Hol van az a hazai kontingens, amely az országot hivatott megvédeni? A szocialista kormányok két snájdig honvédelmi minisztere közül egyik sem volt katona. Angyalbor csak akkor volt rajtuk, amikor miniszterként néhány órára felvették és abban parádéztak. Ők a hadseregünket látványosan leépítették, ellenben a „szerény hajlékaikat” látványosan felépítették. Szekeres elvtárs honvédelmi miniszternek 2010-ben állítólag nem volt tudomása az izraeli gépek hazánkba történt berepüléséről, de azokról a korrupciós ügyekről sem, amelyeket a Honvédelmi Minisztériumban folytattak. Elődjének, Juhász Ferenc elvtársnak pedig állítólag viszkisdobozba volt rejtve a különleges csodafegyvere. (Már Montecuccoli megmondta: a fegyverhez három dolog kell: pénz, pénz és pénz.) A szocialista kormányok ideje alatt a honvédség pénze következmények nélkül magánzsebekbe vándorolhatott. Juhász elvtársnak már nem az ország felett kell éberen őrködnie, hanem saját becsületét kell megvédenie. Gondolkozzunk el azon, hogy egy valós háborús helyzetben mit várhattunk volna az ilyenfajta honvédelmi miniszterektől és tábornokoktól. Feltehetőleg például a szlovák vagy a román hadsereg úgy vonulhatott volna be hazánkba, mint kés a vajba. Operetthadseregre vagy néhány őrző-védő magánhadseregre nem lehet a honvédelmünket (de még az árvízvédelmünket sem) alapozni. Az Orbán-kormány ezen a területen is változtatásokba kezdett.

Tégen László, Nagymaros

Egy tanár levele 2.

(Folytatás az előző számból)

„A minap este felhívott otthon mobilon az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobilszámomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja. A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nemigen értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak normálisan játszani egymással, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, alig ismerik a betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak hatévesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a tv előtt ülnek, az iskolában elmondják, hogy mi volt az esti horror- és pornófilmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.” (Folytatás a következő számban)

E. T., e-mail

Ennyi volt…

Nemrégen sokat cikkeztek a cukorínségről, aztán itt volt a zöldségpánik, s ezek apropóján nem árt, ha megkíséreljük reálisan elemezni az elmúlt száz évünk gazdálkodását. Végigtekintve rajta még csodálkozhatunk is, hogy csak ennyire rossz a helyzetünk. A két háború pusztításain túl több, ideológiai alapon szervezett gazdaság-tönkretételt is átéltünk. Nagyapámék még Londonba, Berlinbe, Krakkóba szállítottak gyümölcsöt, bort, sot zöldséget is az első háború előtt. A nyugati piacokon természetesen marha-, sertés- és juhszállítmányainkkal is jelen voltunk. Az igényesebb vásárlók ezt keresték, és a kereskedők ismerték a piacokat. Az akkori technikai lehetőségek szerint időben és jó minőségben leszállították az árut. A nem megbízható „termelőt” a jó kereskedő nem kereste meg, tönkre is mentek az ilyenek. A 1918–19-ben bekövetkezett csődhelyzetet nagyon nehezen tudták kompenzálni, és a más földrészekről jövő termények és vágóállatok megnehezítették a piacok visszaszerzését. A zsidóüldözés a jó és sok kapcsolattal rendelkező kereskedőket érintette és helyükbe sok, a termelésből kibukott, urizáló gazdász került, így 45 után is az ÁGKER és a TSZKER csapataiba. Ez még a jó áru eladhatóságát is csökkentette. Azok fejleszthettek, akik nyelvtudásuk és ismeretségük révén a piacot is meg tudták szerezni. Így ugrott ki a Balatonbogláron és Balatonújhelyen lévő gazdaság. Akik így kezdhettünk, többet tanultunk, mint négy év alatt egyetemistaként. A két lépcsőben megvalósított tsz-szervezés az igazi gazdálkodók kedvét vette el. Amikor a hetvenes években kezdett javulni a termelés mennyiségi és minőségi szempontból is, akkor jött az „iparszerű” rendszerek romboló hatása. A korábbi szovjet gyakorlatról áttértünk az USA-ban már sok kárt okozó tömegtermelésre. A Solohovnál leírtak helyett a Steinbeck-regényekben szereplő módszerekre. Ezt a sok megpróbáltatást egy elefántnak is nehéz túlélni, de a családjaink „átvegetálták”. Sok vezető a tűz csiholójának hirdette magát, bár a bűz árasztója volt; szellemi és erkölcsi tekintetben. De most mi lesz?

Szilágyi Ákos, Győr

Turbinák 2.

