Hirdetés

A pszichés fuldokló előbb-utóbb túlventilál, felgyűlik benne az oxigén, és eltűnik a szén-dioxid, majd végtagi, később légzőszervi görcsei lesznek, míg a kiérkező mentős egy nejlonzacskót nem tart a szája-orra elé, hogy abba lélegezzen, hogy helyreálljon az oxigén és a szén-dioxid egyensúlya. (Bizony-bizony, ostoba, egymondatos vadzöldek, figyelem! Életünkhöz éppoly fontos a szén-dioxid, mint az oxigén!)

A pszichés fuldoklók most épp Petiben látják az oxigént. Akinek már repedezni látszó tömege három fő összetevőből áll egybe. A pszichikai fuldoklók népes hadai az egyik. Ezek azok, akikbe beledumálják, majd maguk is elhiszik, hogy itt csak megfulladni lehet az önkényben. A második a résvadászok. Őket keresni se kell, ők azonnal oda rohannak, ahol lehetőséget látnak valahová bekerülni a politikával. 1988–89–90-ben számtalan történelmi párt identitását fedezték fel magukban, majd az MDF nyert, és oda tömörültek… a végén az LMP-be, a Jobbikba, onnan át a Mi Hazánkhoz és a Momentumhoz, zajongó márkihoz, ma Peti királyhoz.

A harmadik hadosztály, a külföldről beküldöttek/befizetettek feladata, hogy az új király a lefektetett sínen haladjon. Peti már megjelölt, meggyűrűzött ember lehetett, mikor Mészáros Lőrinc elutasította, és nem adott neki havi apanázst. Duzzogi Peti felfújva magát akkor lépett arra az útra, amelyről letérni már nem tud, de soha nem maga akaratából cselekszik.

NB. történelmi-irodalmi példáinkban mindig a saját megzsarolt, lefizetett martalócaik koncolják fel az Übü királyokat. Péter király most még esket, kiállást követel és szavatol, kissé távolabbról azonban látni, milyen erő áll mögötte: újra elővették a búcsúcédulák intézményét, és behúzták a világ szórakoztatóiparának kulcstartóit, bögréit, trikóit. Kell még mondanom valamit, Ildikó?

Korábban írtuk