Harmincéves a Demokrata
1996 – A Demokrata szemével
Harminc évvel ezelőtt, 1994. augusztus 18-án jelent meg az első Demokrata. Az évforduló alkalmából időutazásra hívjuk olvasóinkat. Arra vállalkoztunk, hogy az elmúlt harmincegy év lapszámait újraolvasva olyan válogatást nyújtsunk át önöknek, ami, túl azon, hogy látleletet ad arról, milyen is volt az adott év, milyen állapotban volt az ország, mivel küzdött a magyarság, egyúttal esszenciáját adja annak is, kik voltunk, kik vagyunk mi, milyen újság is a Demokrata.„– Változott valami azóta, hogy elhangzott a kérés: tíz év múlva ne ez a dal legyen?
– A rendszerváltás után úgy tűnt, hogy bizonyos funkciójukat elvesztik a dalok. Bereményi Gézával beszélgettünk erről, hogy az ellenzéki attitűd majd lassan eltűnik… Sajnos nem jól láttuk. Az élet talán még keserűbb, mint régen, és éppúgy nem látszik megoldás.
(…)
– És most merre?
– Bele a fagyos-ködös ’96-ba. Talán eloszlik a szürkeség, mert fárasztó ez a lökdösődés, durvaság, kegyetlenség. Abban a szép, boldog, megoldott világban majd kocsmai sanzonokat írunk szerelemről, aranyvégű cigarettáról, amiket kedves, pityókás öregurak dudorásznak az asztalok körül. Várom ezt az időt…”
(Talán oszlik a szürkeség – Csizmadia Gertrúd interjúja Cseh Tamással, Demokrata 1996/1., január 1.)
„Idő van, idő van, mesebeli álom, Télapó zúzmarát fújdogál az ágon, a kis Göncz ideges, megbújik a földön, nem baj, ha hideg van, csak tavasz ne jöjjön… Ilyeneket dúdolgat a nép egyszerű gyermeke, mert még mindig nem ocsúdott fel abból a megrázó élményből, amiben Göncz Árpád, a hazánkban ideiglenesen tartózkodó köztársasági elnök részesítette január elsején, de mindjárt a legelső percekben.”
(Idő van, idő – Bencsik András vezércikke, Demokrata 1996/2., január 11.)
„– Az ön verseinek többségére nagyfokú történelmi érdeklődés jellemző. Politizáló költőnek tartja magát?
– Nem kifejezetten, hiszek abban, hogy a művészetek a politika fölött állnak. Ennek ellenére a Kárpát-medencében születtem, azt a sorsot mérte rám az élet, amit mindnyájan élünk. Ez a nemzet szörnyű történelmi tévedések és tragédiák áldozata, s többnyire olyan politikai rendszerek uralkodtak itt, amelyek a népből ki akarták ölni az identitástudatot. Ezért az íróknak, művészeknek az a feladatuk, hogy az embereknek visszaadják a hitét, és így ha akarok, ha nem, politizálnom kell.”
(Evezőpadhoz láncolva – Bodnár Dániel interjúja Döbrentei Kornéllal, Demokrata 1996/3., január 18.)
„Csókos fiúk és lánybarát lányok, daloló cigányok, masírozó nácik, lefejezett rab (szingaléz?), csíkos ruhás rabok (zsidók?) s végül egy neonáci ifjú (skinhead??) jobb hónalját szellőzteti — igen, kitalálták, ez Magyar Bálint kultuszminiszter úr névjegye. Buzerancia, leszboszizmus, szadizmus és mocsok: ez az új miniszter lelkivilága.”
(Csókos fiúk – Bencsik András vezércikke, Demokrata 1996/9., február 29.)
„Azt mondja egy felmérés, hogy Európában a magyar a legborúlátóbb nemzet. Milyennek kéne lennünk? (…) Jogunk semmi, egyetlen kötelességünk annak a kleptokráciának diktatúráját tűrni, amely már ült a nyakunkon negyven évig. Akkor nem szocialista uraknak, hanem kommunista elvtársaknak hívatták magukat. Néha azt érzem, mindannyian nyulak vagyunk egy tébolyult körvadászaton, amelyben sorban kilőnek bennünket; idő kérdése, mikor.”
(A pesszimizmus európaicsúcstartói – Seszták Ágnes, Demokrata 1996/9., február 29.)
„Az én történetem a Fidesz története, a Fidesz története kicsit az én történetem is. (…) Itt érzem magam otthon szellemi és lelki értelemben is politikus- és munkatársaim között. (…) A mi sorsunk együtt hozott bennünket idáig, s remélem, útjaink a jövőben is együtt futnak majd.”
(Magyarország nem telephely, hanem haza – Varga Domokos György interjúja Orbán Viktorral, Demokrata, 1996/18., május 2.)
„– Mit jelent önnek, magyarnak lenni?
– Magyarnak lenni a szülőhazámat jelenti, az anyanyelvemet jelenti, és az életformámat. És mindent, amit csináltam. Ezt itt csináltam és sehol máshol nem tudtam volna megcsinálni.”
(A fehér bohóc – Varga András interjúja Bereményi Gézával, Demokrata 1996/23., június 6.)
„Hogy mi a magyar sors, nehéz kifejezni anélkül, hogy el ne szegényítenénk a dolgot. De erről szól például a Himnusz, a Szózat. (…) Ittmaradásunkkal determináltuk a helyzetünket. Két világ határán élünk, az egyikhez, Kelethez, nem akarunk tartozni, a másik, a Nyugat, nem fogad be minket.”
(Szeretetben gondolkodva – B. Varga Mária interjúja Müller Péterrel, Demokrata 1996/24., június 13.)
„Hideg agy és forró szív, ez kell ahhoz, hogy ezt az országot talpra tudjuk állítani.”
(Arckép – Farkas Adrienne interjúja Jankovics Marcell-lel, Demokrata 1996/30., július 25.)
„Amikor színésznek mentem, az egészet játéknak fogtam fel, aztán rádöbbentem, hogy a szavaknak ereje van, amivel befolyásolni lehet közönséget a jóra. És itt jutott eszembe az, hogy az egész magyar színészet egyfajta hazafias érzésből született. (…) Nekem ezt kell folytatnom. Ez a dolgom ezen a pályán.”
(Arckép – Farkas Adrienne interjúja Sinkovits Imrével, Demokrata 1996/52., december 24.)