Kovács

Azok féltik a demokráciát, akik eddig lábbal tiporták. Kovács, veterán komszoci még a választás előtt aggodalmát fejezte ki a Fidesz győzelme miatt. Azt mondta, akkor vége lesz a mára kialakított demokráciának. Csak nem azt akarta mondani, hogy az MSZP teremtette meg? Elmarasztalólag említette, hogy a Fidesz alatt a parlament háromhetente ülésezett és kétéves költségvetést készített. De hogy a kétéves költségvetés jobban kiállta az idők próbáját, s nem volt szükség pótköltségvetésre, mint az MSZP-nek az egyéveshez, azt persze jól tudja. De hát kritika nélkül nem Kovács a Kovács. Szóvá tette azt is, hogy Orbán Viktor húszéves kormányzásról beszél. Micsoda hatalomvágy! Az napnál is világosabb, hogy a komszocik örök regnálást képzeltek maguknak. Mindent bevezettek a szavazások alkalmával, de 2002-ben sem rájuk szavazott a többség, csak sikerült csalniuk. Csalással szerezték meg a hatalmat 2006-ban is. Szavazatok újraszámlálását soha nem engedték. Egyértelművé vált mára, hogy miért ragaszkodnak a hatalomhoz. Jó az államkassza közelében lenni, a sok pénzt hazavinni, majd újra és újra megszorító csomagokat készíteni az emberek terhére. Mára betelt a pohár. Jobb ha beletörődnek vereségükbe, nincs választási lehetőségük. Ha a jövőben is benn szeretnének ülni a parlamentben, ne gátolják a Fidesz munkáját, az ország rendbetételét. Ellenkező esetben kint találják magukat az MDF mellett!

Czető Lászlóné, Bp.

Szereptévesztés

Gyurcsány Ferenc legutóbbi ijesztgetése olyan, mint aki félelmében a sötét erdőben fütyörészni kezd. Mint korábban, eléje megy a dolgoknak. Jelezte, amennyiben az Orbán-kormány a viselt dolgaiért felelősségre fogja vonni, lemond a mentelmi jogáról, sőt, vádlottból vádlottá lép elő. A bolgár Dimitrov elvtárs a tárgyalásán ezt a taktikát alkalmazta. Rajta kívül Hitler a fiaskóval végződő sörpuccs utáni perben ilymódon a vereséget diadallá változtatta. Hogy Gyurcsánynak mi lehet a tarsolyában, amit a mentségére kijátszhat, azt csak ő tudja, de az nyilvánvaló, hogy sokkal több szól ellene, mint mellette. Vegyük a 2006. október 23-i esetet. A rendőri brutalitást elrendelő utasítási sor végén álló Gyurcsányra eddig nyíltan még nem vallottak. Remélhetőleg rövidesen kiderül, hogy ki volt az, aki a legfelső polcról az utasítást adta. A balhét ebben az ügyben nem fogja egyedül elvinni az, aki felsőbb utasításra cselekedett. A brutális rendőri fellépésnek olyan szenvedő alanyai voltak, akik szemeteskukákat sem borogattak és egyetlen kocsit sem gyújtottak föl. Rosszkor voltak rossz helyen, mondhatnák egyesek, ezzel azonban ezt az ügyet nem lehet lezárni. Akiknek ártatlan emberek vére tapad a kezükhöz, a viselt dolgaikért felelniük kell. A legjobb védekezés a támadás. Ez azonban nem érvényesíthető akkor, amikor a bíró kérdez, és a vádlottnak válaszolnia kell. A bíró nem Orbán Viktornak, hanem az igazságnak a táskahordozója. Ezt még Gyurcsánynak is figyelembe kell vennie!

Tégen László, Nagymaros

Utálat

Ha komolyan föltesszük a kérdést, ki utálja a legjobban a kommunistákat, szocialistákat (és persze a szabad demokratákat), természetesen az a válasz, hogy leginkább azok, akiknek (vagy szüleiknek, nagyszüleiknek) az életét a Rákosi- és a Kádár-korszak vette el vagy tette tönkre, akik Recsken, vagy a kitelepítve szenvedtek stb. Ha azonban tréfásra vesszük a figurát (most, hogy föltehetőleg örökre eltakarodtak a hatalomból, ez talán megengedhető), hamarosan a bírósági, ügyészségi és rendőrségi szóvivők is lassan, fokozatosan és egyre alaposabban megutálják a kommunistákat, szocialistákat (és persze a szabad demokratákat), mert egyre több dolguk akad az előbbiek miatt. Számon kell tartaniuk, kit mikor csuktak le, mennyi időre, ki hol tartózkodik, az ügyük épp milyen szakaszban van és állandóan beszámolni az ügyekről újságoknak, rádióknak, tévéknek. És ez még hagyján! Mert lassan a bíróságoknak, ügyészségeknek, jegyzőkönyvvezetőknek, aztán meg a rendőröknek, börtönőröknek stb. is egyre több dolguk lesz a múlt rendszer delikvenseivel. Így aztán bátran mondhatjuk, hogy ahogy múlik az idő, egyre nagyobb és általánosabb utálat fogja övezni őket. A következő választáson lehet, hogy egyetlen megveszekedett voksot se kapnak a kommunisták, szocialisták (és persze a szabad demokraták). Jól állunk!

