Példa(kép)

Manapság követendő jó példát szinte alig lehet találni, rosszat annál többet. Az igazi példakép pedig ritka, mint a fehér holló. Egy eléggé meg nem fontolt minapi képviselői beszólás után történtek (lemondás a mandátumról, kilépés a frakcióból) akár jó példa is lehetne. Nevezett képviselő gyorsan bocsánatot is kért az érintettektől. Nem tette meg ugyanezt, aki korábban anyázott, szintén a parlamentben. Parlamenten kívül hangzott el, szintén következmények nélkül, hogy egy ún. nagyember beismerte, évek óta hazudtak, nem csináltak semmit, ami a nemzet javát szolgálta volna, teszem hozzá. Majd hanyag eleganciával leku…zta az országunkat. Ők, akik különös anyagból gyúrattak, mindent megtehetnek. S mindennek a tetejében a demokrácia és a szólásszabadság nagyobb dicsőségére egy ma már „ellenzéki” képviselő elküldi a p…ba az ország miniszterelnökét. (De még ha elment volna!)

Mika Miklós, Törökbálint

Könnyek

Október 6-án Gyurcsány Ferenc könnyezett a televízióban. No nem az aradi vértanúkat siratta, nem is a monori erdői vonatbaleset halottait és sebesültjeit, hanem a közlekedési minisztert és a MÁV elnökét, kiknek lemondását megtört szívvel és gyászba borulva, de kénytelen volt elfogadni. A Lendvai-féle Ripacsképző Intézet eminens tanulójának nem ez volt az első „megható” alakítása. Jól emlékezhetünk az Operaházban, szigorúan zárt körben előadott monológjára, vagy arra, amikor a kórházi ágyon fekvő rendőrök között könnyeivel küszködve rebegte el: Önök nem ezt érdemelték. Józan ésszel fel nem fogható, kinek szánja ezeket a szánalmas alakításokat a kordonok géniusza. Értelmes ember ezeken ugyan meg nem hatódik, legfeljebb idegrángást kap tőlük, az elmebetegeket pedig már régen szélnek eresztette az egészségügy reformja. Arra még gondolni se merek, hogy a miniszterelnök valódi könnyeket hullajt két lemondás miatt, mert akkor milyen bőgés lesz itt, ha a szlovákok elrabolják Göncz Kingát. Isten óvjon minden nemzetközi konfliktusról, amíg egy ilyen ideggyenge ember a vezérünk. Erről az egész cirkuszról egy mondat jut az eszembe, amit az ellendrukkerek szoktak bekiabálni az Újpest egy régi klasszis játékosának, a Kapa becenévre hallgató, vékonydongájú csatárnak. Aktualizálva így szól: Gyurcsány, az oroszlán is sírva enne meg.

M. S., Miskolc

Tarka magyar

Tarkának éppen nem magyar, de magyarnak se tarka. A liberális szocialisták az országból szinte mindent kiárusítottak, a népszerűségük csökkent. Felismerve, hogy veszélyben van a hatalomban maradásuk, most nagy nemzeti összeborulást hirdetnek. Akik 2006. október 23-án végigverették a budapesti tüntetőket, most a „Szeressük egymást, gyerekek”- szlogent propagálják. A tarka magyarok egyszerre felejtsenek el mindent, és ne ellenségeskedjenek egymással. Szép ez a gondolat, de ellene éppen ők tették a legtöbbet. Gyakran hallani, hogy senki sem az, aminek látszik, és ezt tovább bonyolítja a tarka magyar fogalomkörét. Tragikus történelmünk fajkeveredései során sokszínű nép lett a magyar, de a szívében magyar érzelmű maradt évszázadokon át. A kommunisták ’45-ben elkezdték a magyarok hátrányos megkülönböztetését. A magyarság ma annyiban sokszínű, hogy vannak egyszerű magyarok, akik nem tarkák és magyarnak is látszanak. Aztán vannak, akik nem magyarnak születtek, de magyarként élnek és gondolkodnak, és ez becsülendő bennük. Végül vannak magyarnak tűnő, de lélekben már nem magyarok. Gyurcsány tarka magyarjai idegenszívűek, a ránk zúdított globalizáció hívei. Aki mindenki jogaiért küzd, csak éppen a magyarság jogaiért nem, az tarka magyarnak se mondhatja magát. Kérdés, hogy a Tarka Magyar felvonulásnak morális értelemben volt-e a annyi haszna, mint amennyibe került. Aztán az is kérdés, hogy a Gyurcsány által elképzelt Magyarországon a nem kifejezetten tarka magyarnak lesz-e olyan jövője, mint amilyet magyarként megérdemelne?

