133 nap terrorban – ezen a napon kezdődött a Tanácsköztársaság véres uralma
1919. március 21-én a kommunisták megragadták a hatalmat Magyarországon, és néhány hónap alatt felforgatták az országot. A Tanácsköztársaság rövid fennállása is elég volt ahhoz, hogy a kommunista diktatúra megmutatkozzon a maga véres szörnyűségében, a köztudatban leginkább a Lenin-fiúk, kivégzések és halálvonatok maradtak meg, a vörösterror kegyetlensége pedig beírta magát a történelem legsötétebb fejezetei közé.
A világháború pusztítása után Magyarország politikailag és társadalmilag szétesett. Az országban hónapok óta káosz uralkodott: területek kerültek idegen megszállás alá, az államhatalom ingadozott, az emberek nagy része megélhetési válsággal küzdött. Károlyi Mihályi kormánya gyorsan megbukott, miután képtelen volt bármit is kezdeni az országot sújtó problémákkal.
Ezt a kilátástalan helyzetet használta ki a Kommunisták Magyarországi Pártja és a szociáldemokratákkal összefogva pillanatok alatt magukhoz ragadták a hatalmat. Kikiáltották a proletárdiktatúrát, és a Forradalmi Kormányzótanács vette át az ország irányítását Kun Béla és Garbai Sándor vezetésével.
A Tanácsköztársaság azonnal radikális intézkedéseket hozott. A magántulajdont államosították, a bankok és nagyüzemek köztulajdonba kerültek, a hadkötelezettség bevezetésével pedig a Vörös Hadsereg felállítását sürgették. A cél egy szovjet mintára szervezett szocialista állam létrehozása volt, és a döbbent lakosság csakhamar megismerkedett a hírhedt vörösterrorral.
Beindul a terror gépezete
A kommunista vezetők pontosan tudták, hogy kisebbségben vannak, uralmuk a széles tömegek támogatásának híján csakis a félelemkeltésen alapulhat. A rendszer ellenfeleit már az első hetekben megpróbálták likvidálni. Az erőszak állami szintre emeléséhez létrehozták a forradalmi törvényszékeket, egy külön Politikai Nyomozó Osztályt a Parlament épületében működő börtönnel, valamint a Vörös Őrséget. Az intézkedések célja világos volt: elrettentés és a diktatúra fenntartása bármilyen eszközzel.
Mindehhez a legautentikusabb forrásból merítettek ihletet: Kun Béla, akárcsak a Tanácsköztársaság több vezetője személyesen is részt vett az oroszországi forradalomban, így testközelből figyelhette meg, hogyan vezetik be 1918 szeptemberében hivatalosan a vörösterrort, és miként lehet egy országot a legbrutálisabb eszközökkel uralni. Mint kiderült, a szovjet elvtársaiktól mindent eltanultak, és gátlástalanul alkalmazni is kezdtek Magyarországon.
A rezsim leghírhedtebb fegyveres különítménye Szamuely Tibor és Cserny József vezetése alatt állt. Az úgynevezett „Lenin-fiúk” nemcsak a rendszer fenntartását, hanem a lakosság rettegésben tartását is feladatuknak tekintették. Szamuely már a Tanácsköztársaság első napjaiban egyértelművé tette: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!” – mondta Szamuely 1919. április 20-án Győrben tartott beszédében. És a vér folyt. A „halálvonatként” emlegetett páncélvonatával járta az országot, gyorsított ítéletekkel embereket akasztott fel vagy lőtt agyon – néha tárgyalás nélkül is.
A Lenin-fiúk rémuralma elsősorban a vidéket sújtotta. Kalocsán, Kiskunfélegyházán, Csornán és még sok más településen végeztek ki embereket. Csornán hét parasztot akasztottak fel a főtéren, akiket gyilkossággal vádoltak – a valós indok inkább az volt, hogy nem támogatták a kommunistákat. Szolnokon Szamuely egyik kivégzésének tanúja, egy 16 éves fiú, annyit mondott a hóhérjának: „Maga nem bíró, hanem vadállat.” Másnap a fiút is agyonlőtték.
A vörösterror kegyetlensége nem ismert határt. Kínzások, fosztogatások, nemi erőszakok kísérték a kivégzéseket. Előfordult, hogy az áldozatokat vonatból dobták ki, hogy még a nyomuk se maradjon meg.
Alaposan rászolgáltak a bukásra
A Tanácsköztársaság nemcsak a terror miatt vált tarthatatlanná. A kommunisták gazdasági intézkedései csapnivalónak bizonyultak, és rövid úton káoszba taszították az országot. A földtulajdonosokat ellenségként kezelték, a parasztok földosztásban reménykedtek, de helyette elvették tőlük a megélhetésüket. Az ipar összeomlott, a városokban élelmiszerhiány lépett fel. A Vörös Hadsereg toborzása és a rekvirálások fokozatosan szembefordították a lakosságot az elnyomó rendszerrel.
Végül mégis külső erők hozták el a bukást. A román hadsereg támadásba lendült, amit a Vörös Hadsereg nem tudott feltartóztatni. Augusztus 1-jén a Tanácsköztársaság összeomlott, vezetői menekültek. Kun Béla és több társa Bécsbe távozott, Szamuely Tibor viszont nem jutott messzire: menekülés közben öngyilkosságot követett el, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
A Tanácsköztársaság 133 napos rémuralma után megkezdődött a kommunista terror felelőseinek számonkérése. Cserny Józsefet és több Lenin-fiút kivégezték, másokat bíróság elé állítottak. Az áldozatok száma pontosan nem ismert, de a történészek körülbelül 600 főre becsülik.
