Szudek bácsi Gyermekkorom rémképei közé tartozik az ötvenes évek elején Szudek bácsi és népes családja. A tíz gyerek és a felnőttek mérhetetlen szegénységben éltek, amin maguk nem tudtak, de nem is akartak segíteni. Ahol megjelentek, a gyömölcsösök és konyhakertek kisebb sáskajárásra emlékeztető károkat szenvedtek. Egy reggel Sz. bácsi feltette a kérdést a gyerekeknek: Mit kértek, reggelit vagy húsz fillért (akkor még ért valamit!)? Mindenki a pénzt választotta. Délben ugyanezt kérdezte tőlük, persze újra csak a pénzt választották. Estére már nagyon éhesek voltak. Kértek vacsorát? – kérdezte Sz. bácsi. Igen, igen, volt a válasz. No, akkor ide a negyven fillért! Napjaink politikai Szudek bácsija is így gondolkodik? Azt hiszi, hogy jó tesz az országgal? (Mi a jó és mi a rossz? A tömeggyilkosnak a gyilkolás a jó!) Életünk meghatározott szabályok szerint zajlik. Ezek keretet adnak a döntéseinkhez, amelyekben felismerhető a jó és a rossz. Cselekedeteink erkölcsi minősége nem a kiszámíthatatlan jövőtől, hanem a konkrét jelentől függ. A szabályokat nem az egyén alakítja ki, ezért nem az egyén határozza meg a jót és a rosszat. Ha egyetlen ember döntené el, akkor újra totális diktatúra jönne létre. Ha valaki „szorgalmas és ügyes”, sikereket ér el az országban, ha szegényen kezdi és gazdagságra tesz szert, akkor hajlamos lesz arra, hogy nagyra tartsa magát, bízzék saját elgondolásaiban és eszközeiben. Ha úgy érzi, hogy jók a képességei, élénk a felfogása, jó az előadó-képessége, jól tud érvelni a vitában, éles elméjűen fedezi fel a tévedéseket, határozottan meg tudja különböztetni a helyeset és a szépet a helytelentől és a csúnyától – az ilyen ember erőteljesen ki van téve az önmagával való elégedettség kísértésének. Az ilyen ember (vagy az, aki ilyennek hiszi magát) önmagára hagyatkozik, hajlamos önhitté, gőgössé, tunyává válni és lenézni a tiszta, becsületes, alázatos lelkeket. Valamiben vagy valakiben hinni – a közvetítő hitelességétől is függ. Szudek bácsi nem volt hiteles. A gyermekei talán örökre elveszették a hitüket, bizalmukat – nemcsak az apjukban, de Istenben és embertársaikban is. Balikó Ferenc, Balatonalmádi

Rigójancsi A volt KISZ-kommunistából lett szocialista miniszterelnök összevissza nyilatkozatainak időszakát éljük. Nehéz ugyan elviselni, de erre mondják azt, hogy ez van! Nem lehet feledni a hatalom minden áron való megszerzéséért folytatott, Orbán Viktort meghazudtolni igyekvő kampányát. Orbán járulékcsökkentési javaslatára azt az óhéber mesét adta elő, hogy beszélt egy cukrásszal, aki azt mondta, neki nem járulékcsökkentés kell, hanem több vevő a rigójancsira. Ezzel szándékozva cáfolni azt a véleményt, miszerint kisebb járulék esetén több alkalmazottat tud tartani a vállalkozó. Kedves Gyurcsány és cukrász! Most, hogy már kilóg a lóláb és tudjuk, adócsökkentés és munkahelyteremtés helyett az adók és a munkanélküliek száma fog nőni, ki vesz majd rigójancsit? Vagy az lesz az igazi egyensúly, ha se cukrász, se süteményt fogyasztó nem lesz? Nem ilyen programot ígértek! Gyurcsány nem lát fenyegetőbbet a Magyar Köztársaságra nézve, mint egy uniformizált, monolitikus jobboldalt, amelyet a Fidesz vezet. Véleményem szerint a Magyar Köztársaságra sokkal veszélyesebb egy hazug, diktatórikus, a nemzet vagyonát elherdáló baloldal és egy olyan miniszterelnök, aki szerint indifferens, hogy ki a felelős a felgyülemlett adásságért. Czető Lászlóné, Bp.