Tégen László, Nagymaros

Procedúra

Olvasom az Erdély ma-n, hogy: „A Maros megyei Választási Iroda elutasította Kincses Előd független szenátori jelöltségére való jelentkezését. Az iroda azzal indokolta az ügycsomó elutasítását, hogy Kincses Előd az összegyűjtött támogató aláírásokból egy eredeti és három közjegyző által hitelesített másolatot adott le.” (A procedúra eddig így volt működtetve Oláhiában!) Hát álljon meg az oláh és az RMDSZ-es demokratikus választási menete, elvtársak, mert a menyasszonynál valami nincs rendben! Amikor a támogató aláírásokért indult el Kincses úr, akkor Jóska néni és Vilma bácsi elé egy aláírási ívet tett le, amit vagy aláírtak támogatóként egyszer, s nem többször, vagy nem. Még Kincsestől se követelhető meg, hogy hétfőtől Jeruzsálemig írassa alá 4 példányban politikai ambícióit. A közjegyző által hitelesített eredeti aláírási ív (személyi szám, lábszag- és melltartóméret, meg sok fölöslegesség) egyenlő értékűek az eredetivel egy jogállamban. Így nem lehet egy demokratikusnak csúfolt államban megválasztási lehetőségétől „törvényesen” megfosztani Kincses (igaz, egy kicsit kettős) állampolgárt. Mondjon ítéletet felette a választópolgár, s ne az államgépezet. Kincses Elődöt egyébként úgy utálom, mint a sz…rt. Az RMDSZ-t annál is jobban. Nem azért mondom!

TO., Mikháza

Tégla

Sok kémfilmet néztem – főleg szovjetet –, ezért mondtam is akkor magamnak, hogy nana, nem eszik azért olyan forrón a kását, és Kádár János 1988-ban ne verdesse már annyira a mellét ország-világ előtt azt hangoztatva, hogy az MDF megalakulásával nálunk is többpárti demokrácia lett. Bizonyára van tájékozatlan olvasó, ezért elárulom: A kémfilmek úgy kezdődnek, hogy szépen beraknak egy „téglát” valahová, aki persze hülye lenne már másnap kémkedni, mert lebukna. Pénze van rogyásig, így eléldegélhet titokban munka nélkül akár 10-20 évig is, és csak az a dolga, hogy szaglásszon meg közmegbecsülést szerezzen. Egyszer osztán, amikor jön a telefon, a látszólagos „here” tevékenységének vége szakad és aktiválnia kell magát arra, amire szakosították, illetve amire utasítják. Valahogy úgy látom, hogy az MDF 2007-ban szintén kaphatott egy ilyen „főnöki" telefont.

Kónya Béla, Budapest

Értelmezés

Megkérdezték Gyurcsány Ferencet a rádióban a pénzügyi káoszról beszélgetve, hogy befektetne-e most Magyarországon. A válaszát így kezdte: „Magyarország növekedésre és sikerre van ítélve!” Tovább nem is hallgattam. (A mennyezet ott helyben nem szakadt rá, mert azóta már újra hallottam beszélni.) Akármilyen hihetetlen is, Gyurcsány ezúttal nem hazudott. Csak más megvilágításba kell tenni a mondatát. Növekedésre van ítélve a már eddig sem kis mértékű elégedetlenség, s emiatt az ország sikerre van ítélve, mert az előbbi következtében a miniszterelnök el lesz zavarva a bánatba. Lehet egyébként, hogy nem így gondolta. De mindegy. Csak bekövetkezzék!

K. J., Budapest