Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A 2006. I. 5-i lapszámukban „Hajrá, Orbán Viktor” címen megjelent, Bencsik András főszerkesztő tollából eredő sajtótermékük személyemet illető részében több valótlan, kifejezetten rágalmazó, lejárató célzatú tényállítás szerepel. Így kifejezetten rágalmazó kitalációnak minősül az a mondat, miszerint:

„Torgyánt, sejtjük, miért – az elnyomók rövid pórázon tartották.”

Az elnyomók alatt a cikkből kitűnően az MSZP néven szereplő kommunisták értendők. Ebből fakadóan az idézett sajtótermék nem kevesebbet állít rólam, a volt Antikommunista Világliga jogutódának, a World League for Freedom and Democracy volt soros és magyarországi tagozatának a mai napig is elnökéről, mint azt, hogy a „kommunisták rövid pórázon tartott” szekértolója. Sőt azzal, hogy megjegyzi még azt is, hogy „sejtjük, miért”, mintegy sugallja azt a valótlan és képtelen rágalmat, mintha komoly oka lenne annak, amiért engem a kommunisták „rövid pórázon” tudnak tartani. Ez a minden alapot nélkülöző, lejárató, rágalmazó állítás annál inkább sért engem, mert én az egész eddigi életemet a kommunisták elleni harc jegyében éltem meg és túl. Még oly időkben is, amikor a jelenlegi „demokraták” nagy része még a kommunisták szekértolója volt. További személyiségi jogot sértő, valótlan, lejárató és rágalmazó tényállításai e cikknek még azok a részei is, amelyek azt állítják, mintha az ellenem elkövetett (nem egyetlen, hanem egyik!) merénylet folytán „az ország népe előtt”… „halálos rémülten” ágáltam volna, amiért is „leértékelődtem” volna.

Még durvább ezen sajtótermék azon – ugyancsak valótlan – állítása, miszerint ekkor az a csoda következett volna be, melyet a cikkíró úgy fogalmazott meg, hogy:

„ekkor mintha a megalázott szolga fellázadt volna”, értvén a „megalázott szolga” titulus alatt engem.

De sértő a cikknek az az – ugyancsak valótlan – tényállítása is, mintha én az országgyűlési képviselőjelöltjeinket „bosszúból” léptettem volna vissza, nem pedig az én antikommunista tevékenységem folyományaként.

Ezért a T. Kiadóhivatalt (de személy szerint a cikkírót is)

felszólítom arra, hogy a következő lapszámukban ezen levelemet teljes terjedelmében (az engem rágalmazó és lejáratni igyekvő cikknek megfelelő helyen) helyreigazításként tegye közzé, olyan tartalmú egyidejű bocsánatkérésének kifejezése mellett, melyben elismeri a rám vonatkozó tényállításai valótlanságát is. Ennek elmulasztása esetén kénytelen lennék a szükséges törvényes lépéseket megtenni.

Tisztelettel: Dr. Torgyán József

Elnök Úr!

Őszinte elismeréssel követem a kommunisták elleni hősies küzdelmét. Élmény Önt látni, ahogy harcol – a Buzerában.

Tisztelettel,

Bencsik András

Kiskunmajsa

(A Demokrata idei első számában a levelezés rovatban Kéri Edit tollából Pongrátz múzeuma címen megjelent egy írás. A tény- és tárgyszerűség kedvéért leközöljük a következő válaszlevelet:)

„Kedves Kéri Edit, itt, Kiskunmajsán nincs tudomásunk arról, hogy Bánkuti Géza, a ”magát 56-os harcosnak hazudó, Sztálin-akadémiát végzett karhatalmista„ meg akarná szerezni a majsai 56-os múzeumot.

Öcsém kérésére valóban ő alapította meg az 56-os Történelmi Alapítványt, de a társasági törvény rendelkezései és az ő többször kinyilvánított, nyilvánosságra hozott szándéka szerint nem kíván beleszólni annak működésébe. Ez az alapítvány hozta létre – az országban még mindig egyedülállóan – a majsai ötvenhatos emlékhelyet, a Csete György által tervezett kápolnát és az ötvenhatos ifjúsági tábort. Gergely halála után én vettem kézbe az öcsém kezéből kiesett lyukas zászlót, Amerikából Kiskunmajsára költöztem, én lettem az 56-os Történelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke és itteni barátaimmal, a kuratórium áldozatkész tagjaival azon munkálkodunk, hogy Gergely szándékai maradéktalanul megvalósuljanak.”

