcióban viszont már nemigen mutatkozik meg a különbözőség, és itt a probléma. Mert amíg a körzetben megválasztott képviselőnek a munkaadói a választói, addig a listás a pártjának van lekötelezve, tehát nem ugyanazok – még a pártazonosulás ellenére sem. A parlamenti közvetítéskor jó néhány példát láttunk arra, hogy különböző pártbeli ráhatások következtében a körzetben megválasztott képviselő is már elsősorban a frakciónak van alávetve és nem a választóiknak. Ez nagyfokú torzulása a „képviseletnek”. Sok-sok példáját láttuk a népszavazás kapcsán, hogy a választók, nem pártos indíttatásból maguk elé kényszerítették a képviselőjüket, akik aztán végül is színt vallottak és belemondták a választóik szemébe, hogy márpedig ti le vagytok sz.va, annyit számítotok mint németben a niksz. És ezek után (esetenként Karsait leszámítva) minden további nélkül nyomogatták a nem gombot. A frakció retorzióval fenyegeti a renitens képviselőt. Hogy a listásnak nincs lelke, nem újság, de hogy a körzeti képviselő is itt tart, ez a torzulás. Ott tart, hogy a pártnak engedelmeskedik, nem az őt megválasztóknak. Pártnak? A fenét! Annak a néhány országrontónak, akik valójában a Párt. Hát kedves balosok, legkésőbb 2010-ben nem árt majd jobban megnézni, hogy az éppen könyöklő úrnak-elvtársnak hogyan is áll a szeme. És az sem okvetlenül lenne hátrány, ha el tudna mondani a Tízparancsolatból legalább hetet!

Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros

Igazságot!

– Tisztelt bíró úr! A zajra ébredtem fel és indultam le a földszintre. A lépcsőfordulóban voltam, amikor megláttam a betörő urat. – Tegye hozzá, hogy maga a – sokakban félelmet keltő – árpádsávos csíkozású pizsamájában volt, amivel persze abban a félhomályban a frászt hozta a sértettre, aki okkal hihette, hogy a Magyar Gárda bevetési gyakorlóruháját látja. Maga pedig felelőtlenül ebben a szerelésben jelent meg a lépcsőn, amitől a betörő úr azonnal szívgörcsöt kapott és holtan rogyott össze. – Tisztelt bíró úr! Ezt a pizsamát a gyerekektől kaptam húsz éve, az ötvenedik születésnapomra és nagyon kedvelem. – Az ügy szempontjából ez lényegtelen. A maga meggondolatlan viselkedése egy ember halálát okozta. Egyébként azzal is tisztában volt, hogy az áldozata a szívével betegeskedett. Falubelije volt, és maga fel is ismerte. – Igen, bíró úr. Hiszen a Lajos már sokadszorra tört be hozzánk, és már nagyon elegem volt belőle. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de hát mit kellett volna tennem? – Elővigyázatosan, megfontoltan cselekedni. Ha éjszaka zajt hallok, hebehurgyán azonnal kipattanok az ágyból? Nem, mert lehet, hogy csak a macska mocorog. Egyszerűen visszaalszom. De ha már olyan aggodalmaskodó vagyok, akkor értesítem a rendőrséget. És ha tényleg baj van, akkor ők majd szakszerűen intézkednek. A maga korában miért kell hetvenkedni? – Bíró úr! A rendőrség egyszer sem kapta el a Lajost, ő meg mindig a képembe röhögött. – Hát ezután többé soha nem fog nevetni, szegény. Úgyhogy most már csak a jog szolgáltathat neki méltányos igazságot.

Keszthelyi István, Bp.

Fekete-fehér, igen-nem

Ez egy csodálatos játék. Itt ez a négy szó, amit nem szabad kimondani. Olyanokat persze szabad mondani, hogy b.ssza meg, meg hát hogy elqrtuk. Mert ebben a qurvaországban csak ezek a szavak szalonképesek. Ám most a mi játékvezetőnk bekeményített és kitalált még két tiltott szót. Tilos lett a zsidó és a cigány. Aki ezeket ki meri mondani az megnézheti magát. No, nincs nagy baj, mivel ezeket a szavakat remekül tudjuk helyettesíteni. A zsidó helyett mondhatunk tengerészgyalogost is, hiszen száraz lábbal gyalogoltak át a Vörös-tengeren. Legfeljebb majd a viccek úgy kezdődnek, hogy egy tengerészgyalogos megkérdezi a rabbitól… A cigány szóval sincs gondunk, ahelyett mondhatjuk azt is, hogy tücsök. (Ez ellen legföljebb az állatvédők fognak tiltakozni.) Mint tudjuk, a tücsök egész nyáron hegedül, télen meg megy a Hangya úrhoz (urambocsá: elvtárshoz) egy kevéske segélyért, ami általában pariban van a havi fizetésemmel. Lelki szemeimmel már látom, amint a párom a konyhában süti a tücsökpecsenyét, gyermekem az udvarban tücsökkereket hány, én pedig a barátaimmal nótázgatok, hogy: Tücsöksoron nem merek eljárni, sok a tücsök, meg találnak verni (ez utóbbi mostanság valahogy aktuális lett). Bár tartok tőle, hogy a mi mókamesterünk ismét ötpárti szabálymódosítást kezdeményezne, miszerint a tengerészgyalogos és a tücsök tiltott szó legyen. (Megértettétek!? Aqrvaéletbe!)

Szőke János, Bp.

Gyalázkodás

Két gyalázatos, ordas eszme és gyakorlat mételyezte meg a múlt századot, a fasizmus és a kommunizmus. Mindkettő egyformán hatalmas károkat okozott a népnek, de anyagi előnyöket hozott a kisebbségnek. Kár, hogy ezt a kettősséget már sokan nem hangsúlyozzák: az ordas eszméknek nemcsak kárvallottjai voltak, de haszonélvezői is. Amikor a fasizmus és a kommunizmus bűneit soroljuk, akkor a bűnt és a gonoszságot gyalázzuk. Okkal, joggal, helyesen. Hazánkban e két ordas eszméhez nem úgy viszonyulnak, mint máshol. Kettős mércét alkalmazva csak a fasizmust gyalázzák, a kommunizmusról megfeledkeznek. Sőt, ez utóbbi iránt megértően, elnézően viszonyulnak. Hogy miért? Mert ma is ugyanazok a megtollasodott és bebetonozott kommunisták és utódaik vannak hatalmon, akik szinte egyedül uralták az elmúlt hatvan évet. Ezek most önvédelemből törvényt akarnak hozni azért, hogy ne lehessen gyalázni azt, ami gyalázatos (kolhozba verés, pufajkások fegyverropogtatása, szovjet tanácsadók becsalogatása és „hatalommal” való visszaélés, lásd Tocsik, Boldvai, Kabai, Kulcsár, Zuschlag). Az elmúlt hatvan év „császárainak” tudniuk kell, hogy amíg a világ fennáll, a dolgos kisemberek mindig dicsérni fogják a jót, szépet, tisztát és önzetlent, a kapzsi, mohó, részrehajló gátlástalanokat pedig rendíthetetlenül gyalázzák. Mert a jót dicsérni, a sunyi önzést pedig gyalázni kell. Így van ez évezredek óta, és így is marad!

Kövér Károly, Szeged