P. Zs., Budapest

Medvebőr

Az „érdekképviseleti” szervezetünk átszervezte volna az oláhiai régiókat, úgy, hogy az erdélyi magyarok viszonylagos együtt maradásban létezhessenek tovább. Nagy hűhóval be is bömbölték a közbe, s kolosszális „megvalósításként” ittak az erdőben még sétálgató medve bőrére, azt hazudván, hogy élvezik a kalóz kormányának a támogatását. Most kiderült, hogy nem támogatja az oláh kormány a régióátszervezési törvényt abban a formában, ahogy azt az RMDSZ beterjesztette. Egy újabb átverés. Nemsokára nem lesz kit átverni, mert az erdélyi magyarság el fog olvadni az RMDSZ hamis igyekezeteiben.

TO., Mikháza

Népbutítás 2.

(Folytatás az előző számból)

Az 1959–60. tanévben, félévkor Aczél György bevezette az ún. politechnikai oktatást a gimnáziumokban (is). Emiatt a reál tagozaton megszüntették a földrajz-, majd a biológiaoktatást, a humán tagozaton pedig a biológia-, a kémia- és a földrajzoktatását. 1968-ban ugyancsak Aczél vezérletével elkezdődött a technikumok felszámolása. Az 1972-es pártkongresszus határozatainak megfelelően végképp elkezdődött a világhírű magyar oktatás szétverése, szétszabdalása: nem lehetett hét végére házi feladatot kitűzni, minden elképzelés nélkül anyagrészeket töröltek ki a tankönyvekből, eltörölték a verstanulást (illetve számszerűen meghatározták, hogy egy tanulónak hány verset, s kitől kell bemagolnia stb. Elkezdődött a felsőfokú intézmények és a hozzájuk kapcsolódó szakközépiskolák, technikumok, tagintézmények szétválasztása, keresztbeszervezése, megszüntetése. 1994-től pedig megkezdődött a magyar oktatás totális szétverése. Kezdte Fodor Gábor, majd folytatta Magyar Bálint „oktatási miniszter”. Megszüntették a szakközépiskolákban a 1–2 évfolyamon is a szakképzést, maximum heti 5 órában lehetett szakmát tanítani: 2 óra elmélet + ha van/volt rá lehetőség 3 óra gyakorlat. 1997–98-ban teljesen megsemmisítették a szakmai képzést az 1-4 évfolyamon, s bevezették (a gimnáziumi követelményeket kívánó) érettségi utáni 1-2 éves technikusképzést. Ma Magyarországon nincs szakmai és szakmunkásképzés se szellemi, se fizikai vonalon!

(Folytatás a következő számban.)

Simon Béla, Nyíregyháza

Három lány

Három fiatal lányt láttam a körúton. A tizenhét éveset támogatta a húszéves, de az folyton összecsuklott, mint a colstok. A segítőnek csak az egyik keze volt szabad, a másikban mobil: „Gyertek gyorsan, nem bírok vele!” A hatéves, hogy tanulja az életet, ott ugrált körülöttük, Az ő arcán volt a legnagyobb a rémület. Mi lehetett, drog vagy ital? Teljesen mindegy. Nem nagy ügy manapság, ha egy-két lány idő előtt kiég. Dél-Amerikában kormányok viselnek szabályos háborút a drogbárók ellen. Akiknek erkölcsi és anyagi érdeke fűződik a kábítószerhez, nem bánja, ha három magyar lány lelke posványos mosogatóronggyá züllik. Az ilyen megrontott félembereket kevesebb bérért lehet megkapni és alávetni. Megfelelő helyen, megfelelő pénzből egyenesen terjesztik a lumpenproletár nézetet: Én nem bánom, ha fát vágnak is a hátamon, csak jól megfizessék! Hála istennek, mást is mondanak a munkavállalók: A munkaerőmet megvásárolhatjátok, de a lelkem nem eladó! Az idegenszívűség és a labanclelkűség igen erős nálunk, főleg az elmúlt 65 év miatt. Magyarország még „nehéz terep”. Ami a három lányt illeti, a teljes lezüllés helyett sokkal jobb lenne számukra, ha inkább templomba járnának. (De akkor mi lesz a kizsákmányolókkal?) Mert a hívők szilárd erkölcsi alapon álló egyéniségek.

Kövér Károly, Szeged

Nagymama

A múltkor, még a focivébé előtt a rádióban hallottam valami eligazításfélét a tévéközvetítésekről. Elhangzott, van ország, ahol a sportkommentátorok ötpercenként ha mondanak egy-egy szót, nálunk meg a riportereknek be nem áll a szájuk, ezért valami középutat kéne találni. Hogy ezt a mieink keresték-e, nem tudom, de nem találták. A meccsek alatt be nem áll a szájuk, okoskodnak, ítélkeznek (a bírót is felülbírálják, bár ezt mostanában joggal teszik). Ha ehhez még hozzáadjuk a vuvuzelákat, hát az embernek zsong a feje. Aztán itt van a statisztika-betegség. A riportereket nyilván ellátják rengeteg statisztikai adattal, de hogy ezt mind a fejünkbe akarják tuszkolni, az túlzás. (Az angol bajnokságot nézve az agyamra mennek olyan megjegyzésekkel, hogy pl. mivel 1987 és 2001 között a Manchester United és az Aston Villa meccsen a 41. és az 58. perc között nem esett gól, tehát ma sem várható.) Felesleges és unalmas a dolog, annyi mindent úgysem jegyez meg az ember, no meg úgysem babonás. Valamelyik meccsen megjegyezte a riporter, hogy xy focistának néhány napja halt meg a nagymamája. Be kellett volna telefonálnom neki, megkérdezni, hogy hány éves volt a nagymama, nem tudom anélkül végignézni a meccset, hogy felmérném, mekkora lelki teher nyomta szegény játékost, de nem tettem. Ilyen tudatlanul, de egyre idegesebben nézem hát a meccseket. Ami meg a nagymamát illeti: béke poraira.

K. J., Budapest