Bámulat! Kedves Kóka miniszter úr! Amikor önt megpillantom a képernyőn, azonnal abbahagyok mindent, leülök és csak önt bámulom. Ez így megy már vagy két éve. Elámulok, hogy ennyire oda-vissza ismeri a tudományos szocializmus téziseit, az abból kiollózott mondatokat ( mind a harminckettőt), ugyanis összevissza kevergetve is tudja ecsetelni a ránk váró csodálatos jövőt… De azért már lapozhatna egyet! A minap megharagudtam önre, mert eltért a szokványos szövegtől. Azt mondta ugyanis hirtelenjében, hogy a vasúti szárnyvonalak megszüntetése nem azt jelenti, hogy a síneket felszedik (megjegyzem: pedig sok pénzt adna értük a MÉH!). Ezt a döntést azzal indokolta, hogy „hátha az önkormányzatok később úgy határoznak, hogy visszaállítják a forgalmat”. Hogy is van ez? Azt akarja mondani, hogy az önkormányzatok üzemeltethetnek veszteségesen is, de az állam nem? Ez még a tudományos szocializmusnál is nagyobb baromság! Üdvözli: Kónya Béla, Budapest

Köztársasági kislexikon (Részlet) Aba – Széles körben ismert, de csak kevesek által használt közgazdasági mérőszám. Összege minimum 20 millió HUF/év. Althus – II. vagy Hiszterikus Althus a Közép-európai Köztársaság jelenlegi ura, Balkáni Apró Pipin lovagolva került a trón közelébe. Előző országlása idején még a nem kevésbé demokratikus I. Ferenc Fittelina nevet használta. Bani – Elavult mérőszám, melyet az „ennél lei-ebb már nem lehet” gazdasági állapot érzékeltetésére használtak. Cián – Régen önmagában is veszélyesnek tartott mérgező vegyület. Dáko-kanadai tudósok legújabb kutatásai azt valószínűsítik, hogy csak a közömbösítésére használt anyagokkal együtt alkalmazva okoz halpusztulást. MDF – 1. Eredeti formájában megszűnt jobboldali polgári párt. 2. Az első, állítólag csak hazai anyagból kifejlesztett politikai kábítószer. Széles körű honi elterjedése nem várható, de a globális támogatást élvező vörös áfium és kék mákony mellett szépen színezheti a politikai palettát. A Leisztinger, Schmuck, Dávid fejlesztőhármas neveinek kezdőbetűiből álló rövidítés ugyan pontosabb képet mutatna, de a lényeg: Egy a gulág, több a lobogó! Lajkó Pál István, Szeged

Életképek A pitiáner vörös bosszú példáját mondom el. Amíg nem volt drága a narancs, addig azzal dobáltak meg, ha sétáltattam a kutyámat, azóta krumpli és vízzel töltött luftballon vagy óvszer a jussom, fideszes vénségnek. A kutyámat egyedül vezetgetem, mert Fifivel nem játszhat a Bubika, mert a Fifi „fideszes” kutya. Más: Orvosi rendelőben várakoztam. Odalép valaki: – Mit olvas? Mondom: Magyar Nemzetet. – Maga? – kérdi. – Igen, én. Mért kérdi? – Mert maga is vén hülye nyugdíjas, aki EZEKRE szavazott. Én: Aki megöregszik, az 1./ vagy meghülyül, vagy 2./ bölcs lesz. Nekem a második hely megfelel. Mellém ült és közölte, hogy ő is a Fideszre szavazott, ám: csak a hülye vőm meg a lányom nem, mert féltik az állásukat. Én: És ha holnapután kirúgják, akkor mi lesz? Nem Wekler fogja eltartani vagy a többi kapitalista bármelyike. Dübörgő gazdaságban a szegény ember olcsó szórakozást talál magának. Marosi Kata, Bp.

Cselényiség Az erdélyi származású Cseles Lacika ( a nagy Sütő András édes veje), a Duna tv. elnöke, aki a magyarországi adófizetők pénzéből nemrég autonómia-csatornát hozott létre saját magának azért, hogy unalomig ismételgethesse a Minoritas mundi produkcióját, nem volt hajlandó közvetíteni LIVE június 18-án a Székely Nagygyűlést Gyergyóditróból. A saját filmecskéire és azok közvetítésére kerül zseton dögivel, de a székelyek autonómiaigényének világgá röppentésére nem. Miközben Brüsszelben Markó Bélázik és Olli Rehnezik, sajátos módon költi a magyarországi adófizetők magyarokra szánt pénzeit, addig az új „Szovjetunió” fővárosából üzenget haza a bukaresti Új magyar szó (Előre) hasábjain az autonómiájukért küszködő erdélyi magyaroknak: őt ne zavarják a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. Hát mondjátok meg Cselényinek, hogy minket, erdélyi magyarokat jelen pillanatban nem nagyon érdekel a dél-tiroliak, a katalánok, a finn-svédek, stb., autonómiája, az az övék, mi a miénket szeretnénk megszerezni! Mikháza, 2006.06

