Pártszékház

Bolsevik pártunk megvált a kevés dicsőséget és sok könnyet meg vért látott Köztársaság téri erődítményétől. Az ifjabb generáció talán nem tudja, hogy az éhbéren foglalkoztatott munkások pártjának (MSZMP) országszerte, de minden budapesti kerületben is volt egy-egy drága pénzen fenntartott székháza, melyben léhűtő pártalkalmazottak tologatták a papírokat, telefonálgattak „K”-vonalon és dicsérték naponta a pártvezetést meg egymást. Külön volt központi, Nagy-Budapesti vörös (nyilas) pártház is. Ez volt a Köztársaság téri. Ennek 56-os megrohamozásáról nyavalyognak ma is az elvtársak, de úgy mint a Rádiónál, a „Ki kezdte?” kérdésre nem az igazat mondják. Meg arra sem, miért csináltak mártírt abból, akit hátulról előbb bentről tarkón lőttek saját elvtársai, azután kilöktek a másodikról az ablakon. Itt eszembe jut néhány kérdés. Ezek a társadalomnak hasznot soha nem hajtó gazember tízezrek miért kapnak ma is kiemelt állami nyugdíjat? Miért nem a párt fizeti utólag is egykori mihasznái ellátását? Ha él még régi nyilas az országban, alanyi jogon ő is jelentkezhet pártnyugdíjért? Volt talán valami különbség a két párt között? Ja, most jut eszembe: jogállam van! Bagóért juttatták tehát megbízható elvtársi-baráti kézbe a milliárdos értékű székházat. A nyomott ár indokolt. Cserébe az átépítés folyamán kussolás jár, és csak reménykedhetünk, hogy a „kényes” helyeken tevékenykedő befalazó-elfedő munkásokat nem éri baleset, mint hasonló esetekben egykoron, nemegyszer előfordult. Ma a hallgatást – hogy mit látnak és mit nem az egykori kínzókamrákból – pénzzel lehet megvásárolni. Kocsis Sándor, Budapest


Sziszegők

„Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat” – írta József Attila Ars poeticájában. A költő örökbecsű sorait aligha írhatják mottóul névjegykártyájukra a szocialista képviselők. Először Szili Katalin kezdett sziszegni a maga jól bevált sírós hangján. Úgy vélte, jobb lenne az ügyet elnapolni, aztán az elnöki székbe menekült a szavazás elől. Utána a nemzet biztonságán őrködő, jó arcú Tóth Károly nyilatkozta, hogy ezt mégsem kéne, de végül fegyelmezett frakciótagként visszavonta önmagát. Nem így Karsai Odamondogató Józsi, aki keményen az asztalra csapott, hogy ebből elég legyen. Aztán amikor Kerge magához rendelte, úgy döntött, mégsem megy melegebb éghajlatra. Ha fagyos lesz a tél, legföljebb eltüzel néhány zsák búzát, de az uniós pénzekre neki is szüksége van. Végül csak egy legény maradt a gáton, aki a hírek szerint a Parlament folyosóján, szerintem a büféjében dekkolt, míg a társai odabent sorra mondták ki a boldogító igent a tervezetre, amelyet még el se olvastak. Amikor az utolsó igen is elhangzott, Horváth és Kóka földöntúli mosollyal, megüdvözülten omlottak egymás karjába. Elbizonytalanodtam. Talán mégsem olyan rossz az a fránya törvény, ha tízmillió emberből kettő is akad, aki ilyen őszintén örül neki. Kedves szocik! Ha egyszer a nemzetet is úgy tudnátok egységbe olvasztani, mint azt a szimpatikus ifjú párt ott a parlamentben, legközelebb, még ha sziszegve is, de rátok szavaznék. M. S., Miskolc


A párt fontosabb? Szoci-szavazó nyugdíjasok, gondolkodjatok már el azon, hová vezetett az, hogy a kommunistákból lett szocialistákat állandóan visszaszavazzátok a hatalomba! Nehogy azt higgyétek már, hogy a Tisztelet Társaságába azért kelletek, mert tisztelni akarnak benneteket! A nemzet vagyona a rendszerváltáskor nem lett felleltározva, hanem ún. spontán privatizációval bagóért a kedvenceitek kezébe került. Biztos emlékeztek rá, régen járta egy mondás: Támaszkodj az OTIra! Arra valóban lehetett támaszkodni. Az OTI vagyonát lenyúlták „ezek” ősei, most a leszármazottak a társadalombiztosítási kassza kulcsát vágják zsebre. A legnagyobb üzlet a világon az, hogy a biztosítók egyszeri 30 milliárdért megszerzik az évi 1600 milliárdot termelő kasszát. Arról már szó sincs, hogy az OTI-vagyon miatt kárpótlásként kapott 20 százalékos Postabank-részvény hova került, és mi van a Club Aligával, ami szintén tb-vagyon lett a kárpótláskor. Nem kellene ezekről a lényeges dolgokról sem megfeledkezni! A szabad madarak új elnöke azt mondja, ha a mocsarat le akarják csapolni, előtte nem szokták megkérdezni a békákat. Most olvasom, hogy a szöveg egy német alkancellártól származik. Ugyanúgy lopkodja a szavakat, mint szeretett főnöke szokta. Kovács Pisti meg elkóborolt, vagy neki is elege lett az egyszázalékos pártból? Most egy kislánnyal próbálják szédíteni a népet. A legújabb kormánypropaganda óriásplakáton azt hirdeti, hogy Magyarország bennem van. (Teszem fel, hogy igaz, este bennem van, de mi következik reggel?) Hasonló marhaságokra milliárdokat kidobálni igazán vérlázító, és fizetett hirdetésben hazudozni összevissza a kormánylapokban. A parlamentben ücsörgő, jól fizetett kormánypárti képviselők miért nem szavaznak soha a választóik akarata szerint, miért mindig a párt a fontos? Legalább olyankor állnának ki a választóik mellett, amikor az egészségükről, az életükről szavaztatja önöket a hatalom? Jó reggelt, nyugdíjasok, betegek és leendő betegek! Talán még nem késő szembeszállni ezzel a gyalázatos törvénnyel? Isten áldja meg Magyarországot mielőbb (végre) nemzeti hatalommal! Sólyom Ilona, Békéscsaba


