Dávid és Góliát

Nekünk mindig a dolgok neheze, a legnehezebbje jut? Ha visszatekintünk a történelmünkre itt Közép-Európában, a sors miránk mérte Európa megvédését a török ellen – csaknem bele is rokkantunk –, s hálából kaptunk 450 év Habsburg uralmat. Aztán a véres megtorlásba fulladt 48–49-es forradalom, amiből úgy-ahogy a kiegyezéssel maradtunk talpon. Két világháború után „bűnös népként” a legnagyobb büntetést érdemeltünk ki, holott csak annak kényszerű részesei voltunk. 1956-ban a kort messze megelőzve szálltunk szembe egy olyan világhatalommal, melynek romlottsága, embertelensége kikényszerítette még a győzelem reménye nélküli szembenállást is. És mi volt a hála a világ kommunizmustól való megmentéséért? Menekültjeink befogadása, némi értelmiségi dicséret, de a mártírjainkat mi temettük el, sokszor csak újratemetéssel. Napjainkban, amikor adóssághalmazunk tetején állva szétnézünk (a gödörből persze nem látunk ki), csak azt érzékeljük, hogy egy láthatatlan világhatalommal kerültünk szembe. S ami tragikus, ez a hatalom a legrosszabb, mert csak láthatatlan csápjai vannak, s mi, mint vak a sötét szobában, tapogatózunk. Sorsunk az, hogy mint mindig, a kort megelőzve, nekünk kell e hatalommal szembeszállnunk. A mi feladatunk ezzel a rejtőzködő pénz-világhatalommal megmérkőzni, mely ugyanolyan romlott és embertelen, mint a korábbiak. Ez lesz az újkori Dávid és Góliát csatája. A Magyarország előtt tornyosuló problémahalmaz megoldásához új 56-ra van szükség. Nem fegyverre kell gondolni, hanem észre, tudásra, s megalázottságunkban büszkeségre, belső erőink megsokszorozására. Meg lehet nyerni. Hogy az ehhez szükséges új erő már létezik, s van Dávid is, azt csak reméljük.

Csutorás Géza, Miskolc

Mit reméltünk?

A Kassai Figyelő 2009. június, VII. évfolyam 6. számában Demszky Gábor egy interjúban ekként nyilatkozott meg: „…Apám Kirgíziában született… Nagyapám 1925-ben idealista világfelfogásból indíttatva csatlakozott az Interhelpo elnevezésű mozgalomhoz, melynek célkitűzése a Szovjetunióba települni szándékozók toborzása volt. Eduárd testvérével itt hagytak mindent és a fényes jövő építése céljából kivándoroltak. Később nagyanyám is követte őket, így született édesapám a távoli Kirgíziában… Vilmos bácsikám, nagyapám „józanabb” gondolkodású testvére Eduard Benessel járt egyetemre és ez az ismeretség nagyon jól jött Ede bácsikám SZU-ból való kimenekítéséhez. Benes akkor külügyminiszter volt és jó kapcsolatokat ápolt a szovjetekkel. Alexander Dupcek családja az USA-ból települt vissza Csehszlovákiába és alapító tagja volt az Interhelpónak. Nagyapám és Dupcek együtt gyerekeskedtek a Szovjetunióban…” Emlékeztetőül: ez az ipszilonos Demszky Gábor 1990-től a magyar főváros főpolgármestere, 1990-ben egy ideig a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. Mit remélsz az ilyen figuráktól, ó nemzetem? A felmerülő számos kérdésedre válaszolj te magad.

Huszár Ödön, Budapest

Hintaszékből

Bátor tudósok a középkorban kételkedni kezdtek abban, hogy a Föld lapos, és lám: általuk előrelépett a világ. Hasonlóan jónak tartom, hogy a Fidesz kételkedik: országunkat jobban is lehet vezetni, mint ahogy azt MSZP tette. Egy időben az egészségügyünk nemcsak ingyenes volt, de egyformán teljesített: a vezetők (és a gazdagok) is általában ugyanott gyógyíttatták magukat, ahol a köznép. Ma a kiváltságosaknak színvonalas magánkórházak jutnak, míg a kisembernek csak az „SZTK” és a várólista. Mire sorra kerülhetnek, meghalhatnak. Kételkednünk kell abban is, hogy ne lehetne ideiglenes szükségintézkedésekkel rövid időn belül új munkahelyeket teremteni. Amikor az országunk még a mainál is szegényebb volt, lehetett teljes foglalkoztatást csinálni és büntették a közveszélyes munkakerülést (persze ennek hátulütői és hátrányai is voltak). Nagyrészt minden cigány családnak volt rendszeres havi jövedelme. Adót fizettek, azzal járultak hozzá az ország fenntartásához. Most az ország tartja el nagy részüket. A kételkedés ellentéte a hit. Már nem hiszünk az MSZP-nek, mert a szemünk láttára, napról napra nő a szegénység, az éhezés. Országunkban a kecske pazarul jóllakik, de a káposztából s többségnek alig marad. Nem hiszem, hogy az országot ma is azoknak kellene vezetniük, akiket hatvan éve a szovjet szuronyok, vagy később választási csalások és a demagógia segítettek hatalomra. Rendszerváltásukkal a kiváltságos kádercsemeték nem hoztak újat, jobbat a népnek. Csak annyit történt, hogy atyáik anyagi és szellemi örökébe léptek. Magyarországot, ha hintaszékből is a meggazdagodott sztálini veteránok irányították: rosszul, sikertelenül. A kommunisták irányította vadkapitalizmusnál többet érdemelünk.

