Hirdetés

Mindig megérint, amikor a Demokratában nehéz sorsú, fogyatékossággal élő emberekről olvasok. Nem véletlenül, hiszen 41 évet dolgoztam városunk első gyógypedagógiai intézményében. Kedvenc újságomban nemrégiben három írás is erről szólt.

Megható volt olvasni Fehér Anna szerzetes nővér gyógypedagógusról, akinek élete bizony sok embernek lehetne példa. (Volt idő hazánkban, amikor a fogyatékossággal élőket szinte elzárták a külvilágtól. A mozgássérültek sem közlekedhettek, mert nem volt részükre kiépítve feljáró.)

Szabó Judit írása Kacifántos gyerekek címmel szintén sok családot érint – a probléma sajnos az egész családra és a gyerekkel foglalkozó pedagógusra is kihat. (Ha már pedagógusok. A tiltakozó tanárok között nemigen láttam gyógypedagógust. Akik napjainkban is az oktatás nehéz oldalán dolgoznak. Akik a legtöbb fizetést érdemelnék, akik naponta hősiesen nevelik, oktatják a nehéz sorsú gyerekeket.)

Lass Gábor kényes témáról (A cigányok utolsó esélye) beszélgetett Forgács Istvánnal. Csak annyit tennék hozzá, amiről alig esik szó. Nem az állam, az oktatásügyi vezetők, a tanárok a felelősek a cigányság mindenkori helyzetéért, az első számú felelős a szülő, a család. Mert a gyerekeknek mindig a szüleik a példaképeik. Ezért igen fontos tanár és szülő kapcsolata.

Kapcsolódó cikkünk