(Folytatás az előző számból)

Ha már Bős–Nagymarosról szóltunk: a hajózás elősegítésére sincs szükség zsilipekre. A PARSHAL csatornákkal megoldható ez is, mégpedig a zsilipek költségének töredékéért. Talán még az egyszerű mederszűkítő „sarkantyúgátak” is segíthetnének. Itt kell említenünk az amerikai hadsereg műszaki osztályának gátromboló tevékenységét. Valaha ACE-gátak százait építették Amerika-szerte. Ma ugyanezen gátak nagy részét megsemmisítik. Érdemes volna tapasztalatszerzés végett felvenni velük a kapcsolatot. Ez a téma egyébként kimeríthetetlen. Sok – cégeknek el nem kötelezett – jó szakember javaslatára van szükség és a bátor, hosszú távon gondolkodó, jó ötleteket megvalósító kormányra. Ezen – részleteiben nagyrészt jól ismert – ötletek elbírálását fiatal, nyílt gondolkodású, el nem kötelezett szakemberekre kellene bízni, hiszen a bős–nagymarosi rémálom vagy a nukleáris áramfejlesztés mellett elkötelezett szakemberek nem hajlandók az orruknál tovább látni. Itt friss agyakra van szükség!

Magyaródi Szabolcs, Hamilton, Canada

Tények és tévhitek 2.

(Folytatás az előző számból)

Tévhitekről tanúskodik a Demokrata idei 13. számában megjelent „Atomenergia: kell, de veszélyes c. cikk is. Az „atom pusztító erejét”, inkább fogalmazzunk így: egészségügyi következményeit a cikk állításával ellentétben igenis csak statisztikai adatokkal lehet jellemezni. E téren talán lehet hinni az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UN), amely 2008-as jelentésében megállapítja: a csernobili baleset első pillanataiban hárman haltak meg, ketten a robbanások következtében, egy ember pedig szívrohamban. A helyszínen tartózkodó személyzet és az oltáshoz odasiető tűzoltók körében az elszenvedett sugárterhelés következtében 138 embernél diagnosztizáltak akut sugárzási szindrómát (ARS – Acute Radiation Syndrome), ez a sugárbetegség legsúlyosabb formája. Ezek közül az ARS-nek tulajdoníthatóan 28-an haltak meg rövid időn belül. 2006-ig további 19-en haláloztak el más okokból, valószínűsíthetően nem az elszenvedett dózis következtében. A baleset következményeinek felszámolásában részt vett további több százezer embert folyamatosan vizsgálják. A szemhályog és leukémia gyakoriságának enyhe megnövekedését tapasztalták felnőtteknél nagyobb dózisok esetén. A pajzsmirigyrák előfordulásának növekedését észlelték (6648 eset) azoknál, akik a baleset idején gyerekkorúak voltak (18 évig). Az esetek közül 2005-ig mindössze 15 bizonyult halálosnak, mert a pajzsmirigyrák gyakorlatilag teljesen gyógyítható. A statisztikai becslések szerint az érintettek körében várható 100 000 fős „természetes” rákhalálozás mellé hosszú távon 4000 fős járulékos halálozás várható. (Az EU-ban évente több mint 25 000 ember hal meg közlekedési balesetben). A cikk állításaival ellentétben nem születnek mutálódott egyedek, mert a japán atombombázások túlélőinek vizsgálata is megmutatta, nincs öröklődő elváltozás a túlélők utódaiban, és ez igaz Csernobilra is. Jómagam az „atomlobbitól” független kutatóként 2004-ben voltam a csernobili zónában. Nincs apokaliptikus méretű pusztítás. A városok nem váltak sivataggá, sőt az elhagyott falvakban-városokban mindent kezd visszafoglalni a növényzet. Nem szűnik meg az élet, hanem ellenkezőleg, burjánzik. A növény- és állatvilág virul, kipusztultnak hitt fajok jelentek meg újra. Az élővilágot nem érdekli a megnövekedett háttérszint, csak emberi civilizáció ne legyen a környezetében.

Szerbin Pável, e-mail

Kis éji fóbia

Már-már elviselhetetlennek érezte a folyamatos ordítozást: bűnös, börtönbe vele!…, bűnös, börtönbe vele! És megrökönyödve látta, hogy a tárgyalóteremben mindenki, a háta mögött ülő hallgatóság tagjai, de még mellette, a padon ülő két smasszer is mind-mind az a szörnyű Orbán. Az ügyész-Orbán megvádolta, hogy mindent tönkretett, az országot csődbe vitte, hogy felelős a tragikus gazdasági helyzetért, és ezért elrettentő, szigorú büntetést kért. A bíró-Orbán ravaszul somolyogva végig bólogatott a vádbeszéd alatt, az a sunyi ügyvéd-Orbán pedig csak annyit tudott mondani, hogy valóban nagy a bűne, de vegyék figyelembe büntetlen előéletét. Ő meg tehetetlenül, rémülten figyelt. Próbált elszaladni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Igaz, a bilincstől nem is tudott volna menekülni. Kínjában kiabálni kezdett: politikai leszámolás!, koncepciós per!, diktatúra, gyalázat, Európa segíts! Bár kapiskálta, hogy ez a szörnyűség nem lehet a valóság, de hiába akart, képtelen volt felébredni ebből a rémálomból.

Keszthelyi István, Bp.