1956 mércét állított a magyarság elé

Novák Katalin megemlítette, hogy 1956-ban a budapesti jajkiáltás nem jutott el a nyugati fülekig, de eljutott Újvidékre, Temesvárra, Aradra és Kolozsvárra, ahol sokan megszenvedték a szolidaritás kinyilvánítását.

„Az egymás iránti felelősség érzése erről is szól. Arról, hogyan talál visszhangra közösségeinkben az, ami a másikkal történik” – jelentette ki. Megemlítette: együtt dobbant a magyar nemzet szíve 1920-ban és 1989-ben is, és ma is kell, hogy legyen visszhang arra, ami Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy éppen az Úz völgyében történik.

Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy az igazi szabadság belülről jön, és a belső szabadságunkat akkor sem adhatjuk fel, amikor látszólag semmi nem fenyegeti. Úgy vélte: a szabadságot nemcsak elvehetik tőlünk, de el is veszíthetjük, el is pazarolhatjuk. Megjegyezte: olyan korban élünk, amikor a szabadságnak látszólag alig vannak korlátai, de a szabadság jelszava alatt veszélyes gondolatok is helyet követelhetnek maguknak.

„Cserélhető és szerkeszthető profilok, cserélhető és szerkeszthető kapcsolatok, cserélhető és szerkeszthető identitások korához érkeztünk, ahol biztos pontok, kapaszkodók könnyen bizonytalanná válhatnak” – állapította meg. Olyan nézetek terjednek, amelyek az anyanyelvről, a hitről, a családról, a gyermekvállalásról való lemondást hirdetik, és miközben nagy igyekezetünkben, hogy jobban, tájékozottabban, tudatosabban és gyorsabban éljünk, észre sem vesszük, hogy közben észrevétlenül a szabadságunk is beszűkül – figyelmeztetett az államtitkár.

Novák Katalin ünnepi beszédét követően a Budapesti Nemzeti Filharmonikusok énekkara és a Kolozsvári Magyar Opera zenekara adta elő Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét.