Valahol valakik Bajnait a hasznukra és az ország kárára újra az ország miniszterelnökének jelölték, s ő pléhpofával megerősítette ebbéli ambícióit. Ő itt megbízásból nem rezsit, hanem rezsimet akar csökkenteni. Bezzeg a szerencsétlenül járt libatenyésztők rezsijét a mai napig nem csökkentette. Fanatikus baloldaliaknak be lehetett magyarázni azt, hogy a kormány rezsicsökkentése csak azoknak kedvez, akik a csökkent számlázású energiával a luxusvillák úszómedencéit fűtik. Ha megnézzük, kik azok az igazán jómódú medencefűtők, akkor megállapíthatjuk, hogy a régi elvtársak és a leszármazottaik. Ellenzéki oldalon a közüzemi számlák rezsicsökkentése helyett a fogyasztási cikkek áfacsökkentését javasolják, ami a részükről azért lenne jó, mert ezt a csökkentést a kormánynak kellene a költségvetésből kigazdálkodnia, és nem a külföldi tulajdonban üzemelő közműcégeknek a saját profitjukból. A politikai baloldalon elvakultak szavakban még a saját zsebüknek is ellenségei csak azért, hogy az Orbán-kormányon egyet üthessenek. A rezsicsökkentés társadalmi támogatásának az aláírásgyűjtése gazdasági vonalról politikai síkra került. Az aláírásgyűjtésből a kormány támogatóinak és az elutasítóinak az erőviszonya, ha nem is nagy pontossággal, de felmérhető. Ellenzéki oldalról a progresszív adózás bevezetésének a szorgalmazása ugyanolyan álságos, mint a rezsicsökkentéshez fűződő ellenjavallat. A jómódú ellenzékiek igazából ennek a kormánynak több adót nem akarnak fizetni. Az adóparadicsomokba mentett vagyonaik is ezt bizonyítják. A hatalomból kiszavazottak, ha a miniszterelnököt sapkában látják, azért támadják, ha nincs rajta sapka, akkor meg azért hibás. Bízzunk abban, hogy a nép nem kér többet Bajnainak és Gyurcsánynak a rezsicsökkentéseiből és még Mesterházy ígérgetéseinek sem fog bedőlni.

Tégen László, Nagymaros

Ne kérjünk bocsánatot! 3.

(Folytatás az előző számból)

A Varsói Szövetség csapatainak behívásában jelentős szerepe volt a szlovák kommunista Husáknak és Biláknak. Moszkvától remélték a szlovákok politikai jogaik érvényesítését. Moszkva emelte Husákot a prágai köztársasági elnöki pozícióba. Első szimbolikus tette volt, hogy Csehszlovákia neve ezek után Cseh–Szlovákia lett. Majd ezt követte a régi szlovák követelés fokozatos érvényesítése, hogy a szlovák iparnak a cseh ipar színvonalát kell elérnie! Prága gazdasági gesztusa volt a bős–nagymarosi vízlépcső-beruházás pénzügyi és műszaki megvalósítása is. Végül ez a folyamat 1992 decemberében érte el a legnagyobb eredményt, amikor a cseh Klaus és V. Meciar megegyeztek a két állam szétválásában, és a valóban önálló Szlovákia 1993. január 1-jén született meg. Erre sose kerülhetett volna sor, ha Dubcek életben marad, ha a Brünn (magyar nevén: Böröny) és Pozsony közötti autópályán nem hal meg autóbalesetben oly különleges, kétes módon. Dubcek csak a közös állam fennmaradásába egyezett volna bele. Nem tudhatjuk, de valószínű az a vélemény, hogy ezt a szétválást vagy együtt maradást népszavazással nem merték eldönteni, mert a valószínű többség a társállami státust elfogadta volna. Meciart azonban bármennyire is bírálják ott is, nálunk is, a történelem a szlovák állam megalapítójának fogja minősíteni és a legnagyobb szlovákok között fogja számon tartani! 76 évi szlovák küzdelem és vágyak beteljesülése neki köszönhető! (Folyt. köv.)

