A megegyezés szerint Miklós másfél millió forintért drogot csempészik a Hír TV munkatársainak autójába és „véletlenül” lebuktatják őket. A megegyezést azonban hősünk magnóra veszi és elmegy vele az érintettekhez, akik a kellő pillanatban kihívják a rendőrséget. A díler azonban kábítószer helyett sütőport visz a randevúra, így a tragédia komédiába fullad. Ezek után hatalmas nyilatkozatháború indul, mindenki vádol mindenkit. Helmeczy Miklóst, az MSZP-t meg a Hír TV-t, Miklós Helmeczyt és a Hír TV-t, a Hír TV meg mindegyiket. Most ott tartunk, hogy a díler „csak” bűnöző, Helmeczy áldozatnak érzi magát, a riporterek drogtesztje viszont negatív lett. Veres János szintén ártatlan – ezt ő maga mondta –, de Kabay (Veres János börtönben ülő barátja) mindenkinek gyanús. Mi meg csak nézünk, mint a moziban, és csak azt szeretnénk tudni, hogy bíróság elé kerül-e ez az ügy valaha is, és ha igen, vajon megtesznek-e majd a bírák mindent annak érdekében, hogy Magyarországon ne lehessen munkájukat végző újságírókat megfélemlíteni. Még véletlenül se!

Juhász Margit, Miskolc

Két eset

A Hír TV lejáratásával kapcsolatban sok érdekes vélemény, cikk jelent meg. Megszólalt a kormányszóvivő is (minek?) és azt mondta: kormánytag nem érintett az ügyben. Két eset lehetséges: 1. D. D. hazudik – ez lehetetlen, tehát megerősíti Veres János pénzügyminiszter szerepét, aki nyakig benne van, hiszen nem nagyon szereti riportereit, akik kényes üzelmeit is hirdetik időnként. Nem csak a fejelést gyakorolja rajtuk, hanem a jelek szerint szeretné őket tönkre is tenni. Ezt még a vak is látja, nem csoda, ha összevissza beszélve próbálnak mentegetőzni. 2. D. D. igazat mond – ez is lehetetlen, mert azt jelenti, hogy Veres János mint kormánytag nem érintett, de Veres János mint „Veres János” érintett, hiszen ezt mindenki tudja. Azaz akkor Veres János pénzügyminiszter nem tagja a kormánynak. Így nyugodtan készülhet a 2048-as budapesti olimpia záróünnepségére, ahol majd bejelenti az euró bevezetésének egy jóval későbbi időpontját! (Ha még él akkor.)

Nagy András, Veszprém

Hűség

Iszonyatos szorításban él a kisember vagyis a nagy többség. Közüzemi számláit már most se győzi fizetni, és folyamatosan retteg a jövőtől, mert az csak rosszabbat ígér. Nyomasztó súllyal nehezedik ránk a pénzvilág szinte áttekinthetetlen szabálytömege, ami a szerződések apró betűs mondataiban rejlik. Ha a szegényeknek lenne ideje és türelme ezeket elolvasni, akkor se értenék, mert szándékosan rafinált tolvajnyelven fogalmazták. Hogy a bajt tetézzék, a szolgáltatóink kitalálták (maguknak) az úgynevezett hűségnyilatkozatot. Rákényszerülünk, hogy pitiáner előnyökért 1-2 évre elkötelezzük magunkat a szolgáltatás mellett. A nyilatkozat rabláncot jelent, amit csak még nagyobb anyagi áldozatok árán lehet széttépni. Egyébként is ellentmond a piacgazdaság alaptörvényének, ami versenyt és konkurenciát jelent. Ha panaszt kívánsz tenni, fél napokat várakozhatsz az ügyfélszolgálati irodákban, telefonhívásra pedig egy gépi hang int türelemre. A gép nem érzékeli, hogy már majdnem felrobbansz, s megnyugtatásul különböző dallamokkal kerget őrületbe. A szándékosan legyengített állam képtelen a polgárait megvédeni, és elviselhető rendet teremteni. A gazdagok pénzvilágának könyörtelen szorításában már-már azt mondod, a bankok helyett inkább jöjjenek vissza a tankok. Hiszen úgyis mindegy, hogy mitől döglünk meg. A hárommillió koldusban meg a középrétegekben is a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzése árad szét, mert tudják, hogy a kiváltságosok ebben is kivételek. Ügyeiket jogászok, ügyvédek bonyolítják, ezért van idejük és kedvük mosolyogni és a szebb jövőről szónokolni. Egyiknek jut a bőség, a másiknak csak a hűség. Miért? Mert az ígért szociális piacgazdaság helyett a vadkapitalizmust ültették a tömegek nyakába. És ezt még a gyűlölet- és gyalázkodás elleni törvénnyel akarták tetézni. Szerencsére az Alkotmánybíróság nem engedte.

Kövér Károly, Szeged

Ki vagy be?

