Hirdetés

Magyar Péter épp úgy viselkedett nemrégiben Erdélyországban, mint a migránscsürhe Európában. Emlékezzünk: tartott egy összeröffenést a búzamező mellett, ahol több volt a mezei pocok, mint rajongóinak száma. Majd rettenetes mérgében feljelentette az aratást ünneplő helyi emberek polgármesterét.

Hát nem hasonlóan viselkednek Európa hódítói? (Most megint) erőszakoskodnak, és még nekik vannak jogaik, miattuk szajkózzák az idióta Ursula által erőltetett „európai értékeket”.

Milyen szánalmas ez a családját eláruló, öngyilkosságot imitáló fazon, amikor szeretetországról hadovál, meg a párbeszédről, közben folyamatosan tiltatja ki, sértegeti a neki nem tetsző újságírókat! Milyen jelölt az, aki állandóan börtönnel fenyeget, elszámoltat, vagyonelosztást vizionál?

Egyébként meg jó lenne Dopeman korábbi felhívását komolyan venni, hogy Buci Peti igenis csináltasson egy drogtesztet. Ha lehet, Puzsérral, Majkával meg a mindenféle egyéb „influenzással” együtt.