Helyi önkormányzatunk idén tavasszal határozatot hozott, amiben a piacterünk egy részét értékesítik egy ingatlanforgalmazó Kft.-nek, akik szándékuk szerint Spar élelmiszer-áruházat kívánnak létesíteni. Ezt a határozatot azonban nem előzte meg semmilyen lakossági fórum, hatástanulmány. Külföldi élelmiszer-áruházat kívánnak üzemeltetni egy magyar élelmiszerpiac mellett. A város legnépszerűbb intézménye így lassú sorvadásra van ítélve. Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy is van ez? Nem kerülnek-e az őstermelők, a kiskereskedők súlyos bajba azáltal, hogy a multik által generált árversenyt nem bírják? Az önkormányzat válasza szerint nem lesz semmi baj. Úgy mondják, csoda történik majd, a Spar és a piac egymás kezét szorongatva, segítve, boldogan él majd egymás mellett. Ez a válasz minden európai gyakorlatnak, logikának ellentmond. Ki kell mondani: ez a piac (lassú?) halálra van ítélve. A Spar szőrőstől-bőrőstől felfalja majd, csak idő kérdése. A vásárló ezután már kizárólag a Sparba jár vásárolni. Mindegy, hogy milyen árut, csak olcsó legyen. Ha készült volna hatástanulmány, ha független szakértőket megbíztak volna, az önkormányzatunk is tudná már. Vajon kinek ellenkezett ez érdekeivel? Azt kívánjuk, hogy az önkormányzat vonja vissza határozatát, a további ez irányú tárgyalásokat azonnal szüntesse be. Teljes körű tájékoztatást kérünk, és a hátsó, bújtatott érdekek feltárását. Hogy a környező lakóparkok ellátását meg kell oldani? Igen, csak nem ilyen módon. Például, hogy támogatják minél több kisbolt, kiskereskedés létrejöttét, és egy magyar tulajdonú áruházlánc megtelepedését, lehetőleg a piactól minél távolabb! A vélhető jóhiszeműség itt nem elég. Kérjük az önkormányzatot, tegyen eleget vállalt feladatának. Minden eszközzel védje, fejlessze Dunaharaszti piacát a kistermelők, a város lakosságának örömére, megelégedésére.

Dunaharaszti piacvédők

Könnyek

Úgy tudom, hogy más országokban és főleg „a” Nyugaton, ha valami rendkívüli esemény történik, az ország első embere (mondjuk a miniszterelnök) csapot-papot otthagy, megszakítja a szabadságát stb. és azonnal a helyszínre siet. No nem azért, hogy ott bámészkodjon, hanem azért, hogy első kézből, közvetlenül tudjon intézkedni és mozgósítani minden olyan erőt, amire a mentés folyamán szükség lehet. A mi vezetőnk nem ezt tette, hanem inkább a vöröshagymától (vagy netán könnygáztól?) kisírt vörös szemekkel a tévékamerák elé állt és elcsukló hangon fejezte ki a balesetet szenvedtek iránti részvétét. Ha már nem emlékezne rá valaki, 2006. augusztus 20-án is baleset történt, de Gyurcsány Ferenc akkor sem ért rá, mert – a híradások szerint – éppen a Balaton partján nézte végig a vihar miatt ott elmaradt tűzijátékot. Kinek lett baja belőle? Senkinek. Most azért legalább végre van egy olyan közlekedési miniszterünk is, akiben volt annyi mersz, hogy lemondjon, pedig nem hiszem, hogy a Monori erdőnél történt vasúti balesethez túl sok köze lenne. A barátom szerint két embertípus van. Az egyik halált megvető bátorsággal a saját életét is kockáztatva kiviszi a sebesült bajtársát a lövészárokból, a másik meg még egy jó nagyot bele is durrant és utána zokogva jelenti az elöljárójának, hogy ő bizony mindent megtett, csak sajnos közben a bajtársa meghalt. Ennyit a krokodilkönnyekről.

Kónya Béla, Budapest

Eredmény

Magyarországon a 70-es évek óta uralkodó neoliberális politikai és gazdasági elit a magyar ügyészek szeme láttára rabolta ki, lopta el az országot, tüntette el a saját vagy baráti zsebbe, a világon egyedülállóan az állami vagyon 90 százalékát a privatizációnak csúfolt szabad rablás keretében. Mindehhez a magyar ügyészségnek a tizenhét év során egyetlen szava sem volt. Emlékezetem szerint a hazai ügyészség szabad és dicső pályájának egyik első önálló tevékenysége a Császár Attila szerkesztőnél, a 2006-os tv-ostromot követően megtalált, bizonyítottan rendőrségi pisztolyból származó golyó táskából való előkerülése utáni eljárás elindítása volt, tiltott fegyverhasználat miatt. Brávó, magyar ügyészség!

K-P. L., Budakeszi

Semmi sincs!