Hábel György, Budapest

Összefüggések

Életkor és élettapasztalat igencsak összefügg egymással. A lakosság egyre nagyobb része kezdi belátni, hogy igen magvas tartalmak vannak miniszterelnökünk megnyilatkozásaiban elrejtve. Ez alól talán csak a jelentősebben elbutított vagy az aljas érdekből mást valló csoportocskák kivételek. Az egyik ilyen kedvenc mondásom arról szól, hogy mivel a szocializmus és a kommunizmus nem valóságos és kivitelezhető megoldások az emberiség problémáira, látszólag két alternatíva között van csupán választás, az egyik a rengeteg felelőtlenséget magában hordozó liberális gondolkodás, illetve a dolgok konzervatív, vagyis érték- és értékmegőrzés-alapú felfogása, ami valójában az egyetlen választható megoldás, amennyiben érdekeltek vagyunk az emberi faj fennmaradásában. A liberális felfogásnak is megvan a maga katalizátorszerepe a dolgok előrevitelében, hiszen az újonnan kiérlelt gondolatoknak is helyet kell kapniuk a már megkérdőjelezhetetlenné vált rendszerben a fejlődés előmozdítása érdekében, és ehhez bizony időnként ki kell kezdeni a dogmákká merevedő építményt, hogy az újonnan felismert igazságtéglák is helyet kapjanak a falban. Ezt az alaptézist fejtette ki Orbán Viktor egy kérdésre válaszolva, miszerint: „Aki 20 éves kora körül nem liberális, az ugyanolyan bolond, mint aki 40 éves korára nem válik konzervatívvá.” Ugyanolyan nevetséges a tinédzser konzervatív, mint az elaggott liberális.

Pinczés György, e-mail

Szedd magad

Most vegyen történelmet! Amíg a készlet tart! Igyekezzen, mert utána körmöci aranyért sem kap! Ki hitte volna, hogy semmi sem örök, mikor szabadon turkáltak a prédában? Mit tehet az antant-műtermék? Bírságol (kettős állampolgárság, magyar névtábla – valami csak akad). Zsákmányolt temető lakóját ki lehetne árusítani. Az egyik homogenizál a másik reszlovakizál – baráti alapon. Sírásót, légi szállítást fizeti a vevő. Drága, de muszáj, ha a piacon vesz történelmet. (Ismerve a kufárt, tanácsos számlát kérni.) Még jó, hogy titokban tették! Nem háríthatják ránk a költséget. A csontokat futólag a koronázó templomban a híres huszárruhás Szt. Márton elé vitték. Egyik huszár volt, a másiknak a ruhája huszár. Mi kell még? Minden egyezik. (A szoborhoz Esterházy Imre arca volt a modell, de ezt a szarka úgyse tudja.) Szt. Márton Savariában született, Szombathelyt már Benes a „szláv korridorhoz” csatolta. Fiuméig. (A dákok emelhetnek kifogást, mivel Szt. Márton római (!) katonaként kezdte. Majd Vivian ítél az ügyben. Eleveneket és holtakat.)

