Az államtitkár közleményében az olvasható, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok megsegítésére elkülönített 31 milliárdos keretből kifizetett támogatásra összesen 1274 önkormányzat nyújtott be igényt. Ezek közül 1182 településen segített a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A megítélt támogatások egy összegben jelennek meg a helyhatóságok számláján a jövő héten – tette hozzá.

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási keretének (önhiki) az elsődleges célja a 60 napon túli közüzemi díjtartozások, az önkormányzatok intézményi ellátottainak élelmezésével összefüggő adósságok, valamint a közoktatási intézmények fenntartásához kapcsolódó forráshiány rendezése – áll a közleményben.

Az önkormányzatokért felelős BM a pályázattal kiemelt figyelmet fordít a likviditási nehézségekkel küzdő helyhatóságokra. Ezek működőképességének a tartós fenntartása érdekében pedig a tárca jelenleg is az önkormányzati rendszer átalakításán dolgozik – közölte Tállai András.

(MTI)