Könnyek

Úgy tudom, hogy más országokban és főleg „a” Nyugaton, ha valami rendkívüli esemény történik, az ország első embere (mondjuk a miniszterelnök) csapot-papot otthagy, megszakítja a szabadságát stb. és azonnal a helyszínre siet. No nem azért, hogy ott bámészkodjon, hanem azért, hogy első kézből, közvetlenül tudjon intézkedni és mozgósítani minden olyan erőt, amire a mentés folyamán szükség lehet. A mi vezetőnk nem ezt tette, hanem inkább a vöröshagymától (vagy netán könnygáztól?) kisírt vörös szemekkel a tévékamerák elé állt és elcsukló hangon fejezte ki a balesetet szenvedtek iránti részvétét. Ha már nem emlékezne rá valaki, 2006. augusztus 20-án is baleset történt, de Gyurcsány Ferenc akkor sem ért rá, mert – a híradások szerint – éppen a Balaton partján nézte végig a vihar miatt ott elmaradt tűzijátékot. Kinek lett baja belőle? Senkinek. Most azért legalább végre van egy olyan közlekedési miniszterünk is, akiben volt annyi mersz, hogy lemondjon, pedig nem hiszem, hogy a Monori erdőnél történt vasúti balesethez túl sok köze lenne. A barátom szerint két embertípus van. Az egyik halált megvető bátorsággal a saját életét is kockáztatva kiviszi a sebesült bajtársát a lövészárokból, a másik meg még egy jó nagyot bele is durrant és utána zokogva jelenti az elöljárójának, hogy ő bizony mindent megtett, csak sajnos közben a bajtársa meghalt. Ennyit a krokodilkönnyekről.

Kónya Béla, Budapest

Eredmény

Magyarországon a 70-es évek óta uralkodó neoliberális politikai és gazdasági elit a magyar ügyészek szeme láttára rabolta ki, lopta el az országot, tüntette el a saját vagy baráti zsebbe, a világon egyedülállóan az állami vagyon 90 százalékát a privatizációnak csúfolt szabad rablás keretében. Mindehhez a magyar ügyészségnek a tizenhét év során egyetlen szava sem volt. Emlékezetem szerint a hazai ügyészség szabad és dicső pályájának egyik első önálló tevékenysége a Császár Attila szerkesztőnél, a 2006-os tvostromot követően megtalált, bizonyítottan rendőrségi pisztolyból származó golyó táskából való előkerülése utáni eljárás elindítása volt, tiltott fegyverhasználat miatt. Brávó, magyar ügyészség!

K-P. L., Budakeszi

Semmi sincs!

Álmodik az EU-s erdélyi oláh kastélyában a „magyar nyomorúság”. Gigi Frunda, a horvát származású oláh és megélhetési marosvásárhelyi magyar azt tűzte ki célul legújabban az EU-ban, hogy 10%-os kisebbségi arány körül is lehessen anyanyelven beszélgetni a közéletben hivatalosan, bárhol. Marosvásárhelyen magyar élettér volt, még ma is majdnem 50%-os a magyar anyanyelvű gyalogos, de ha betévedsz adófizetőként vagy másként a marosvásárhelyi oláh polgármesteri hivatalban, akkor a bevándorolt „jóindulatú” oláh közhivatalnokok, az EU-s ablaküvegek mögül azt fröcskölik a szemeid közé, hogy beszéljünk az ő műnyelvükön, mert nem értik őshonos kifejezéseinket. Na, tessenek a fotelben lezserül hátradőlt állapotban elképzelni azt, hogy miként működhet a másnyelvűség toleranciája Oláhiában ott, ahol az oláhok már 90% fölé lopták magukat, s az őshonosak magyar indiánok maradtak. De az oláhok is idővel beveszik ezt, mert ha hátra néznek, mögöttük a ceausizmuson kívül semmi sincs! Az oláhok „sikereiket” magyar közreműködéssel érték el Erdélyben!

TO., Mikháza

Új rend

Állj! Kezeket a tarkóra! Szét a lábat! – Jézus Mária! Mi van? – Rutinellenőrzés! – De Józsi! Te vagy az? – Pista bátyám! De örülök, hogy látom. Régen találkoztunk. – Mit hülyéskedsz. A szívbajt hozod rám. Mit csinálsz te itt? – Új munkahelyem van. A Zéró tolerancia kommandóban kaptam állást. Ezért is van az a nagy nulla a sapkámon. Most a fiúkkal a környéken ellenőrizzük az alattvalókat. Lajos, fogd vissza magad! Rokon. Nem kell belerúgni! – És mit ellenőriztek? – Tulajdonképpen mindent és mindenkit. Elég széles a jogkörünk, de lőnünk nem szabad, ez a pisztoly sincs megtöltve. Csak ijesztgetünk vele. – Hál istennek, ez megnyugtató. – Remélem, Pista bátyám, nem vett semmit ebben a boltban. Ha meg igen, megvan a számlája. – Persze, tudom én a rendet. Tíz deka parizer, egy túró rudi, itt a blokk. – De jó hogy nem kiflit vett, mert akkor le kéne harapnom a kifli végét, nem rejtett-e el valami, a blokkon nem szereplő árut is. Már két kilót híztam egy hónap alatt, annyit ellenőrzünk. Bezzeg grillcsirkét nem vesznek a szemetek! És hogy van, Pista bátyám? Jól néz ki. – Köszönöm jól. Hát örülök, hogy összefutottunk. Akkor én mennék is tovább. Mehetek? – Hát hogyne. Már úgy értem nyugodt, lassú, egyenletes léptekkel. És ne forduljon vissza, azt a Lajos nagyon nem szereti. Ja, és csókolom az otthoniakat.

Keszthelyi István, Bp.

Szórványmagyarok

Szeptember 3-6-ig Ausztriában, Felsőpulyán (Oberpullendorf) részt vettem a szórványmagyarok sorsával foglalkozó konferencián, amelyen 24 országból 500 főnyi hallgatóság jött öszsze. Az előadások szerint nagyon szomorú jövő vár a szórványban élő magyarokra. 2-3 generáció múlva eltűnik a magyar nyelv a határon kívül élők köréből. A volt keleti blokk országaiban nagyon erős magyarellenes, magyargyűlölő politikát űznek a hatalmon lévők. A nyugati országokban megvan ugyan minden támogatás és lehetőség, de ott olyan magas színvonalon élnek az emberek, hogy a fiatalok általában nem hajlandók szüleik magyar anyanyelvének tanulására időt fordítani. Nyugaton sok szülő képes néhány gyerek érdekében is magyar nyelvtanárt fogadni, van magyar nyelvű újság, televíziós lehetőség (Duna TV), a gyerekek mégsem igyekeznek a magyar nyelvet megtanulni. Nem csak azért, mert fontosabb a karrier, hanem mert általában elterjedt a hír, hogy még az anyaország sem törődik a magyarság megmaradásával, sőt keresztbe tesznek… Milyen ország az ilyen? Ha az anyaország sem hajlandó velünk törődni, akkor hamarosan beolvadunk a befogadó országban. Jellemző, hogy még egy évtizeddel ezelőtt is Csehországban 27 ezren vallották magukat magyarnak és többségük részt vett a magyar szervezet rendezvényein, ma már húszezerre sem tehető azok száma, akik a magyarságukat tartják. Mindent megteszünk, amit csak lehet, de sajnos az anyaország „öngyilkos” magatartása miatt a szomorú jövőn képtelenek vagyunk változtatni.

Vízi József, Brünn