Kriminokrácia Az ősi társadalmakat a hatalom, általában az egyszemélyi hatalom vezette és a morálon alapuló közakarat tartotta össze. A törvények (azaz a jog) és a közakarat (azaz a morál) is közösségfenntartó szabályozás, csak a morál mélyebbről eredt és nehezebben volt kisajátítható, mint a törvénykezés. Aki a jogszolgáltatást és a végrehajtást kezében tartja, az a hatalmat is uralja, ezért az uralmat adó párt, pártok állandó harcban állnak a független joggal, míg maguk alá nem gyűrik, mert a jog birtokában, vagyis a bíróságokkal együttműködve minden nekik nem tetsző eseményt a törvényeikkel lehetetlenné tehetnek majd szankcionálhatnak. A bolsevik érában az állami szinten, terrorral és erőszakkal végrehajtott szabad rablás alsóbb szinteken az állami tulajdonnak nevezett, összerabolt érték megsarcolásaként párttitkári szinten folytatódott, míg a dolgozó egyszerűen lopott, ahol érte. Így a kommunizmus és a posztkommunizmus félszázados uralma mély morális züllést eredményezett. A ma regnáló gárdának valószínűleg ez a mentalitás a normális. Egészséges társadalmakban a morál, a szokásjog és a tételes jog nem dolgozhat egymás ellen. Az ősi, vérségi kapcsolatok rendszerén alapuló és szorosan a valláshoz kapcsolódó morál lassan fejlődő rendszerének megőrzése a konzervativizmus egyik feladata. A forradalmak gyorsan és radikálisan, a liberalizmus lassan de alaposabban alakítaná át egy-egy társadalom erkölcsi és jogi alapjait. Az átalakítás tulajdonképpen a hatalom bebetonozása. A bűnözés nálunk elérte az állami szintet, sőt beépült. Az első lépés még csak az etikai vétség szintje, az ügyeskedés. Ezután a joghézagok kihasználása következik, majd a jog lazítása, amihez a hatalomba való betörés is kell, végül következik a jog átalakítása a külföldi kapcsolati tőke segítségével. Ma itt tartunk. A támadásoknak már csak a független bíróságok, az alkotmánybíróság és a köztársasági elnöki hivatal állhat ellen. Ezért támadják őket a parlamentben és a médiában. Cél a bankok uralmának törvényessé tétele, s ez a folyamat ma a világméretű banktőke-koncentráció alakjában jelentkezik. A legfőbb kérdés: az etikátlan üzletkötések, átejtő tranzakciók vajon bűnnek foghatók-e fel, vagy a kor diktálta visszaminősítései a csalás bűntettének megbocsátható svindlivé. Átkriminalizált az egész pénzügyi világ? Pénzzel minden szennyes tisztára mosható? Kétes eredetű vagyonok gazdáinak politikai hatalmát kell legitimnek minősíteni, mert a nevekhez nem mer senki sem hozzányúlni? Ha pedig egy lap keményebben kritizálja az állami korrupciót, a miniszterelnök azonnal nyomást igyekszik rá gyakorolni? Mi ez a rendszer, ha nem kriminokrácia? Dr. Sáry Gyula, Tapolca

Propaganda Sokáig tanakodtam rajta, miért terjesztenek ingyen egy-egy sajtóterméket. A Népszabadság (már a címe is demagóg. Mikor volt itt a népnek szabadsága?, hogy a Népszaváról ne is beszéljek: mikor volt a népnek szava?) július 6-ai számát a Margit híd budai hídfőjének lábánál a reggeli órákban nagy számban nyomták az emberek kezébe (feltehetőleg máskor és máshol is megtörtént). Vajon mi lehet ezzel a céljuk? Felhívtam a terjesztési ügyekben feltüntetett telefonszámot (az újság hátoldalán található), hogy itt a reformokkal fémjelzett megszorító intézkedésekre (megfojtó intézkedésekre) hivatkozva, a spórolásra ítélt országban ez hogyan fér bele? Magamban meg azt gondoltam, hogy aki akarja, az megveszi. Nincs itt, kérem, már minden szinten „agymosás”? A válasz lényege többek között a következő volt: egy cég vásárolta föl, az fizette ki ezeknek az újságoknak az árát. Gratulálok, de mégis mi volt az indítéka? (Ja, és a marketing-menedzser épp szabadságon volt!) Nagy Szilvia, Bp.

