Hirdetés

(Folytatás az előző számból)

Az Ország a szelídeké és békeszeretőké, az elűzött hontalanoké, a háborúk áldozataié. Azoké, akik sírnak, de mégsem zárkóznak magukba, és nem is félénkek. Akik szomjazzák Isten dolgait, és nem ítélnek el másokat. Akik irgalmasok, de nem leereszkedőleg, sajnálkozóan. Akik nem hajlandók harcolni idegen érdekekért. Azoké, akik tiszta szívűek, még sincs bennük büszkeség, és nem akarják elképzeléseiket másokra erőltetni.

Ez az Ország azoké, akiket, mint Jézust, félrelöknek és összetörnek Jézusért és az igazságért, de nem tölti el őket keserűség, és nem fűti bosszúvágy.

Ez az a hely, ahol a szeretet honol – ahol újjászületünk és kiszabadulunk a börtönből, amely önmagunkba zártan rabságban, félelemben tartott, vagy szüntelenül dicsőség hajhászására sarkallt.

És odatartjuk a másik orcánkat is. Nemcsak a kabátunkat, hanem az ingünket is odaadjuk, és kevesebbet eszünk, hogy jusson az éhezőnek is, és megöleljük a koldulót. Amikor már nem bíráskodunk és nem ítélkezünk, hanem könyörületes szívvel megbocsátunk. Amikor szeretjük ellenségeinket, és imádkozunk értük. Szépen beszélve azokról is, akik meggyaláztak és megrágalmaztak.

Az Ország a szenvedés és fájdalom váratlan helyein: a börtönökben, betegek, hajléktalanok, kukázók és kéregetők közt, az állami gondozottak, sérültek otthonaiban és az „elfekvőkben” van. Valamennyi megtört, kitaszított, megvetett és elűzött emberben, magára hagyott gyermekben, az anyaméhben kiszolgáltatottan rejtőzőben. Mindazokban, akik mezítelenek, és akiket felfeszítenek, és mégsem fűti őket bosszúvágy.

Jézus új követelményt állít elénk, hogy az ő számukra legyünk jelen, mert csakis ők azok, akik elvezetnek az Országba, Isten országába. (Jean Vanier nyomán)

Kapcsolódó cikkünk