Tisztelettel Pongrátz Ödön

Az 56-os Történelmi Alapítvány

kuratóriumának elnöke

Mindegy?

Tavaly a köztársaságielnök-választás előtt a Fidesz kérdőívén (pártonkívüli vagyok), aláírásommal Sólyom Lászlót jelöltem az elnöki posztra. Az aláírásomat most visszavonom, mert az ünnepek alatti megnyilvánulása világossá tette számomra, nem biztos, hogy a magyarság, a családom és sokunk érdekeit képviseli (Göncz Árpádhoz hasonlóan).

Elsősorban az újévi beszédére gondolok. Felületesen nézve a beszéd békességre intő, nyugalmat követelő benyomást keltett, ám végiggondolva már nem tetszik. Azt mondja: vegyük komolyan választásokat, mindegy, hogy ki nyer.

(Emlékezetből idéztem.)

Pedig Sólyom Lászlónak is komolyan kell venni a dolgot! Mert itt nem arról kell dönteni, hogy Szolnokra a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarról utazunk-e, hanem arról, hogy mindanynyiunk vagyonát, a nemzet vagyonát és kultúráját, családját megőrző, továbbfejlesztő, egyszóval önálló nemzeti önépítő munkát irányító kormányt akarunk-e, vagy nemzetközi, globalista, bankkonspirációs kormányt veszünk a nyakunkba. Mert ez utóbbi kiszolgálja az idegen tőkét, eladja talpunk alól a földet, irtja a nemzeti értékeket, lop és csal.

Mindegy hát, hogy ki nyer a választásokon?

Nem élethalál kérdése ez?

V. M., Békéscsaba

Családi ügy

Markó Béla diktátornak valamelyik házasságából származó leányát meggarázdálkodta Bukarestben vagy két fővárosi tróger. Állítólag kapott két pofont, elvették a bankkártyáját és az autóját. Az eset szomorú, de Bukarestben a jelenség nem szokatlan. Szokatlan ellenben, hogy a báb román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ-es elnök-apuka, a szombati marosvásárhelyi SZKT (romániai magyar szövetségi képviselők tanácsa) elé vitte családi „tragédiáját” patetikus hangnemben. Markó Béla azért van a romániai magyarság elején, hogy az SZKT-n (pártgyűlésen) ne az egyéni bajait emelje közüggyé, hanem azért, hogy az erdélyi magyarság ügyes-bajos dolgait viselje úgy, mintha családi problémája lenne. Csúcspolitikushoz méltatlan magatartás az, hogy családi vacillákkal próbálja sajnáltatni politikai sikertelenségét és hiábavalóságát. És felmerül a kérdés: Markó Béla leánya miért dolgozik és lakik ügyvédként Bukarestben, s miért nem, mondjuk, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön stb?

TO., Mikháza

Szőrszál?

Olvastam a Magyar Nemzetben, hogy az erdélyi Mentor kiadó Wass Albert egyik művét cenzúrázva kihagyta Tőkés László nevét egy Wass-elbeszélésből. Mikor emiatt kirobbant a botrány, Káli Király István, a Mentor igazgatója így reagált: „Publicisztikai fogás nem illik novellába.” Irodalomelméleti és -kritikai fenomén nyilván, tudja, mi illik, mi nem. S főleg azt tudja, mi a veszélyes számukra és mi nem. Szerintem egyszerűen gyávaságból vagy benyaliságból cenzúráztak. A fennmaradásért. Szemét dolog!

Egyébként Turcsányi Péter költő, Wass Albert magyarországi életműkiadójának, a Kráternek az elnöke – szintén az MN szerint – erősen elítélte a Mentort a cenzúra miatt. Helyesen tette. Azt viszont nem teszik helyesen, hogy trehány, hibás kiadvány is kikerül a kezükből. A Voltam – és más önéletrajzi írások c. Wass-válogatásból egy példa erre (Nagyapám tanítása, 22 old.): „Amikor haragszol, fogd be a szád, és gondolj arra, hogy Isten teremtett mindent és mindenkit, és Isten átkozza, aki átkozódik”. Egyértelmű a tanításból, hogy „Istent átkozza, aki átkozódik”. Lehet hogy szőrszálhasogató vagyok, hogy a mai világban ilyesmin fönnakadok, de nem gondozta senki ezt a kéziratot? Nem látta szerkesztő, korrektor, akárki kiadás előtt? Hogyan engedhet meg magának egy ilyen gikszert egy „kritikus” könyvkiadó? Hogy a rossz szóelválasztásról és az egyéb hibákról – jócskán van benne – ne is beszéljek.

