Hirdetés

Elköltöztünk! Új címünk: Varázs utca 2.



„Az igazgató úr azért hagyta ott az iskolát, mert egy diák letegezte, lecsávózta, leg***zte, s miután megfogta a vállát, hogy számonkérje a viselkedését, azzal vádolták meg, hogy fojtogatta és a falhoz csapdosta a gyereket.”

(Gyöngyöspata testközelből – Sinkovics Ferenc, Magyar Demokrata 2020/8., február 19.)


„Nekem az a fontos, hogy el tudjam magyarázni Nyugaton, mi történik Magyarországon, és Magyarországon, hogy mi történik Nyugaton. Szeretném, ha a hazai fiatalok megértenék, hogy van másfajta életmodell is, mint amivel a liberális világ bombázza őket. Bizakodó vagyok. Ma erősebbnek látom Magyarországot, mint eddigi életem során bármikor.”

(Európa már ébredezik – Sinkovics Ferenc interjúja Frank Füredivel, Magyar Demokrata 2020/9., február 26.)


„Ez az átkozott vírus csendben, lopakodva fertőz, és mire kiderül a baj, már árkon-bokron túljár. (…) Megállt az emberi civilizáció, mérlegre kerültünk. Olyan próbatétel elé, ami új vágányba tereli a történelmet.”

(Mese a 2 búzaszemről – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata 2020/14., április 1.)


„Ha az amerikaiakon múlik, Trianon tragédiája – ebben a formájában legalábbis – elkerülhető lett volna. Washingtonban ugyanis kezdetben meg akarták őrizni az Osztrák-Magyar Monarchia egységét, majd amikor az elképzelés lehetetlenné vált, igazságosabb határokat húztak volna meg a térségben.”

(Trianon és Amerika – Lass Gábor, Magyar Demokrata 2020/15., április 8.)


„És megjött a várva várt szenzáció. A Kopp Mária Intézet elnöke, Fűrész Tünde bejelentette, hogy a teljes termékenységi arányszám, ami a gyerekvállalási kedvet mutatja, 1,55-ra nőtt”

(Megjött a szenzáció – Bencsik András vezércikke, Magyar Demokrata 2020/18., április 29.)


„Három tanulság a mának. Az első, hogy a demográfia történelemformáló erő. A második: az aktív külpolitika a jövőt alapozza meg. A [harmadik], hogy alaposan meg kell fontolnunk, kire bízzuk az ország sorsát. Így nem eltörölni, hanem meghaladni tudjuk Trianont.”

(Meghaladni Trianont – Bencsik Gábor. Magyar Demokrata 2020/23., június 3.)


„Ezek a jelképek nem történelmi elbeszélések részei voltak, mint ma, hanem ennél magasabb szintű, érvényes magyarázatok a világra vonatkozóan (…) Kelet-Európától Kamcsatkáig mindenütt. Pozitív jelkép volt a turul, a termékenységre, az életre utalt. (…) Méretben igen, de lélekben nem szabad kicsinek lennünk, a szárnyakat pedig nem behúzni kell, hanem repülni velük.”

(A turul ezer arca – Fehérváry Krisztina interjúja Jankovics Marcell-lel, Magyar Demokrata 2020/27., július 1.)


„Olyan, akár én magam: a tagadás szelleme (…) Elkészült a mű. – A neve pedig az én nevem második része: Fer. (…) Lucifer belemelegedett: – Mégse hagyhatjuk szegényt teljesen egyedül, életre hívok mellé egy asszonyt is. (…) Kicsit fiús, de amíg nem kezd öregecskedni, addig megfelel. Ő a nevem első felét kapja: lux a fény, vagyis világos, németül klar.”

(Teremtmény – Ungváry Zsolt, Magyar Demokrata 2020/36., szeptember 2.)


„Rékasi Zsigmond (…) megalapította a Magyarország, megmentelek! nevű, a közbiztonság javítását célzó civil szervezetét. (…) – A tüntetős-lázongós korszakom egy fejjel a falnak rohanás volt, de sokat tanultam belőle. (…) Akkor, ahogy ma is, a legnagyobb áhítattal és hittel cselekedtem, utólag viszont rájöttem, hogy attól, amit tettem, senkinek nem lett jobb az élete.”

(Tapasztaltabban, bölcsebben, konzervatívan – Bilau Lothár interjúja Rékasi Zsigmonddal, Magyar Demokrata 2020/37., szeptember 9.)


„Ezernyi jelből látható, hogy a projektre irányuló össztűz egyre hiteltelenebb. Mára újjászületett a Szépművészeti Múzeum, a Millennium Háza, (…) közel százezer négyzetméternyi megújított zöldfelületet adtunk át a Ligetben, miközben megépült hazánk egyik legnagyobb és legkorszerűbb játszótere.”

(Bízom a józan ész győzelmében – Szentei Anna interjúja Baán Lászlóval, Magyar Demokrata 2020/39., szeptember 23.)


„Jelenleg fordítva ülnek a lovon Brüsszelben. Mindenféle (…) európaitól eltérő kultúrának, nemi eltévelyedésnek széles körű jogokat adnak, miközben az olyan őshonos nemzeti közösségek, mint a baszkok, a katalánok, a korzikaiak mindennapi létükben fenyegetettek. Nem beszélve a magyarokról, akik nekünk a legfontosabbak.”

(Rockzene a magyar igazságért – Ágoston Balázs interjúja Petrás Jánossal, Magyar Demokrata 2020/43., október 21.)


„Terence Hill többször is járt hazánkban. [Azt mondta,] »Máshol az emberek ordítoznak körülöttem, meg akarnak érinteni. Budapesten viszont azt éreztem, hogy a magyarok vigyáznak rám, és ez nagyon jó érzés. Nem rohannak le. Remélem, majd visszatérhetek ide.«”

(A magyarok vigyáznak rám – Király Levente, Magyar Demokrata 2020/44., október 28.)

Korábban írtuk