Tisztán, világosan

Manapság sok szó esik arról, hogy a tót atyafiak és főleg a jeles politikai vezetőik miféle cselekedeteket tettek, tesznek folyamatba, részben Magyarország, részben a trianoni határon kívülre került magyarokkal szemben. Ebbéli cselekedeteik túlmennek az emberi együttélés normáin, a józan ész határain, az érvényben lévő nemzetközi jogszabályok szabta kereteken is. A szlovák politika és politikusok magatartását, cselekedeteit – megjegyzem, jogosan – az itthoni illetékesek és a közvélemény egyaránt kemény kritikával illeti és elítéli. Úgy tűnik, a két nemzet közös léte, békés, egymást segítő élete már a ködös, távoli múltban végérvényesen megszakadt. Nincs megbocsátás, nincs megegyezés, nincs megbékélés, nincs párbeszéd ma sem, a XXI. században. Van helyette kudarc, keserűség, véget nem érő bosszúhadjárat és úgy látszik, örökre elmúlt a Balassi Bálint, Pázmány Péter által dokumentált és egykoron jól működő tót nemzet és Magyarhon történelmi szimbiózisa. Mindezekről – Trianonról, a kettős állampolgárságról stb. – idehaza, a tisztánlátás, a megalapozott véleményalkotás érdekében többet, tárgyilagosabban kellene beszélni, hogy azt az átlagpolgár is megértse és a helyén tudja kezelni. A múlt történésein, sérelmin túl egy fejezetet az 1986. évbe elkövetett bevonulás is megérne, mert szerintem azt Szlovákiában – a magyar kisebbség részéről is – sokan a mai napig nem felejtették el.

Ludwig B., Zalaegerszeg

Válasz

A Levél a Vatikánnak című cikkemhez hozzászólók figyelmét szeretném ismételten felhívni, hogy az Újszövetségben Jézus sehol sem említi a kiválasztott népet. Minden embert tanított, és minden néphez elküldte tanítványait, faji megkülönböztetés nélkül az egész emberiséghez szól (Máté 28:19, Márk 16:15, Ap. Csel. 15:9). A Szentatya a beszédében azt említette, hogy a zsidók örömünnepet ültek az egyiptomi hadsereg pusztulásakor. Ismételten megemlítem, hogy Jézus azt tanította: szeressük ellenségeinket (Máté 15:44, Lukács 6:27–28, 6;35). Egyébként a mondandómat csakis Jézus szavaival és az Újszövetségből a négy evangelista idézésével támasztom alá.

Horváth László, Budapest

(Ezzel az említett vitát befejezettnek tekintjük. A szerk.)

Patyomkin

Amiatt a sok rohadt eső miatt leroggyant a pár hónapja épült 6-os számú autópályánk töltése, az útburkolatával együtt. Annak ellenére lesuvadt, hogy a volt kommunista (pardon, MSZP-és kormányunk) méreg drágán direkt francia specialistákat hozatott ide, hogy azok végre megmutassák nekünk – hülyéknek –, hogyan is kell utat építeni, meg 15 m magas löszfalban alagutakat furkálgatni. Szerintem Nagy Katalin uralkodása idején Patyomkin éppen olyan „bolsoj szpecialiszt” volt, mint nálunk most a francia útépítők voltak, és hasonlóan csinálhatta a dolgait is, illetve a faluit, csak neki legalább volt annyi esze, hogy nem várta meg, míg a remekeit elmossa a víz, inkább lebontatta őket és máshol újra felépítette, hogy a cárnője (pardon, az MSZP) többször örüljön.

Kónya Béla, Budapest

Oláh tinglitangli

Kaczinski lengyel államfő tragikus sorsa ürügyén gyurakodnak az oláhok a lengyel-oláh „ősrégi” barátság demonstrálására. Most azt próbálják elhitetni, a történelmet nem ismerő konzumidiótákkal, hogy Oláhia mentette meg egykor a lengyel menekülteket, s így komoly részt vállalt a lengyel államiság megmentésében. Röhejes, hogy ugyanezek az oláhok Bem lengyel tábornokot háborús bűnösnek tartják ma is.

TO., Mikháza

Amnézia

Egyre gyakrabban merül föl a kérdés, hogy lehet, hogy Demszky nem tud a hatáskörébe tartozó anomáliákról? Gondoljuk csak el, hogy is tudhatna a szabálytalan privatizációkról, a parkolóőrök bizniszeiről és még sok egyébről, mikor neki oda kellett figyelni a Budakeszin épülő házaira, a horvátországi nyaralójára és a lovak odatelepítésére, mert mindehhez állami autóról is neki kellett intézkednie. Még szerencse, hogy Budapest belvárosában egy kész lakást is vásárolt, ami az idejét nem nagyon kötötte le. A polgármesteri választások idején kampányaiban ígéretet tett arra, hogy mindenki feje felett lesz fedél Budapesten. De itt is cserben hagyta az emlékezete, mert a húsz év alatt egyre több és több lett a hajléktalan. De a legnagyobb bűne mégiscsak a 4-es metró építése, melyről csupán annyit lehet hallani, hogy nagyon fogják szeretni a budapestiek. A befejezési határidő már lejárt, a bekerülési összeg is többszörösére emelkedett, de ő ártatlan, hiszen semmire sem emlékszik. Küldjük el minél hamarabb, hogy ilyen csúfos húsz év után élhesse egyszerű nyugdíjas életét ott a rácson túl. Odabenn talán megvilágosodik, sok minden eszébe jut, és megírhatja a könyvét, hiszen megérdemli. És aki ezt a könyvet majd elolvassa, az is megérdemli!

