Hirdetés

Mielőtt bárki ellenzéki hangulatkeltéssel vádolna: több mint két évtizede vagyok jobboldali aktivista. Hetek óta a kegyelmi ügy kapcsán a „gyermekvédelemtől” hangos a sajtó és a politika világa. 26. éve dolgozom a gyermekvédelemben, és mindeddig legfeljebb egy-egy botrányos ügy irányította a közfigyelmet a teljesebb értelemben vett gyermek-védelemre.

A sajtóban következetesen „gyermekvédelmi törvényként” emlegetik a 2021. évi LXXIX. törvényt, ami egyes törvények gyermekvédelmi célú módosításáról szól. Pedig valójában a gyermekvédelmi törvény alatt az 1997. évi XXXI. törvényt kell érteni, ami sokkal szélesebb körben szabályozza a gyerekek védelmét, mint elhíresült utódja. Érdeklődve figyelem, hogy vajon a gyermekvédelem megerősítését célzó követelések és fogadkozások megállnak-e a pedofilokkal szembeni védelem szigorításánál, vagy végre tudomást vesznek a teljes értelemben vett gyermekvédelem minden területét érintő és egyre súlyosbodó problémáiról is. Vajon megkérdezik-e végre a terepen dolgozók véleményét, vagy megelégednek elméleti szakemberek, politikusok és jogászok jó szándékú javaslataival? Tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy mára a gyermekvédelmi rendszer a jelzőrendszertől az alapellátáson és hatósági intézkedéseken át a szakellátásig gyenge hatékonysággal, gyakran eszköztelenül, védtelenül és kínos lassúsággal dolgozik. Szakember- és utánpótláshiány, aránytalan adminisztrációs teher, elégtelen finanszírozás, méltatlan bérek és még mi minden kiált sürgetően megoldás után! Messze több minden vár orvoslásra, mint a pedofília elleni, mégoly fontos védelem. Ennek elmaradása nem „csupán” a pedofil abúzus elszenvedőire jelent veszélyt, hanem közvetve vagy közvetlenül minden magyar gyerekre. Ezt pedig egy család- és gyermekszerető társadalom (és kormánya) nem engedheti.

Korábban írtuk