Hirdetés

Egyesek azt képzelik magukról, hogy nekik minden jár. A rendszerváltozást dolgozó nőként és két iskolás gyermek édesanyjaként éltem át. Akkor (is) sokan azt hitték, hogy varázsütésre jobbá válik az életünk. Aztán bejelentették a kényszerű benzináremelést. A liberális baloldal akkor taxisblokádot hirdetett a kormány megbuktatására. Lelketlenül, felelőtlenül megbénították az országot.

Ez azért jutott eszembe, mert a mostani „hídzárról” láttam egy rövid jelenetet, amelyben egy autóból kiszálló idősebb úr kéri, hogy engedjék tovább a kórházba. A megszólított pökhendi fiatalember közli, hogy hívjon mentőt, azt átengedik. 1990-ben a 12 éves fiamat kora reggelre rendelte be az orvos ambuláns műtétre. Hazafelé a kórházhoz még odajött a taxi, de az utolsó két kilométert már gyalog kellett megtennie a frissen műtött gyereknek. Hiába hivatkozott a minket fuvarozó taxis arra, hogy beteget szállít, a kollégáit nem érdekelte.

Ezek tükrében az látszik, hogy vannak, akiknek csak a saját zsebük számít. És azt sem veszik észre, hogy a szomszédunkban dúló háború miatt megváltoztak a gazdasági körülmények.

Az elégedetlenkedőket hallva eszembe jut anyai nagymamám. 1904-ben született. Túlélt két világháborút, a Tanácsköztársaságot, a „felszabadulást”, a kényszer-téeszesítést. A rendszerváltáskor már 85 éves volt, de soha nem hallottam panaszkodni, mindig igyekezett a legtöbbet kihozni a helyzetből, amibe az élet sodorta. Ha így változnak meg a körülmények, mint most, akinek van egy csöpp esze, alkalmazkodik, hogy a lehető legkisebb veszteséggel élje túl. Amikor a liberális kormányzás miatt munka sem volt, mert a gazdaságot tönkretették, akkor miért nem hallatták a hangjukat azok, akik most hőbörögnek, és kárt okoznak embertársaiknak?

Kapcsolódó cikkünk