Osztódás

Az MSZP-ben (az önkormányzati választások után) Szili Katalin „klauzúrája” véget ért. Minden pártban mindig is voltak oda nem egészen illő politikusok. Szili is ilyen volt. Ő emelte volna a pártját, de a pártja nem emelte őt. Feltehetőleg azért nem, mert ott túlságosan emberarcúnak számított és mert túl őszinte is volt. A sunyi kétarcúság és a kettős beszéd a mai napig a párt lételeme. Az MSZP-ből Szilit az általa vezetett új, baloldali pártszövetségbe valószínűleg néhányan követni fogják. Azok, akik az MSZP-ben mellőzöttek voltak, vagy nekik sem tetszik a kétszínűség, esetleg már ők is másként gondolkoznak. A baloldaliság társadalmi jelenségként nem rákfenéje a demokráciának, de az igen, amit a baloldaliság égisze alatt egyes politikusok műveltek. A rendszerváltozás után Thürmeréknek csak az eszme maradt, a dohányt elvitte az MSZP. Szili pártszövetsége a szocialisták harmadik politikai formációja. Az osztódással való szaporodás politikai párt esetében általában nem érvényesül. A hanyatló MSZP-nek azért még van bázisa; Szanyi kapitány az élemedett korú nyugdíjas pártszimpatizánsokat harcra buzdítja és Mesterházy sem tétlenkedik. A vörös szegfű mégis egyre csak fakul. A szocialista párt logója a hirdetéseikről és a szórólapjaikról már el-eltünedezik, de párt lógósai még szép számmal megmaradtak.

Tégen László, Nagymaros

Haszonleső

Ki mint él, úgy ítél – mondja a közmondás. Ezt bizonyítja Gyurcsány mint bukott haszonleső, aki arról az Orbán Viktorról vélekedik így, akit a nép kétharmada választott meg és aki most éjt nappallá téve dolgozik, hogy az országot felemelje abból a lerombolt állapotból, ahová Gyurcsány és bandája juttatta. A bukott haszonleső alkotmányellenességről, disznóságról, botrányról, a jogállamiság végéről beszél azért, mert Orbán Viktor rendeleteivel megakadályozza a kolontárihoz hasonló jövőbeli katasztrófák bekövetkeztét, és állami felügyelet alá helyezi a Mal Zrt.-t. Ezt Gyurcsány államosításnak véleményezi. Nem tudom miért, de szerintem ő sem tudja. Államosításról szó sem esett a kormány részéről, pedig a gyárak, üzemek állami tulajdonlása sem olyan rossz, mint a felelőtlen magántulajdonlás. Az állam akkor rossz gazda, ha az állami vezetők, netán a kormánytagok is lopnak, és nem jut pénz karbantartásra, biztonságos üzemeltetésre. Ennek a gyalázkodó bukott miniszterelnöknek kilenc halott és közel 150 sebesült tragédiája éppen olyan közömbös, akár a Mal Zrt. vezetésének, akik a tények ellenére tagadják a felelősségüket és arcátlanul csupán a halottak temetési költségeit ajánlják fel. De vajon miért ijedt meg Gyurcsány, hogy minden üzemet ellenőrizni fognak, ha a családja érdekeltségébe tartozó mosonmagyaróvári timföldgyár az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemel? Egyszer ezt is meg fogjuk tudni.

Czető Lászlóné, Bp.

Miért?

2007. április 4-én dél körül kimentem a Szabadság térre, a szovjet emlékmű körüli rendezvényeket megtekinteni. Eközben eleinte kulturált, majd heves szóváltásba kerültem az ott jelenlévő szélsőbaloldali csoportosulás némely tagjával, de ez a közelben zajló, az orosz megszállást dicsőítő ünnepséget nem zavarta. Röviddel ezután, a konfliktus közvetlen helyszínétől távolodva előbb igazoltattak, majd azzal a felszólítással, hogy „ezt ne lássák”, Bana Tibor társammal együtt a rabomobilhoz kísértek és betessékeltek. Novák Előd ekkor már a járműben ült. A Gyorskocsi utcai kihallgatásom elején közölték velem, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv szerint én többszöri felszólítás ellenére sem távoztam. Ezt cáfolva elmondtam, hogy a rendőri intézkedésnek ellent nem állva az igazoltatás során kerültem először verbális kapcsolatba az eljáró közeggel. Sem a rendőrség, sem a rendezők, sem a civil résztvevők nem szólítottak fel távozásra. Ennek ellenére rendzavarás címén szabálysértési eljárás indult ellenem – jogtalan előállításom után. A rendőrség a szólás- és mozgásszabadságot sértő magatartása – egy történelem szemétdombjára került ordas eszme védelmében – összeegyeztethetetlen a demokratikus európai jogállamok elveivel. Magyarázatot várok arra, miért tartottak fogva csaknem nyolc órán keresztül, megakadályozva, hogy részt vegyek a nap további rendezvényein!

Elszaszer T. Csörsz, e-mail

Október 23.