Kép a jövőből Melyik tévétől is jött, szerkesztő úr? – Az egyesített MTVSZP 1-től a 32.-ig tévéket képviselem, azaz az összeset. – Hát tessék, kérdezzen! – Először is azt szeretném felvetni, hogy ma különösen szépnek és okosnak tetszik lenni. – Ugyan, ugyan. Csak bátran, lendületesen, rámenősen! Tudja jól, hogy nem kedvelem az úgynevezett mikrofonállványokat, merészen, lényegre törően! – Igen. Én is pont így vagyok vele. Ezért is küldtek engem. Másodjára el kell mondanom, a nép azt üzeni, hogy nagyon jól él és bízik a jövőben. – Na ja, ezért dolgozunk. Maga nagyon szimpatikus nekem, szerkesztő úr. De hát álljon már fel, nem kell térdepelve feltenni a kérdéseit. Nyugodtan foglaljon helyet. – Milyen jóságos. Köszönöm szépen. Nagyon fáj a lábam, de még nem gyűlt össze a vizit-, recept-, ampulladíjra és az injekciós tűre a szükséges pénz. – Bízzon bennünk! Összejön. Üljön csak le és húzzunk bele! – Akkor most hadd tegyek föl egy-két kemény kérdést. Hogy szolgál a kedves egészsége, miközben az ország gondja-baja nyomja a vállát? – Köszönöm jól. – A család, gyerekek? – Minden rendben, bár a kutyánk mostanában olyan levertnek tűnik. – A csuda vigye el! – A kutyánkat? Ezt meg hogy érti? – Jaj, bocsánat, nem úgy értettem, ez csak olyan szólás-mondás. Látja, ez az én nagy hibám, ez az állandó keménykedés, aztán meg csak jönnek a sajtóperek. Szóval jobbulást kívánok a kutyuskának, és már itt sem vagyok! Keszthelyi István, Bp.

Megbarátkozni A neptunos RMDSZ, Miért nevű KISZ-szervezetének tusnádi agytágításán azt pusmotyolták össze a résztvevők nemzeti iránytűit bénító előadó ideológusok, hogy 16 év nem volt elegendő ahhoz, hogy a többségi nemzet (a román) megbarátkozzon az autonómia fogalmával. Persze, hogy nem barátkozott meg, ha egypártunk, az RMDSZ, nem követelte azt hangsúlyosan 16 éven keresztül! Nem a románok hibásak azért, hogy autonómiaigényünket nem fejeztük ki határozottan és következesen vezető politikusaink révén helyben és másút. A hiba elsősorban vezetőink készülékeiben van, s ezt kellett volna tudatosítani a dumapartin a fiataljainkban! A szerbek se barátkoztak meg csak úgy maguktól a koszovói albánok autonómiájának gondolatával, de a koszovói albánok vezetői „megbarátkoztatták” a szerbeket a fogalommal és nyélbe ütötték azt néhány év alatt. TO., Mikháza

A tolvaj bére Jó kis leckét kapott ismét hazánk nemzeti oldala nemrégen a kommunista erkölcsnek nevezett aljasságból. A Sárospataki könyvtár oroszok által elrabolt becses könyvkincsei négyszázezer dollár úgynevezett „raktározási és kezelési díj” ellenében kerülhettek csak haza. Megáll az ember esze, a tolvaj pénzt kér az elrabolt holmi raktározásáért. Keserű családi visszaemlékezésekből tudom (és könyvtárnyi az irodalma is), hogy öltek, gyilkoltak, loptak, raboltak, részegen randalíroztak, vittek mindent, amit meg tudtak kaparintani. Még könyvet is, bár nyilván nem a kultúrszomj miatt… Fiataljainknak írom: a Vörös hadsereg kultúrkatonái keresztanyámnál feltúrtak mindent, belecsináltak a zongorába, s ez még a jobbik eset volt, mert ha megtalálják az elbújtatott kamaszlányt, egyéb emléket is hagytak volna. És ez a horda volt és lett Apró Antal (apám szerint – aki jól ismerte ezt a munkakerülőt – Tóni) és még sok más nemzetvesztő példaképe. Igaz, tényleg tanult, tanultak tőlük. Például, hogy hogyan kell privatizálni a Rózsadombon géppisztolyos ávósokkal villát, mint például amilyenben ma a néhány gyanús év alatt sokmilliárdossá gazdagodott miniszterelnökük lakik. É most tovább fizetünk a rablóknak. Kocsis Sándor, Bp.

Tehénállítás Gyermek koromban görög katolikus édesapám számos anekdotát mesélt szemináriumi éveiről. Az egyik szerint a kispapoknak, ha sérelem érte őket, nem volt szabad saját érdekükben felszólalniuk. Ezért az egyik növendék meglátva a tányérjában úszkáló jókora rovart, jelentkezett és ezt mondta: „Prefektus úr, a szomszédom levesébe nem jutott légy!” Ez a történet jutott eszembe a katolikus egyházat ért újabb, tendenciózusan egyoldalú, szentségtörő provokáció kapcsán. S az ismeretlen kispap gondolatmenetét követve tisztelettel felhívom az illetékesek figyelmét arra, hogy egy másik történelmi egyházunknak a Bazilikától nem meszsze található szent helye, a Dohány utcai zsinagóga elé nem jutott tehén. Hogy a Mammon újkori áldozati helyeit, a plázákat és a bankokat már ne is említsük. Dr. Szinnyai Attila, Budapest