Gyopáros Alpár ismertetése szerint az idén július közepén lejárt pályázatot ötmilliárd forinttal hirdették meg. Az utca, út, híd vagy kerékpárút felújítására egy-egy önkormányzat legfeljebb 45 millió, míg járdafelújításra maximum 10 millió forintot igényelhetett.

Hirdetés

Ez a pályázati lehetőség ötödik éve az egyik legnépszerűbb pályázati forma, és bár a Magyar falu program szerteágazó fejlesztési lehetőséget kínál, az utakat, járdákat, hidakat mindenki használja – tette hozzá.

A kormánybiztos elmondta, az elmúlt öt év alatt több mint ötezer pályázat érkezett útfelújításra, az állami kezelésben lévő, településeket összekötő utak esetében pedig több mint négyezer kilométeren történtek felújítások.

Kiemelte: az állami, önkormányzati utak és járdák felújítására a Magyar falu programban már több mint 380 milliárd forintot költöttek el.

Korábban írtuk

A nyertesek névsora megtalálható a kormány és a Magyar falu program honlapján, az elnyert támogatást előfinanszírozással kapják az önkormányzatok.