Hirdetés

Halálának száztizedik évfordulóján, július 6-án megkoszorúztuk a Fiumei úti temetőben Pósa Lajos sírját és a Városligetben a szobrát, ahol a költő dédunokaöccseként tartottam tartott emlékbeszédet.

Pósa Lajos, a magyar gyermekirodalom és annak két úttörő fóruma, a hamar megszűnt szegedi Jó Barát és a legendás Én Újságom című folyóirat megteremtője 1850. április 9-én született Radnóton, és 1914. július 9-én hunyt el Budapesten. Mit is köszönhetünk Pósa Lajosnak? Már verseivel divatba hozta a bús-borongós századvég apokaliptikus hangulatában az életörömöt. A felvidéki, hegyvidéki, az alföldi magyar tájak szeretetét. Azt, hogy az élet értékeinek megbecsülése és mindenekelőtt a feltétel nélküli istenhit vezérelheti vissza a magyarságot és az emberiséget az egyetemes pusztulás ösvényeiről.

Bródy Sándor az 1914-es Pósa Lajos gyűjteményes kiadás előszavában így ír: „Ha Burns írta volna ezeket a verseket, ma az egész világ tapsolna Pósa Lajosnak. […] Ő csinálta meg azt a rendkívüli jó tréfát, hogy ma Budapesten, de más helyeken is az apák és nagyapák nem tudnak beszélni a gyermekeikkel és unokáikkal, mert ezek úgy beleszerettek abba a nyelvbe, amelyet Pósa írt nekik, hogy nem akarnak németül tanulni és tudni.”

Őszintén reméljük, hogy e megemlékezés is ébren tartja Pósa Lajos felnőtt és gyermekköltészet reneszánszával együtt az istenhit, a hazaszeretet, a magyar irodalom megbecsülésének nemes szándékát is.

Korábban írtuk