Hirdetés

Elnézem az orvosi rendelőben várakozó anyukát és apukát és a kettejük közt elárvult nyolcévesforma gyereküket. Hol egyikhez, hol másikhoz fordul reménykedőn, de csak egy-egy hümm-hümmöt kap a telefonok mögül lecsurgatva. Előveszi a sajátját, belepiszkál, majd elteszi – nagyon egyedül van szegény. Találkozom nem egy gyerekkocsit toló anyukával, ki sütő diszharmóniával tekinget ide-oda, míg keze önkéntelen mozdulattal téved a zsebéhez, hogy előrántsa telefonját. Aminek előrántása, bekapcsolása, a böngésző és görgető mozdulatok azonossága általános mérgezettséget mutat. Ők, a felnőttek szoktatják, nevelik gyerekeiket erre a drogra, majd morgolódnak, hogy telefonjaikon kívül senkivel nem tartanak kapcsolatot. Most fortyognak az indulatok, mert legalább az iskolából kiszorítanánk ezt a szellemi, lelki, fizikai mérget.

Szerte a világban tiltják ki iskolákból, nálunk forradalmi hangulat készülődik miatta. Felelős tanerők várhatón újra felsorakoztatják iskolaidőben járdaszéleken a kisiskolásokat. Középre perdül a már-már hiányolt Pankotai Lili is, hogy hirdesse: miért kívánatos napi 18 órát lógni a készüléken. Az MSZP vöröslő fejű elnökhelyettese ellenállásra szólítja fel a diákokat, akik párhuzamos világokban élnek egyszerre, épp ezért szükséges minden időpillanatban a telefon. Pedig nem a tananyag nagysága és nehézsége miatt fáradtak, hanem a párhuzamos világok és az állandó agysorvasztás miatt. Mert mindig mindent megnéznek, de semmit meg nem jegyeznek. Memória kiirtva, autóval előmondó nélkül a következő sarokig se, az örök telefonhasználattal duplán fáraszt az élet. Á, nem, mi mások vagyunk – mondaná Pankotai, pedig igen. S azt se felejtsük, ha mindenki mindent a telefonjából tud, mi lesz ebből a monolitból, ha a világot igazgató erő, ennek a „tiszta, izgalmas technikai fejlődésnek” a szponzora elveszi tőlünk? Diverzifikált (Istenem, de hülye szó!) olajbeszerzés mindenekfölött, de a tudás megszerzésének lehetőségét egyetlen, szögre akasztott madzagon lengesse a szél?!

Korábban írtuk