Elszólta magát Kóka miniszter úr július 15-én a Nap-keltében őszinteségi rohamában elszólta magát. Addig panaszkodott Verebes Istvánnak, hogy az ellenzék így, meg az ellenzék úgy, nem érti meg őt, meg hogy nem támogatja a reformtörekvéseit, mígnem bánatában kikottyantotta, hogy ő bizony kénytelen negyedévenként átruccanni Amerikába „feltöltődni” (netán eligazításra?). Szerencsére az ottani liberális közgazdász barátai támogatják: Helyes az út, csak így tovább! Hazatérve, új erőre kapva, nagy hirtelen bátran megreformálja az egészségügyet. Természetesen az igazságosság – mert ez most a divat – szent nevében. A régi jó, pártállami módszerek most is működnek: teljesíthetetlen feltételeket szabni, kiüresíteni, bezárni. A beteg meg nyögjön otthon. Várólistára a rákos betegekkel! Mit számít, hogy a késlekedés csökkenti az életesélyeiket! Pusztuljon a férgese! Velük együtt az orvosok azon csoportja is, akiknek jövedelmét a „színlelt szerződések” (ami nem is volt színlelt?) felmondása miatt felére, harmadára csökkentették. Szégyellje magát az a szakorvos, aki 105 ezer nettó jövedelemből nem jön ki! Igaz viszont, hogy a kreditpontok kötelező megszerzése végett – saját költségen – több tízezer forintos konferenciákon is illik részt venni! De lárifári, húzza összébb ő is a nadrágszíját, ha már az egész ország ezt teszi! K-né Kovács Ilona, Miskolc

Királyi posta 2. (folytatás az előző számból) A/ Lelakott József körúti postahivatal, hétköznap délután. A bejáratnál kivénhedt egykori pártaktíva-munkásőr bóbiskolva múlatja az időt egy asztalon felejtett kommunista szennylap fölött, hogy ún. biztonsági őrként meg nem érdemelt nyugdíját kiegészítse. Kár a neki fizetett pénzért, de ma ez a divat: az őr! A drogériától az orvosi rendelőn át az iskoláig. Eladó, ápolónő, dolgozó alig van – őr meg annyi, mint a nyű. A postaajtóban új szerkezet, a sorszámkiadó – mert ez is nagy divat – (megrendelés esetén az eladó-szállító cég a főnöknek nyilván jó kis jutalékot ad…). Mögé kirendelve áll egy „dolgozó”, aki gombot nyom. Gomb, tépés, jegy – mint a hülyegyerek. Bent a hat ablakból kettő van nyitva, előttük türelmetlen kígyózó sor. A sorok mellett a kirakatüvegnél kis pultocska, rajta egész halom drága, színes prospektus. Mögötte két nyolcvankilós debella terpeszkedik Posta feliratú blúzban – beszélgetnek (egy ugyanis unatkozna). Odanézek a hirdetőtáblájukra: pénzügyi befektetési tanácsokat osztogatnak a délutáni csúcsforgalomban – ha lenne kinek. Ez na-gyon kellett, hiszen társadalmi szinten hasznot nem hajtó bankokból igen „rosszul állunk”, még csak 40-45 tör egymással versengve a kifosztásunkra. B/ Pesti külvárosi postahivatal. Gyakorlatlan, lassú és udvariatlan alkalmazott „oktatja” hoszszasan az előttem lévőt. Az elválasztó üvegre ragasztott sok értelmetlen, senki által el nem olvasott, felesleges matrica meg hirdetés miatt alig látják egymást. Várok, nézelődöm, tűnődöm: hol trónol fenn az a postás főökör, aki kitalálta, hogy itt ezerforintos kabalababát, könyvet, noteszt, fül- és fogpiszkálót, hajsampont és vattát áruljanak, mint egy bazárban. Kávé-, savanyúvíz- és óvszerautomata még nincs beállítva, de még megérhetjük azt is. Az úgynevezett „őr” itt is szunyókál. Teheti, mi ügyfelek fizetjük nemcsak az állás-, ülés-, de még az alvásidejét is. Régen halott, egykoron „királyi postás” apámra gondolok. Szegény, jobb is, hogy nem látja! Kocsis Sándor, Bp.

Tanár úr A történelemről objektíven, hitelesen írni nagyon nehéz. Sokan próbálkoznak vele, de a tolluk sokszor félresiklik, érzelemből, a megrendelő igénye szerint, vagy abból az igyekezetből, hogy megfeleljen a hatalom vagy a könyvkiadó igényeinek. A történelmi hitelességnek és a nem a kor követelményeinek eleget tévő módon csak az tud a történelemről írni, aki a témához alázattal, a nemzethez és annak történelmi alakjaihoz szeretettel és megértéssel közelít. A régi korok személyiségeinek voltak jó és rossz tulajdonságaik, tetteik és döntéseik. Ha az író nem vizsgálja részletesen a kort, ha a történelmi személyiségekhez nem úgy közelít, mint egy védőügyvéd, az írása nem lesz hiteles és objektív. Nemeskürty István tanár úr könyveit olvasva érződik a hazaszeretet és a hősei iránti tisztelet és megértés. A negatív történelmi személyekről is szeretettel tud írni, nem vádaskodik, nem vonja kétségbe az illető magyar voltát. Könyvei révén tanulhatunk a történelemből. (Mikor és miért ment tévútra a magyar állam függetlensége? Mióta és ki találta ki a bűnös nemzet önvádat, ki szeretné és miért, hogy kis nemzet legyünk?) Nemeskürtyt olvasva (Magyar Századok) úgy érzem, nem történelemkönyvet tartok a kezemben, hanem egy imakönyvet. Ahol egy nemzet szól a teremtőjéhez és kér kegyelmi állapotot – a tisztánlátáshoz -, hogy helyes választ tudjon adni a kérdéseire. A Tanár úr e kegyelmi állapotban részesülve tud hitelesen írni. Kívánom, hogy még sok könyvet írjon, hogy megismerjük a múltunkat, jelenünket és vigaszt merítsünk a jövő nem fényes és nem dicsőséges eseményeinek elviselésére, túlélésére, miközben mi, akik nemzeti érzelműek vagyunk, együtt tudjunk maradni és apostolai lehessünk a szeretetnek, a legszentebb nemzeti ügynek, amit Antall József úgy fogalmazott meg, hogy „csak a keresztény Magyarországnak van jövője!” Veér Gyula, Bp.