Szomorú emlékeim szerint az oroszok úgy vonulnak ki az általuk megszállt területekről, hogy kivonulást ígérve bevonulnak. 1956-ban a forradalmat Nyíregyházán éltem át. Mikor bejelentették a rádióban, hogy az oroszok elhagyják hazánkat, a családom sírva sietett a templomba, megköszönni Istennek az akkor még remélt függetlenséget. Dübörögtek is a tankok két nap, két éjjel. Csodálkoztunk, hogy ilyen sok van belőlük, de megnyugodtunk, hogy a jövőben nem lesznek. Rövidesen kiderült a szomorú valóság, és még itt voltak 34 évig. A forradalom áldozatai többnyire egyetemisták voltak. Egy kedves ismerős házaspárnak három fia tanult akkor a Budapesti Műszaki Egyetemen, akik közül kettőt holtan vitt haza a harmadik. A szülők beleőrültek a fájdalomba, és rövidesen követték két fiukat a sírba. Sok fájdalmas emlékem van abból az időből, de ez most annak kapcsán elevenedett fel, hogy az oroszok megígérték kivonulásukat Grúziából. De jelenleg semmi nyoma nincs a vonulásnak. De ha lesz, javaslom, kísérjék a határig a megszállókat, nehogy úgy járjanak mint mi, magyarok, akik még évtizedekig szenvedtünk, sőt még most is szenvedünk, mert bár megszűnt az ideiglenes itt tartózkodásuk, hű eszmei követőik továbbra is nyomorítják hazánkat. Igaz, már nem mint kommunisták, hanem szocialisták, de készülnek átvedleni szociáldemokratákká. A kígyó is többször vedlik, de belül az marad, ami valójában.

Czető Lászlóné, Budapest

Új Magyarország

– Nos, hogy érzi magát, Kovács úr? – Köszönöm, doktor úr, a körülményekhez képest jól. A vágás még egy kicsit fáj, de az már semmi ahhoz képest, amit a műtét előtt éreztem. Az az őrjítő nyomás, ami belülről feszített, teljesen megszűnt. Doktor úr, maga csodát tett! – Ugyan, csodáról nincs szó. De az igaz, hogy ilyen eset még nem volt a praxisomban, és a kollégák se emlékeznek hasonlóra. Ezért nem tudtuk korábban diagnosztizálni a bajt. Csak a műtéti feltáráskor bizonyosodhattunk meg a fájdalom okáról. – És mi volt a probléma, doktor úr? – Hát, nagy megdöbbenésünkre egy nagy, felfújt lufit találtunk magában, ami akadályozta az egészséges szervek működését. Azt kellett eltávolítani. Most már gyorsan helyre fog jönni, de nyomatékkal felhívom a figyelmét, hogy kímélő életmódot kell majd folytatnia, azaz ha meglátja a tévében, vagy meghallja a rádióban, hogy társadalmi célú hirdetés következik, a biztonság kedvéért azonnal kapcsolja ki a készüléket, de a legjobb, ha ki is megy a szobából. Szóval semmi kormányzati reklám, nehogy visszaessen. Különösen és a leghatározottabban attól a bárgyú „Új Magyarország – Benned van” szlogentől tiltom el.

Keszthelyi István, Budapest

Kötélhúzás

Közvélemény-kutatás alapján a budapestieknek csak 9%-a bontaná le a XII. kerületi turulszobrot. Ha a felmérést az egész országra kiterjesztenék, még ennél is kisebb lenne a szobrot bontani akarók aránya. Az országszerte számos turulszobor közül miért pont a XII. kerületi irritál egyeseket? Az I. kerület jegyzője megadta az engedélyt a szobor fennmaradására. Erre a főváros „erős emberei” által irányított Közigazgatási Hivatal a tipikusan hegyvidéki IX. kerület jegyzőjének a határozatával akarja a szobrot elbontatni. (Ha sokak nem vigyáznának éberen a szoborra, a turult ellenző kisebbség a színesfémgyűjtőkkel már pontot tett volna annak sorsára.) A budapesti hegyvidék polgármestere júniusban még úgy vélte, a szobor a helyén marad. A Szabad Föld június 18-i száma már azt közölte, hogy „repül a turul”. (És lecsaphatna a cikkecske elfogult írójának fejére.) Az ítéletvégrehajtó IX. kerület jegyzőjét nem érdekli az eddigi jogi csűrés-csavarás. Laikus állampolgárként kérdezem, jogilag mi köze a IX. kerület jegyzőjének a budai szobor elbontásához? És történetesen ha a IX. kerület jegyzője is a szobor fennmaradása mellett döntött volna, akkor a Közigazgatási Hivatal addig keresgélne a főváros 23 kerületének a jegyzői között, amíg megtalálja a maga emberét? Sokan felvetették, egyáltalán jogszerűen létezik és ad megbízást a bontásra ez a Közigazgatási Hivatal? Meglehetősen sok olyan szobor van az ország közterületein, amit a rendszerváltás óta sokan kifogásolhatnának. Ezekről a szobrokról miért hallgat a Közigazgatási Hivatal? A turul miatti kötélhúzásban a magyar embernek az az érzése támad, hogy egyesek nemcsak a turult, de már őt is repíteni szeretnék ebből az országból. Ez az érzés azért aggasztó, mert nem a Szálasi-féle nyilas hatalomátvétel idejére nyúlik vissza, hanem a magyar ember jövőjére vonatkozik. A magyarok azonban türelmesek. A XII. kerületi turulszobrot minden áron bontani akaró hivatal jobban tenné, ha tovább nem erőlködne a jelképes kötél egyik végén, mert annak a másik végét csaknem az egész ország népe fogja. A magyarok madara pedig felülről figyeli, hogy ki fog nagyobbat esni ebben a kötélhúzásban.

Tégen László, Nagymaros