A nevelőszülői hivatás legnagyobb szépségei és legmélyebb fájdalmai Markó Rita jól példázza, hogyan kínálnak a nevelőszülők menedéket, lelkierőt és újrakezdési esélyt a gyerekeknek.
„Attila hun uralkodó a miénk, magyaroké!” Világelső múzeumokból hoznak el páratlan műtárgyakat a Nemzeti Múzeumba az Attila hun uralkodóról szóló eddigi legnagyobb kiállításra.
Szent István irgalmas intelmei Imre herceghez István király az Intelmek című művében összegezte az utódlásra vonatkozó ajánlásait, amelyeket a trónörökösnek, Imre hercegnek szánt.
„Én Isten arcát szeretném megfesteni” Krisztus megtestesülésével Isten belépett a történelembe, és megmutatta magát emberi formájában. Ezzel a láthatatlan láthatóvá vált.
2025.12.27. Varga Judit egyetlen szóval megsemmisítette Magyar Pétert Magyar Péter karácsonyi interjút adott Szily Nórának, amiben a családról és a nők tiszteletéről szónokolt…
2025.12.27. Újabb Ikarus-busztípus köszön el (Képek!) Megkezdődött az Ikarus 412-es autóbuszok búcsúja Budapesten.
2025.12.27. Januártól újra járnak a vonatok a „pincétől a padlásig” felújított szakaszon Teljes a helyreállítás a 75-ös vasútvonalon, ahol októberben az esőzések által alámosott pályán kisiklott egy Bz motorkocsi.
2025.12.27. Orbán Balázs: A Tisza Párt stratégiai hallgatása önmagában is árulkodó A miniszterelnöki politikai igazgató szerint két út van: a brüsszeli út és a magyar út.
2025.12.27. Konzultációt kezd a kormány az önkormányzati rendszer módosításáról VIDEÓ! Navracsics Tibor elmondta, a cél az, hogy a választások után az önkormányzati rendszert érintő átfogó módosító javaslatcsomag szülessen.
2025.12.27. Orbán Balázs: Hosszú távon megéri a „magyar út” Hosszú távon megéri szuverénnek, békésnek, szabadnak maradni, nemet mondani a háborús készülődésre – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója.
2025.12.27. Az állami erdők mindenki számára nyitottak A Településfásítási Program a rendszerváltás óta az ország legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezése.
2025.12.27. Több mint száz új mentőautóval bővül az OMSZ flottája A segítő szakmákban, mint a mentősöké, nincsen karácsony és ünnepnap.
2025.12.27. Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg Nemrég írtak ki összesen 120 milliárd forint kutatási és 340 milliárd forint innovációs támogatást.
2025.12.27. Több száz alkalommal hívták a tűzoltókat karácsonykor Három helyszínre szén-monoxid miatt riasztották a tűzoltókat.
2025.12.27. Sikeres éve volt a kormánypártoknak A közvélemény-kutatások is a Fidesz–KDNP erősödését mutatják.
2025.12.27. Biztonságos és békés országot akarunk Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország.
2025.12.27. Zsigó Róbert: „Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot” „Nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét.”
2025.12.27. Súlyosan sérti a GDPR alapelveit Hadházy Ákos bejegyzése Ez az eljárás nemcsak jogilag aggályos, hanem az emberi méltóságot is sérti.
2025.12.26. Sulyok Tamás: A karácsony fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága Az államfő a karácsonyt olyan időszaknak nevezte, amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik.
2025.12.26. Ilyen karácsonyi ajándékot a magyarok biztosan nem kérnek Uniós zászló alatt akar katonákat látni Ukrajnában Manfred Weber.
2025.12.26. „A háttérben ez egy nagy küzdelem volt” Egyeztetések sokasága valósult meg kollégákkal, szakemberekkel, az EU képviseleteivel.
2025.12.26. 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték Néhány év leforgása alatt megrengett minden, amit Európában korábban természetesnek gondoltunk.
2025.12.26. Hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnunk A brüsszeli vezetés folyamatosan dolgozik az illegális bevándorlók elosztásán.
2025.12.26. Orbán Viktor: A bokszzsákot nem felejtem el + videó „Szavak helyett tettek” – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett legújabb videójához.
2025.12.26. Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton Az utasokat leszállították, a tűzszerészek átvizsgálták a szerelvényeket.
2025.12.25. Így újultak meg állami milliárdokból a budapesti templomok Számos egyházi épület is megújult az elmúlt másfél évtizedben Budapesten.
2025.12.25. Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni „Az emberek tartózkodnak a csendtől, nem tudnak vele mit kezdeni.”
2025.12.25. „Karácsony csodája az, hogy maga Isten nyújtja a kezét felénk a megbékélésre” Isten a békesség fejedelmeként jelentette be Jézust – mondta Szemerei János igehirdetésében.