Becsüljük meg jobban a szerzőt és az olvasót és legyünk igényesebbek, még ha kevesebbet is keresünk a „bolton”!

K. J., Budapest

Ötlet

Január 8-án a rádióban hallottam a hírt, az önkormányzatok szövetségének egyik vezetője javasolta, hogy az önkormányzati választásokat halasszák el egy évvel. Felteszem, a javaslat mögött az SZDSZ áll. Az ötlet agyafúrt, de örömteli is. A nemzeti oldal valószínűleg megnyeri a választásokat és feltehetőleg az SZDSZ nem kerül a parlamentbe. A liberálisok az önkormányzatokban még jelentős erőt képviselnek, s ha az ötletet elfogadnák, még egy évig maradhatnának. Az is valószínű, hogy a kormányzás első éve a jobboldalnak vesszőfutás lesz, a 2006-os költségvetésbe be van kalkulálva a csőd. Legalább két év kell a talpra állásra, a liberálisoknak meg maradna még egy évük a lenyúlásokra. Másrészt a költségvetési aknájuk is robbanhat.

A javaslat viszont azért örömteli, mert mutatja, bepánikolt az SZDSZ kemény magja. Tudják, hogy nekik befellegzett, nem jutnak a parlamentbe, s mentik, ami menthető. Az önkormányzatokban megmaradnának, onnan lenne lehetőségük a nemzeti, keresztény értékeket bomlasztani. Árthatnak az egyházi iskoláknak, szociális intézményeknek. Akadályozhatják a sok Sztálin és Lenin út visszakeresztelését, megakadályozhatják a Szabadság téri „felszabadulási” emlékmű lebontását. (Pedig az csak a Horthy kormányzó által megmentett kétszázezernyi zsidónak jelentett átmeneti felszabadulást, a többieknek egészen mást. Kérdezzék meg a ma élő, 70 feletti asszonyokat, és a Budapestről „kicsi robotra” elhurcolt százezernyi embert. De ez az arrogáns, liberális vezetőket nem érdekli.)

Hát ezért tölt el örömmel a pokoli javaslatuk, mert mutatja, ütött az órájuk.

Paál István, Bp.

Téli gumi

Anélkül hogy cseppet is vitatnám az előnyeit, motoszkál bennem a kisördög. Ugyanis ha gazdasági szemmel visszatekintünk a múltba, világosan láthatjuk, hogy a divatcikkek forgalmazásának a hasznát az állam mindig lefölözi. Közben figyelmen kívül hagyja annak strukturális hatásait. A gépkocsi beszerzési és fenntartási költségei és az úthálózat olyan mértékű rendbetétele, hogy képes legyen befogadni a nagyobb haszonnal, államilag értékesített gépkocsimennyiséget. De ilyen ellentmondásos a dohánymonopólium és az egészségügyi költségek, a nikotinbetegségek gyógyítási költségeinek összevetése.

Most már évek óta szinte valamennyi médiában keményen lobbiznak a téli gumik szükségességéről, figyelmen kívül hagyva az elhanyagolt útállapotokat, az elsíbolt útalappénzt stb.

A kötelezővé tétel ismét nem az utakról fog szólni, hanem fű alatt ismét az autósokkal akarják megfizettetni azt a húszmilliárdot, amit nagylelkű kormányfőnk a hazánkba települő abroncsgyár építésére felajánlott.

F. Z. J., Zákányszék

Macska

Nézem a macskánkat. Fekete, ezért a sötét szőnyegen sokszor rálépek. Akkor viszont belém harap. Alszik, horkol, ugyanúgy, mint én, és úgy sétál a lakásban, mintha az övé lenne. (Persze törvényes háttér nélkül.) Nézegetem, ő is nézeget engem és rájövök, hogy pont olyan, mint a kommunisták. Ébredezni kezdett bennem egy szörnyű gyanú. Néha úgy érzem ugyanis, ha nem vigyázok, ez a háromkilós kis dög képes lesz arra, hogy kitúrjon a lakásomból. Persze még nem tud beszélni – egyelőre még nem Ciceró -, nem tudja megmondani, amit akar, de a mentalitása már olyan, mint a kommunistáké.

Már nem dédelgetem, de még nem csaptam agyon.

Kónya Béla, Budapest