Az Európai Unió (EU) tagállamainak erőfeszítései ellenére folyamatos a migrációs nyomás; a magyar hatóságok 2017 egyik legintenzívebb határsértő mozgását tapasztalták a szerb szakaszon az elmúlt két napban – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap Budapesten.

Fotó: MTI, archív

Bakondi György sajtótájékoztatón közölte: pénteken 192 illegális belépési kísérletet regisztráltak, ebből 159-et megakadályoztak, 33 migránst pedig visszakísértek. Szombaton 178-an próbáltak Magyarország területére lépni – tette hozzá.

Azt mondta, a bevándorlás tömeges, tartós, illegális, szervezett, ráadásul nem egyszer erőszakos, továbbá óriási az utánpótlási bázisa Ázsiában és Afrikában.

A belbiztonsági főtanácsadó szerint az EU egyes tagállamainak hibás, célszerűtlen, esetleg késedelmes reakciója romló belbiztonsági helyzetet eredményezett Európa-szerte, és egészségügyi, szociális, politikai, gazdasági következményekkel is járt. Az unió még a saját szabályait sem tartotta be, így például a schengeni egyezményt – jegyezte meg.

Kiemelte, hogy az elmúlt egy-másfél évben egyre több hatáskört csoportosítottak át az EU központjának javára, és kritikusan léptek fel azon tagállamokkal szemben, amelyek másként ítélték meg a migrációs válságot. A magyar álláspontot ugyanakkor megerősítette a napokban a német belügyminiszter, kimondva: az unió határain kívüli hotspotokat kell létrehozni, hogy csak azok jöhessenek a kontinensre, akik valóban politikai menedékjogra jogosultak.

Bakondi György hozzáfűzte: minden tagállam védekezni kezdett, egyebek mellett a rendőrség és a titkosszolgálat megerősítésével.

A magyar kormánynak több javaslata is van a válság kezelésére. A külső határok stabil védelme és a schengeni szabályok visszaállítása szükséges – szögezte le a belbiztonsági főtanácsadó. Megjegyezte: a főbb útvonalakat le kell zárni és külső hotspotokat kell létrehozni.

Megemlítette a repatriálás fontosságát: azok kitoloncolására, akik jogellenesen tartózkodnak Európában, akár egységes szabályozást javasolnak.

A kvóta kérdését le kell venni az EU napirendjéről, mert „szívóhatással” bír, újabb embereket ösztönöz útnak indulásra. Végül, a kormány indokoltnak látja az idegenrendészeti őrizet bevezetését, hogy csak azok mozoghassanak szabadon, akik megfelelő ellenőrzés után, jogszerűen tartózkodnak az unióban – sorolta Bakondi György.

A belbiztonsági főtanácsadó közölte: Magyarországon 804-en laknak menekültszállásokon. Idén eddig 2693-an kíséreltek meg illegális belépést; 1399 migránst megakadályoztak ebben, 1294-et pedig visszakísértek a tranzitzónához. A magyar határőrizeti rendszer megfelelő szilárdságú, a kormány kellő figyelmet fordít az ország védelmére – hangsúlyozta.

Néhány nemzetközi adatot, összefüggést is ismertetett. Szerbiában az Egyesült Nemzetek Szervezetének számításai szerint 7300 migráns tartózkodik, közülük 6200-an befogadóközpontokban, a többiek Belgrádban vagy a Vajdaságban szükségszállásokon. Romániában nem tapasztalható intenzív határsértő mozgás, és jó az együttműködés a magyar hatóságokkal. Bulgáriában ezzel szemben erős az illegális bevándorlás, egyre többen bújnak el járműveken. A bolgárok éppen felvesznek hatszáz új határőrt – tette hozzá.

Horvátországban aktív az élőerős határvédelem. Több államnak – Németországnak, Ausztriának, Svédországnak és Dániának – azt javasolja az Európai Bizottság, hogy újabb három hónappal hosszabbítsák meg a belső határellenőrzést. A görög szigeteken 63-65 ezer migráns tartózkodik, komolyak a feszültségek. Málta javaslatot készít elő a líbiai parti őrség megerősítésére, a lengyeleknél új törvénytervezet került napirendre az illegális bevándorlásról – sorolta.

Bakondi György kérdésre válaszolva közölte, hogy foglalkoznak a Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatásával kapcsolatos biztonsági kérdésekkel, az intézkedések azonban nem publikusak. Úgy fogalmazott: hasonló jellegű korlátozásokra kell számítani, mint legutóbb, így útlezárásokra és forgalomterelésekre. Megjegyezte: a nemzetközi protokoll értelmében, ha védett vezető érkezik az országba, a biztonságáért alapvetően a fogadó állam felelős, a közvetlen testőri feladatokat azonban továbbra is a védett vezető saját emberei látják el.

MTI