Hirdetés

Miért fordult ellenünk Nyugat-Európa?

Az idősebb generáció „szocializmusban” nőtt fel, és csak sóvárgott a nyugati életforma után. Amikor megtörtént a csoda, és hirtelen hozzájuk kerültünk, óriási szimpátiával fogadtak bennünket. Mint amikor az urakhoz a kert végében lévő, üresen álló cselédházba beköltözik egy szegény család. Jó érzés volt sajnálni őket, jó érzés volt, hogy a fél világ kifosztása után végre jótékonykodhatnak. Odaadták a maradék ételt, a levetett ruhát, volt vevő a kimustrált járműveikre, és persze örömmel jöttek az új szomszédok, hogy olcsón elvégezzék azokat a munkákat, ami a háziaknak már fárasztó vagy piszkos, mondjuk ki: büdös volt. Az új szomszéd tele volt adóssággal, ezért bagóért eladta nekik a családi ezüstöt, ékszereket. Ha találkoztak, az új szomszéd illedelmesen előre köszönt, sőt, hajbókolt, és megpróbálta mindenben követni az urakat.

Aztán lassacskán kifizette a házat, már nem csak az alja munkát akarta vállalni, új ruhát, autót vett, és kezdett elszemtelenedni. Már nem akart hajbókolni, nem akarta mindenben követni a gazdát, néha egy-egy ékszert is visszavásárolt az asszonynak. Sőt, a gyerekei már tele voltak ambícióval, az iskolában kezdtek vetélytársként tekinteni az ő gyerekeire, és amikor az egyik úri kölyök jó dolgában szivárványos zászlót tett ki a házukra, ő ezt nem akarta másolni.

Mert ami sok, az sok!

Kapcsolódó cikkünk