Álmodik az EU-s erdélyi oláh kastélyában a „magyar nyomorúság”. Gigi Frunda, a horvát származású oláh és megélhetési marosvásárhelyi magyar azt tűzte ki célul legújabban az EU-ban, hogy 10%-os kisebbségi arány körül is lehessen anyanyelven beszélgetni a közéletben hivatalosan, bárhol. Marosvásárhelyen magyar élettér volt, még ma is majdnem 50%-os a magyar anyanyelvű gyalogos, de ha betévedsz adófizetőként vagy másként a marosvásárhelyi oláh polgármesteri hivatalban, akkor a bevándorolt „jóindulatú” oláh közhivatalnokok, az EU-s ablaküvegek mögül azt fröcskölik a szemeid közé, hogy beszéljünk az ő műnyelvükön, mert nem értik őshonos kifejezéseinket. Na, tessenek a fotelben lezserül hátradőlt állapotban elképzelni azt, hogy miként működhet a másnyelvűség toleranciája Oláhiában ott, ahol az oláhok már 90% fölé lopták magukat, s az őshonosak magyar indiánok maradtak. De az oláhok is idővel beveszik ezt, mert ha hátra néznek, mögöttük a ceausizmuson kívül semmi sincs! Az oláhok „sikereiket” magyar közreműködéssel érték el Erdélyben!

TO., Mikháza

Új rend

Állj! Kezeket a tarkóra! Szét a lábat! – Jézus Mária! Mi van? – Rutinellenőrzés! – De Józsi! Te vagy az? – Pista bátyám! De örülök, hogy látom. Régen találkoztunk. – Mit hülyéskedsz. A szívbajt hozod rám. Mit csinálsz te itt? – Új munkahelyem van. A Zéró tolerancia kommandóban kaptam állást. Ezért is van az a nagy nulla a sapkámon. Most a fiúkkal a környéken ellenőrizzük az alattvalókat. Lajos, fogd vissza magad! Rokon. Nem kell belerúgni! – És mit ellenőriztek? – Tulajdonképpen mindent és mindenkit. Elég széles a jogkörünk, de lőnünk nem szabad, ez a pisztoly sincs megtöltve. Csak ijesztgetünk vele. – Hál istennek, ez megnyugtató. – Remélem, Pista bátyám, nem vett semmit ebben a boltban. Ha meg igen, megvan a számlája. – Persze, tudom én a rendet. Tíz deka parizer, egy túró rudi, itt a blokk. – De jó hogy nem kiflit vett, mert akkor le kéne harapnom a kifli végét, nem rejtett-e el valami, a blokkon nem szereplő árut is. Már két kilót híztam egy hónap alatt, annyit ellenőrzünk. Bezzeg grillcsirkét nem vesznek a szemetek! És hogy van, Pista bátyám? Jól néz ki. – Köszönöm jól. Hát örülök, hogy összefutottunk. Akkor én mennék is tovább. Mehetek? – Hát hogyne. Már úgy értem nyugodt, lassú, egyenletes léptekkel. És ne forduljon vissza, azt a Lajos nagyon nem szereti. Ja, és csókolom az otthoniakat.

Keszthelyi István, Bp.

Szórványmagyarok

Szeptember 3-6-ig Ausztriában, Felsőpulyán (Oberpullendorf) részt vettem a szórványmagyarok sorsával foglalkozó konferencián, amelyen 24 országból 500 főnyi hallgatóság jött össze. Az előadások szerint nagyon szomorú jövő vár a szórványban élő magyarokra. 2-3 generáció múlva eltűnik a magyar nyelv a határon kívül élők köréből. A volt keleti blokk országaiban nagyon erős magyarellenes, magyargyűlölő politikát űznek a hatalmon lévők. A nyugati országokban megvan ugyan minden támogatás és lehetőség, de ott olyan magas színvonalon élnek az emberek, hogy a fiatalok általában nem hajlandók szüleik magyar anyanyelvének tanulására időt fordítani. Nyugaton sok szülő képes néhány gyerek érdekében is magyar nyelvtanárt fogadni, van magyar nyelvű újság, televíziós lehetőség (Duna TV), a gyerekek mégsem igyekeznek a magyar nyelvet megtanulni. Nem csak azért, mert fontosabb a karrier, hanem mert általában elterjedt a hír, hogy még az anyaország sem törődik a magyarság megmaradásával, sőt keresztbe tesznek… Milyen ország az ilyen? Ha az anyaország sem hajlandó velünk törődni, akkor hamarosan beolvadunk a befogadó országban. Jellemző, hogy még egy évtizeddel ezelőtt is Csehországban 27 ezren vallották magukat magyarnak és többségük részt vett a magyar szervezet rendezvényein, ma már húszezerre sem tehető azok száma, akik a magyarságukat tartják. Mindent megteszünk, amit csak lehet, de sajnos az anyaország „öngyilkos” magatartása miatt a szomorú jövőn képtelenek vagyunk változtatni.

Vízi József, Brünn