Fotó: Hölvényi György, Facebook
Hirdetés

Hölvényi György, aki a Forza Italia meghívására, az olasz párt pénteken kezdődött kétnapos kongresszusán vesz részt, az MTI-nek telefon nyilatkozva azt mondta, a június végén esedékes európai parlamenti választások tétje, hogy a normalitás visszatérjen Európába, ami a jobboldal megerősödése és együttműködése nélkül nem lehetséges.

Az EP-képviselő, a KDNP külügyekért felelős alelnöke Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel, a Forza Italia elnökjelöltjével folytatott megbeszélést pénteken. Hölvényi elmondta, Tajani gyakorlott európai politikusként keresi annak lehetőségét, hogy a jobbközép pártok a remélt megerősödés után miként tudnak együtt dolgozni Európában. Tajani, aki Silvio Berlusconi pártalapító halálát követően, a kongresszus szombati szavazásával betöltheti a Forza Italia elnöki tisztjét, hídszerepet kíván vállani a jobbközép pártok európai összefogásában – mondta. A KDNP érdekelt egy széleskörű jobboldali összefogásban – jelentette ki.

„Minden lehetőséget meg kell ragadni a meglévő kapcsolatok kiszélesítésére, ugyanis csak így van esély egy normális Európa megteremtésére” – fogalmazott.

Az európai parlamenti választásnak óriási tétje van, mert a valóság és a politikai kommunikáció eltávolodott egymástól – hívta fel a figyelmet. A normalitást vissza kell hozni Európába. Ez a jobboldal megerősödése nélkül nem lehetséges – húzta alá a politikus.

Korábban írtuk

Noha az országok és gazdaságaik méretében, valamint a politikai hangsúlyokban is különbségek vannak, egyeztetésre van szükség, hogy a jobboldali összefogás léte jöhessen az európai választások utáni egy uniós parlamenti együttműködés érdekében. Az együttműködés sikere a valóságot hozza vissza Európába, nagyobb biztonságot, stabilitást és jobb megélhetést biztosítva – zárta gondolatait Hölvényi György.