Hazánk életében október 23-án egy fontos eseményhez érkeztünk. Olyanhoz, amelynek nagyon fontos szerepe van a múlt, a jelen és a jövő társadalma szempontjából. Mikor Budapest utcáin járok és azokon a helyeken sétálok, ahol 1956 októberében az emberek a szabadságukért küzdöttek, elgondolkodom azon, hogy milyen üzenete is van ennek a dátumnak. Az emléknapnak kétféle jelentősége van: az egyik, hogy kinyilvánítsuk tiszteletünket azok iránt, akik a szabadságharcukat vívták, hogy életben tartsuk az emléküket, hogy mindig mindenki emlékezzen arra a napra, amikor a magyarok a saját kezükbe vették sorsuk irányítását. A másik fontos üzenet, hogy táplálkozzunk ebből az emlékből, kiolvassuk belőle azt az üzenetet, ami most, s ami húsz vagy száz év múlva is mindig megkerülhetetlen üzenet lesz: hogy tennünk kell egymásért, össze kell fognunk, még akkor is, ha azt látjuk, nem sok esélyünk van! Ki kell állnunk az igazunkért, társainkért, a hazánkért, mert az ember azért él a Földön, hogy boldog legyen. Azért élünk egy országban, hogy boldogok legyünk, márpedig szabadság nélkül nincs boldogság! 1956-ban a forradalmárok értünk, a nép, a haza sorsáért küzdöttek éppen úgy a saját, mint a mi szabadságunkért is! Ennek a sorsdöntő események az emléke át kell hogy hassa a magyarok szívét. Az idők végezetéig!

Dömény Krisztián, e-mail

Megfelelő helyen

– Szervusz, Lajos! De örülök, hogy látlak. – Szervusz… ne haragudj, hirtelen nem ugrik be, ki vagy. – Na ne marháskodj! Nyolc évig dolgoztunk egy frakcióban a parlamentben. – Jaj, Pistám! Tényleg, de ettől a két marha nagy táblától meg a szakálladtól nem ismertelek meg. Mi van veled, hogy vagy? Jól nézel ki. Látom, munkát már találtál. – Hát nem volt könnyű, de végre sikerült elhelyezkednem. Nem tudom miért, de mindenhol ódzkodnak a volt parlamenti képviselők alkalmazásától. – „Jössz te, Pisti, jössz te, jössz te, jó dolog a kelkápöszte!” Frappáns reklámszöveg. És ez van a hátadon is? – Igen, egy vendéglőt reklámozok. Marketingmenedzser lettem. Itt sétálgatok fel-alá. – Nem fárasztó ez egész nap? – Ki lehet bírni. Megmondom őszintén, a képviselőség azért jobb volt. De az vigasztal, hogy most is az ország érdekében dolgozom, az embereket szolgálom. Mert ugye enni csak kell ennek a sok szerencsétlen csórónak.

Keszthelyi István, Bp.

Vigasz

Trianon örök téma. Itt egy apró Wass Albert-írás, ami hozzá kapcsolódik, még ha a második hazavesztéshez is. (1946-ban íródott, 1948-ban jelent meg Münchenben egy gyermeklap beköszöntőjeként.) Szomorú vigasznak is felfogható: „Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent – ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd: szép a világ. Susognak a fák, harmat csillog a fűszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon. Nézd a virágot és figyeld meg jól. Figyelj a fákra és a madarakra! Őzre, pillangóra, virágra! Ne törődj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólnak. Az emberek csak rontani tudják a világot. Haszontalanságokat ne gyűjts soha. Bélyeget gyufás skatulyát, pénzt, vagyont! Csak a szépet gyűjtsed meg magadban. A szépet, amit szemeddel látsz, füleddel hallasz, orroddal érezhetsz, és ujjaid hegyével megtapinthatsz. Játékaidat elvehetik, pénzedet elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehesse tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van és selymes, puha keze, mint a tündéreknek. Egyszer egy fiatal tiszt állott tábornoka előtt. Kemény, szigorú hangon beszélt a tábornok. Tervekről, parancsokról, háborúról. Szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak. Az ablak nyitva volt s az ablak alatt egy barackfa virágzott. Rózsaszín volt és csodaszép. Ezt a barackfát nézte a fiatal tiszt, amíg a tábornok beszélt. A tábornok hirtelen elhallgatott. – Mit néz? – kérdezte ingerülten. – A barackfát, tábornok úr – felelte a fiatal tiszt -, most virágzik. A fiatal tisztet megbüntették akkor. De ma, ha visszagondol a múltra, csak azt bánja, hogy nem figyelt még jobban a barackfára, ott, hajdan, a tábornok szobájában, amíg a tábornok beszélt. Mert a tábornok már régen nincs sehol, és amiket mondott: elfoszlott, mint a sűrű, rossza szagú köd. Csak annyi maradt meg abból a napból, hogy szép volt az a barackfa nagyon, ahogy ott állt, tömötten, rózsaszínen, puhán és mosolyogva. És a fiatal tisztnek egyebe sem maradt, csak a virágzó barackfa színének és illatának emléke abból az időből. Ez a fiatal tiszt a te apád volt, fiam.”

Beküldte: K. A., Bp.

***

Örökké jó kedélyű kedves olvasónk és levélírónk, Kónya Béla váratlanul eltávozott körünkből. Nyugodjon békében!

(A szerk.)