Vérlázító

Funar soha se volt épeszű, de most vénségére elment az a kicsi esze is, ami sosem volt. A „derék” agyatlan oláh „hazafi” azt szeretné elérni a román törvényhozásban, hogy iktassák ki a szülőföldes magyarokat, az egykori „EU-s” segédlettel összetákolt Oláhiából. El szeretné vetetni magyar neveinket és városaink, falvaink, temetőink, utcáink, folyóink stb., magyar elnevezéseinek használati jogát. S ezt az oláh gnóm Hitler-utánzatot és pártját tolerálja az EU és a világhatalom! Egy ilyen közönséges háborodottnak összkomfortos dilinyósházban lenne a helye egy magára valamit is adó Európában. De mivelhogy Európa e nejlon része még civilizációra szorul, ez a beteg sejthalmaz az oláh parlament szenátora lehet. Hát nem mondom, szép jövőt gyárt nekünk a „szuper csúcs” EU. TO., Mikháza


A reklám ereje

Azt mondják, jó bornak nem kell cégér. Ha nem is volt mindig jó, azért békésen el lehetett kortyolgatni a „sima” Kossuth Rádió műsorát. Nem is nagyon hencegtek és dicsérgették magukat, föltehetőleg annak tudatában is, hogy az öndicséret büdös – hogy a mondásoknál maradjunk. Aztán egyszerre csak, mint derült égből a gumibot (Rejtő), felforgatták az egészet: (MR1 Kossuth Rádió, a szavak ereje), jött a reklámkampány, a frissesség, a mértéktartás, a kiegyensúlyozottság, ilyesmi. Rosszul mondom, csak a reklámkampány jött a frissesség, kiegyensúlyozottság stb. az inkább ment (bár addig sem volt túl sok belőle). És minden új kitalációt naponta százszor elmondanak. Lehet hogy jobban járnak az „új söprűk”, ha nem reklámozzák annyira magukat, ha nem mennek vele az ember idegeire, ha nem hívják fel ezzel külön a figyelmünket arra, amit sajnos amúgy is észrevennénk: hogy az egész sokkal rosszabb lett, mint amennyire aránylag tűrhető volt. Ha feltűnés nélkül, fokozatosan, fájdalommentesen adagolva alakítják át a hóbelevancot. A sok sepréssel ugyanis igencsak felverték a port, ami persze nem takarja el a kártételüket – eddig bárkit kérdeztem a „megújult” adóról, nagyrészt teli volt panasszal. Volt köztük egy kacifántos is (bocsáttassék meg nekem, hogy ideírom): Mikor leesett neki a tantusz, hogy mit jelent a százszor emlegetett MR1, felmordult: M. eredj a p…ba! K. J., Budapest


Árulás

Minden este három deci tejet iszom, de nem ám plázatejet, hanem házi tejet – mondta a tévében egy korosodó előadóművész, és csettintett a nyelvével. Ami engem bánt: a megnyilatkozó önössége, a közösségvállalás hiánya. A magyar melósok gyerekei vajon milyen tejet isznak nap mint nap? Külföldről hozott, tejnek nem nevezhető löttyöt, amit a multik forgalmaznak. Vagy turmixolt tejport. Szomorú. A Medgyessy-kormány a napi két deci iskolatejet is megszüntette, pedig a lurkóknak is jól jött, a hazai tejtermelők meg bevételhez jutottak. Korosztályom, a művész úr is, hajdanában előttünk fokolta a tejcsarnokban az igazi tehéntej zsírtartalmát. Népszerű emberként miért nem emel szót a közért? Bertha Bulcsu számtalan írásban tiltakozott a nyolcvanas években a bóvli élelmiszerek ellen. Pedig azóta sajnos romlott a helyzet. Mert engedjük, hogy romoljon! Ha a művész úr úgy dönt, hogy elmegy az országhatárra és feltartóztatja az ide tejet szállító kamionokat, én mellette állok és kiabálok: Vissza! Vissza! Nem kell! (A franciák még fel is borítanák a kocsit.) Ha tiltakozik a Kossuth téren a jelenlegi „magyar” kormány ellen, a magyar mezőgazdaság és vidék tönkretétele miatt, akkor én mellette állok, magasba emelem a táblámat, aminek a szövegét együtt fogalmaztuk: Elég volt a magyar mezőgazdaság rombolásából! Ki a multikkal! Igyon országunk minden lakója igazi magyar házi tejet! O. Gy., Cegléd