Kövér Károly, Szeged

Oda-vissza

Basescu, a jelenlegi oláh államelnök kitüntette minap G. Homosteant valami nagy helyi valagrenddel. A kitüntetett tiszta „véletlenül” Nicolae Ceausescu belügyminisztere volt, akit 1989 után azért ítéltek el büntetőjogilag, mert nem bánt emberjogi kesztyűs kézzel az 1990 előtti tucat román állampolgárokkal. A Ceausescu-korszakban, amikor mi a WC-re is külön szekus engedéllyel jártunk. Basescu, a Ceausescu anveri hajósmegbízottja volt Belgiumba. Közben most, hogy közcirkusz lett a kitüntetettből és a kitüntetőből, mert 1989 után se nőnek a szekusok az égig, s a szamárbőgésük se hallatszik a mennybe, visszavonták nyilvánosan G. H. kitüntetését. Majd megmondták neki konspiratíve, hogy legyen nyugodt, mert odaadják azt, és a vele járó anyagi kedvezményeket, titokban az első utcasarkon.

TO., Mikháza

Képzelet

Gy. F.-et, aki még mindig nem mondott le a „babérkoszorúról” (Néró) Pápától a Szemlőhegyi útig tartó „rögös” út után majdnem felégette Budapestet. A zsidó családtól rekvirált fészek az antiszemitizmus szuperlatívusza. Vagyonosodása csupán a képzelet szülötte, ő még mindig Katus nénivel lesi a gázórát Pápán! A napi kétszáz-egynéhány ezer forint költőpénz csupán polgári mivoltát igazolja. „A haza fényre derül!”

Pinczés György, e-mail

Beszélőn

– A gyerekek? – Azt írják, hogy minden rendben van. Ott Svájcban jól mennek a dolgok. – És anyád? – Anyuka csókoltat. Azt üzeni, hogy „elk…tok”. Ha fiatalabb lenne, ő is elmenne ebből a „k…a” országból. Megmondom őszintén, én is csak miattad… – Ugyan már! Csak nem ültetek fel ti is a Fidesz mocskos rágalmainak? – Nem, de valóban nagyon „sz…r” a helyzet idekint. Nektek itt benn tulajdonképpen nincs gondotok, mindenetek megvan. – Azért itt sem fenékig tejföl az élet. Itt is állandó a kötekedés, a hülye frakciózás. A fenntartható növekedés munkacsoport, a társadalompolitikai tagozat folyamatosan sápítozik, hogy ők megmondták előre, hogy ők tudták, hogy ez lesz a vége stb. A hívő tagozat meg egyfolytában imádkozik. Sokszor már az agyamra mennek. Ilyenkor átugrom egy kis kikapcsolódásra a szadeszosok zárkájába. – És egyébként hogy telnek a napjaid, drágám? – Kicsit lassan múlik az idő, de azért nem unatkozom. Az olvasókörben rendszeresen tarok szemináriumot a képzetlenebb elvtársaknak, és most végre szép nyugodtan végigolvashatom a Marx-, Engels-, Lenin-összest. Ja és írok egy „kib…ott” jó könyvet a modern magyar baloldalról.

Keszthelyi István, Bp.

Kampánydömping

A döntő fölénnyel nyert szavazás után, azt hittem ez a maximum. Ma kaptam egy levelet Horváth Csabától, mely további jó hírekkel kecsegtetett. „Önnek mondom el elsőként!” A „legnagyobb” ellenzéki párt képviselője új Budapestet ígér már akkor, amikor elődje ügyei még tisztázatlanok. Elhivatott orvosok szerint a megújulást nem segíti a balzsamozás!

Pusztai Endre, e-mail

Sajnálom

Úgy hírlik, hogy Romániában törvénnyel fogják eltiltani a foglalkozásuktól azokat a politikusokat, akik a Kárpátok Géniusza (Ceausescu) idején is főállásban rajcsúroztak. Ez sem kutya, mégis sajnálom, hogy nem a mi országunkról írták ezt, mert akkor sokkal boldogabb lennék. Itthon én még azt is törvényelném, hogy aki az MSZMP és a KISZ hivatásos tagja volt, annak az 1990 év előtti időket ne számítsák be a nyugdíjába. Nagyon boldog lennék, ha hallanám, hogy Lendvai Ildikó éppen szövőnőnek tanul, mert még 17 éve van hátra a nyugdíjaztatásáig. Vagy például a Kovács Laci bácsinak végre munkaidőben lenne ideje elmélázni az energetika rejtelmein, hiszen 2004-ben Brüsszelben nagyon otthon volt ebben mindaddig, míg páros lábbal ki nem rúgták. Viszont a mi pénzünkön így lett ott 5 évig egy lébecolós adóügyes, vagy mi a fene.

Kónya Béla, Budapest