A Balaton Fejlesztési Tanács környezetvédelmi webináriumán Schmidt Jenő, aki Tab fideszes polgármestere is, kifejtette: most a vízparti településeken nő, a tótól távolabbiakon csökken a lakosságszám, de ez ki fog egyenlítődni.

Hirdetés

A következő húsz év egyik legfontosabb kérdésének nevezte az ivóvízszükséglet kielégítését.

A TÖOSZ elnöke kiemelte, hulladékkezelés szempontjából is speciális terület a balatoni kiemelt üdülőövezet, ahol speciális gyűjtési rendszert kell kidolgozni.

Tóth Sándor a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy ez év végéig elkészül Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási tervének második felülvizsgálata, amelyet a jövő év júniusáig tartó véleményezést követően 2021 végére véglegesítenek. Az anyag foglalkozik a Balaton speciális kérdéseivel is, egyebek közt a vízszintemelés hatásaival, a szűrőmezők helyzetével, a tavi ökoszisztéma védelmével, a kikotort iszap hasznosításával és az illegális építmények elbontásával.

Korábban írtuk

Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóhelyettese a következő évek fő stratégiai céljai közt sorolta a vízi és vizes, valamint a gyepes élőhelyek helyreállítását, megőrzését, fejlesztését, valamint a földtudományi természeti értékek megőrzését, a természetvédelmi ismeretterjesztést, és a védett területek hatékony kezelését.

Beszámolója szerint a konkrét fejlesztések érintik majd egyebek közt a köveskáli Tüskés-tavat, a Burnót-patakot, bizonyos halgazdálkodási területeket, valamint a Sásdi-legelőt és rétet.