Czető Lászlóné, Bp.

Minek nekünk?

Minek nekünk focizni, ha nem tudunk? Legalábbis nemzetközi szinten. Csak szégyenkezünk és nyomorultul érezzük magunkat. Nincs egyébként is elég nyomorúságunk? Néztem a magyar–német válogatott meccset és elborzadtam: nemcsak focizni, de igyekezni se tudunk, ami már alapvető hiba. Egy idő után azt játszottam a meccset nézve, hogy ha a németek támadtak, azt néztem, nehogy gólt kapjunk, amikor pedig a mieink valahogy megszerezték a labdát, átkapcsoltam egy érdekes teniszmeccsre, mert a „fiúk” szenvedését nem bírtam nézni. Aztán visszakapcsoltam, persze már a németek gurigáztak, néztem egy darabig, s megint vissza a teniszre. Gyalázatos volt, mert a teniszből így alig láttam valamit. Amikor a hollandok ellen játszottunk, félidőben elbóbiskoltam. Unalmas is volt, meg úgyis tudtam, hogy kikapunk. Egyszer a meccs vége felé fölébredtem. Odapillantottam a képernyőre s amikor láttam, hogy 6:1, előbb azt hittem, a szögletarányt mutatják a rendezők. Még gondoltam is, egy szem szögletet sikerült rúgnunk 85 perc alatt? De a 6:1 nem mozdult és csak akkor láttam, hogy a meccs eredménye az. Visszavonásig legalább addig be kéne rekeszteni a külföldi fociszereplésünket, amíg a különféle fociiskolába, akadémiára stb. járó gyerekekből nem lehet egy olyan csapatot kiállítani, amit rettegés nélkül ki lehet küldeni a nagyvilágba, hogy ha nem is öregbíti hírnevünket, legalább nem muszáj miattuk szégyellni magunkat. Már azért is nagyon hálásak tudnánk lenni. Egyébként remélem a bénaság visszamenőleg nem árt meg nekünk. Félek, hogy végén lassan már azt sem hiszem el, hogy a régi 6:3 igaz volt, csak éppen hárommal több szögletet rúgtunk az angoloknak.

K. J., Budapest

Farkas Erikának

2010. május 28-án végighallgattam az MR1-ben A hely c. riportműsort, amit ön vezetett. A helyszín a budai várbarlang volt. Amikor a túravezető történésszel a II. világháború alatt kialakított kórházba értek, a vezető megemlítette, hogy az itt fekvő betegeket a szovjet katonák a vár elfoglalása után lángszóróval halálra égették. Ezt hallva ön rögtön cinikusan közbevágott: „hát megrövidítették az életüket”. Jó lenne, ha ön is tudomásul venné, hogy csak egyféle ember létezik. A kínhalál az kínhalál, akár a holokauszt, akár a hazájukat védő emberek kivégzéséről beszélünk. Ön biztosan nem jelentené ki a holokauszt áldozatairól, hogy a Harmadik Birodalom csak megrövidítette az életüket. Gondolom, ön is tudott arról, hogy a „felszabadító” horda a lángszórós eset előtt az orvosokat és ápolónőket kiterelve a pincekórházból sorba állította és kivégezte őket. A jelenlévő Budai „önkéntes ” ezred katonái tiltakoztak a barbár cselekmény ellen, erre a szovjetek azzal reagáltak, akinek nem tetszik, álljon az orvosok mellé. Ön nem akarta, hogy ez a műsorában elhangozzék. Erről évtizedekig nem lehetett beszélni, de úgy látszik, egyesek szerint most is így van. Lehet, hogy ön egyébként jó riporter, de előttem emberiességből megbukott. Az én szememben a megjegyzésével ön egyenlő Zuschlaggal, aki a Terror Háza előtt hasonló cinizmussal beszélt.

V. M., Budapest

Kép

Hála a válságkezelő kormánynak, megemelkedett a GDP és a folyók vízszintje. A Sajón a vízállás meghaladta az átadás-átvételi iratköteg magasságát, így a jólét és az ár egyszerre öntötte el megyénket. Ebből az alkalomból a szoclib vezérsajtó lenyűgöző felvételt tett közzé, a címoldalán: A panorámafotón a háttérben zöld lomb, sárga repcetábla. Előttük, ameddig a szem ellát, víz. A vízben egy elhagyott kocsi áll, melyet motorháztetőig borít el az áradat. Jobbról ukránselyem melegítőben, derékig a vízben gázolva két etnikum közelít azzal a feltett szándékkal, hogy az elárvult autó sorsán könnyítsenek. A kép aláírása: Tengernyi víz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóvadászon. Mint említettem, a felvétel lenyűgöző, a cím azonban nem elég ütős. Ha a szerzője pályázatot akar nyerni vele, meg kell változtatni. Talán így: A vér nem válik vízzé.

M. S., Miskolc