K. O., Szolnok

Múlt és jelen

Nem tudom, milyen az igazi, tehénből fejt tej színéből köpült vaj. Gyerekkoromban a bolsevikok pancsoltak bele vizet, téli reggeleken dühöngve dolgozta késével az egybefagyott tíz dekát édesanyám. (Tenyérnyi lakásunk ajtóval elválasztott részében hűtőszekrény nélkül is hűtött állapotban tarthattuk élelmiszerünket.) Először kaparékot szedett le a kés élével, majd a lapjával addig dolgozta, míg nagy, kövér vízcseppekben ki nem sajtolódott a vajból a víz, és kenhetővé nem vált a maradék. „A büdös mindenüket, hogy telitömik vízzel, így csalnak a súllyal” – püfögte, míg haragtól és igyekezettől nekipirult arccal küszködött, hogy megkenhesse reggeli kenyerünket. Bátyám és én, két tojása a jövőnek ott ténferegtünk szoknyája körül, s épp föl-fölérve az asztalig, tanúi voltunk a vajjal vívott küzdelmeinek. Aztán testvéremmel mi is bekerültünk az élet centrifugájába, mely készülék különválasztja a gyermekkori emlékeket, ifjúkori bűnöket, felnőttkori tapasztalatokat és időskori tanulságokat. Vajat, igazi vajat enni mai napig nem tudok, és nem is tudom, milyen lenne, ha lenne, mert ma a kapitalizmus héjái hamisítják minden elképzelhető módon a vaj jellegű élelmiszer-készítményeikkel. Édesanyámat már nem tudom kérdezni, ő visszaköltözött ahonnan jövünk, hová megyünk örök titkába, pedig gyerekkorában kéttehenes gazda édesapja mellett még köpült vajat a tej színéből. A népmesék lágy, írós vaját. És szép lassan elhagynak bennünket a többiek is. Az életünket eddig biztonságos keretek közé fogó fogalmak. A jó és rossz, helyes-helytelen, igaz-hamis végpontok is összekeveredve, nagyobbrészt már beledolgozódtak, belegyúródtak a különböző, magukat eredetinek mutató, de valójában mégis csak hamis valamikbe. Családon belül és azon kívül, közlekedésben, munkahelyen, tanulást, szórakozást szolgáló színtereken való viselkedésben, film, színház, más művészetnek nevezett esetlegességekben, irodalomban és a politikai hőbörgésekben.

Májer Gábor, e-mail

A hitről

Fájdalmunkban, kétségbeesésünkben, tehetetlenségünkben rögtön Istenhez fohászkodunk, még akkor is, ha egyébként soha nem gondolunk rá. Tragédia esetén önkéntelenül felkiáltunk: hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi megtörténhessen? Napjaink embere nagyon eltávolodott Istentől. Nem jut ideje arra, hogy megköszönje mindazt, amit tőle kapott? Meg sem fordul a fejében, hogy isteni adományként gondoljon az otthonára, munkájára, az anyagi jólétére, az egészségére. Sajnos manapság a temetések száma messze meghaladja a keresztelőkét, ahogy a házasságkötések száma is szégyenletesen csökken. Fiataljaink egy része nem köt szentségi házasságot, nagy része pedig élettársi kapcsolatban él. Igaz, így könnyebb új kapcsolatot létesíteni, ha a régi már terhessé válik, miközben senkit nem érdekel, hogyan éli meg mindezt a felelőtlen kapcsolatból született gyermek?! Míg fiatal az ember, azt hiszi, lehet Isten nélkül élni. Aztán jönnek a gondok, a bajok, és nyomban tudja, kihez fohászkodjon. Gondolkodás nélkül hiszünk a médiának, ugyanakkor megkérdőjelezzük a Biblia tanítását. A világhálón szabadon áramlanak az erkölcstelen, durva, vulgáris dolgok, s az emberek többsége mindezt természetesnek tartja. Vajon miért nehéz elfogadni Isten létezését? Nem takarózhatunk örökké a negyvenéves kommunizmus vallásüldözésével, sem a furcsán sikerült rendszerváltozást követő liberálszocializmus túlkapásaival. Egy ideje szabadon gyakorolhatnánk vallásunkat, ha akarnánk, de sajnos az emberek többségének nincs igénye rá. Európa is megtagadta keresztény gyökereit, az értékeket feláldozták az élvezetek oltárán. Ma minden az élvezetekről szól, miközben megszűnnek a közösségek, szétesnek a családok, elmagányosodnak az emberek, nem születnek meg a gyerekek. A környezet védelméért harcolva nem vesszük észre, hogy az ember sokkal nagyobb veszélyben van. A mértéktelen fogyasztás egyik velejárója az elszegényedés, a nincstelenség. Ám a kábulatból mindig van felébredés. Előbb-utóbb mindenki rájön arra, hogy a hit az egyetlen kapaszkodó számunkra. „A boldogság és a szomorúság a saját tetteid gyümölcse” – olvastam valahol. Rajtunk múlik, hogy Istennel együtt akarunk-e élni, vagy továbbra is nélküle.

Lévay Mária, Fonyód