2025.12.25. Orbán Viktor egyik legnagyobb ellenfele teljesen kiakadt Magyar Péter alpári követőire Azért mindennek van határa.
2025.12.25. Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség szenteste A tájékoztatás szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett.
2025.12.25. Az ukrán-magyar határszakaszon 4756-an léptek be Magyarországra A beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
2025.12.25. Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra Erdő Péter az áldozatkész szeretetnek a megtapasztalását kérte Istentől az idei karácsonyon.
2025.12.24. Semjén Zsolt: harcolunk a Benes-dekrétumok ellen Az emberi jogokkal alapvetően ellentétes, ha valakit a közösségéhez való tartozása miatt jogfosztanak.
2025.12.24. Bogozók a Kárpát-medencében: a Háló Mozgalomnál jártunk Keresztény erkölcsi alapelvekre és kipróbált magyar értékekre épülő közösségeket szervez megmaradásunk szolgálatában a Háló.
2025.12.24. Felismerni és szeretni a Teremtő Istent Spányi Antal megyéspüspökkel férfiról és nőről, a Covid okozta drámai változásokról és Prohászka Ottokár jelentőségéről is beszélgettünk.
2025.12.24. Köszönet a magyar katonáknak Az elmúlt év is bizonyította, hogy a Magyar Honvédség ereje nem csak a felszereltségében van.
2025.12.24. Karácsonyi meglepetés: dalra fakadt a kormánybiztos + videó! Szokatlan, meghitt poszttal jelentkezett karácsony alkalmából György László.
2025.12.24. Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar „Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt” – mondta a kormányfő.
2025.12.24. Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel Brüsszel háborút, Magyarország békét akar.
2025.12.24. Karácsony szállodában: stresszmentes ünnep, rekordkiadással Idén még többet költünk a pihenésre.
2025.12.24. Régi idők karácsonya: mit tettek az ünnepi asztalra a két háború közt? Nem csak halászlé és bejgli: ínycsiklandó ünnepi menük a múltból.
2025.12.24. Háztűzben vesztette életét egy nő Hajdúszováton Hajnali öt órakor egy családi házhoz épített, életvitelszerűen lakott melléképület gyulladt ki Hajdúszováton.
2025.12.24. Karácsony: de mit is ünneplünk valójában? A magyar hagyomány különös színt visz az ünnepbe.
2025.12.24. „Legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást” A hitnek és a békességnek komoly kapcsolata van egymással, emelte ki a bíboros.
2025.12.23. A hatalom, amely ellenfelének tekinti a vallást és az egyházat A lengyel társadalom a karácsonyt immár egy megfékezhetetlennek tűnő hatalom árnyékában tartja.
2025.12.23. Bakondi György: Magyarországnak igaza volt Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete – húzta alá a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
2025.12.23. Székelyföldi influenszer: Nálunk még erős a fák gyökere Aki szerint Romániában jó élni, az költözzön ide egy hónapra! – mondta György Hajnalka (Lizike).
2025.12.23. Megszólaltak a szakértők: ekkora az esély a fehér karácsonyra! Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, a hegyekben viszont vastag hótakaró is kialakulhat.
2025.12.23. Fontos változtatások lépnek életbe január elsején Januárban többek között teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása.
2025.12.23. Közeledik a világ világosságának születésnapja I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította Jézus születésének napjává december 25-ét.
2025.12.23. Idén is számíthattak Magyarországra az üldözött keresztények Több mint 380 millióra tehető az üldözött keresztények száma.
2025.12.23. Elbúcsúzott az utolsó magyar hév is Elbúcsúztak Budapest legidősebb hévjei, utoljára ünnepi díszben utazhattunk velük, Csepelen. Képek!
2025.12.23. Vitályos Eszter: Újabb kormányzati támogatás indul az ünnepek után A kormány nevében kívánt békés, áldott ünnepeket Vitályos Eszter kormányszóvivő.
2025.12.23. „A franciák nem értik, hogyan csináljuk” – Bölöni László a magyar családtámogatásról Meglepődnek, értetlenkednek, de elismerik.
2025.12.23. Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt, akit emberölés bűntett kísérletével gyanúsítanak.
2025.12.23. A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány Évek óta nő a felsőoktatásba felvettek száma, közölte Varga-Bajusz Veronika.
2025.12.23. Magyar Péterék keresztbe tennének a magyar diákoknak? A Tisza Párt európai néppárti szövetségeseivel együtt szankciók alá helyezné a magyar diákokat és kutatókat.
2025.12.23. Zsigó Róbert: 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett.
2025.12.23. Szili Katalin kapja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét A VMMSZ december 11-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról.
2025.12.23. Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat Az ajándékokat minden esztendőben rászoruló gyermekeknek juttatják el.