A barátság anatómiája

– Lazulni látszik a politikai kapcsolat Magyarország és Lengyelország között az orosz–ukrán háború miatt. Megmentheti-e a két nép barátságát a kultúra?

– A barátságot a barátság hagyományos érzete menti meg. A lazulás a magas politika szintjén érzékelhető, amit mintha a lengyel döntéshozók kezdeményeznének a háború dúlta Ukrajnával való szolidaritásvállalás jegyében. Ezt teszik azok a lengyel értelmiségi csoportok is, amelyek eddig különféle, jórészt Brüsszel által támogatott indokkal a Jog és Igazságosság politikai irányvonala ellen tüntettek, most viszont ellenfelük oldalára álltak hazai és nemzetközi médiájukkal együtt, protestáló indulataikat pedig a magyar politikai eliten élik ki. Ez azonban nem a lengyel társadalom, amelynek magyarok iránti barátságát épp csak meg-meghorzsolja a politikai töltetű hangulatkeltés. A harmincéves háború idején II. Gusztáv Adolf svéd király mindenáron be akart vonni Erdélyt a lengyel nemesi köztársaság elleni háborúba, azzal indokolva, hogy a liszovcsikoknak nevezett száguldó lengyel lovasezred terrorisztikus módon többször is hátba támadta Bethlen Gábort. A fejedelem azonban elhárította Gusztáv Adolf ajánlatát, mondván, Erdély nem indíthat háborút Lengyelország ellen, mert a magyar és a lengyel nemzetet régi, szoros baráti kötelékek fűzik össze, és ha a lengyel király legutóbb kozák csapatokat küldött is ellene, azt ő, az uralkodó tette, és nem a lengyel nemzet, amelyet ezért nem lehet felelősségre vonni. Bethlen bölcsességével kell tekintenünk a magyar–lengyel kapcsolatok mai állapotára.

– Mikorra tehető a magyar–lengyel kapcsolatok virágkora?

– A XIV. századra, Károly Róbert és fia, Nagy Lajos, valamint annak leánya, Hedvig királynő uralkodásának időszakára. Kétséges volt, hogy a korábban részfejedelemségekre tagolódott Lengyelország képes-e egyetlen királysággá egyesülni. Az, hogy ez mégis bekövetkezett 1320-ban, Károly Róbert támogatásának köszönhető. A szövetséget vérségi kötelékkel is megerősítették, a magyar uralkodó feleségül vette a lengyel királlyá koronázott Łokietek Ulászló lányát, Erzsébetet. Nem véletlenül emelte ki a neves történész, Andrzej Nowak a Lengyelország történetét taglaló monumentális munkájában hogy az e házasság által megerősített szövetség felmérhetetlen értékkel bírt. Károly Róbertnek köszönhető, hogy a Cseh Királyság, a brandenburgi Hohenzollern-ház, a Német Lovagrend állama, a Litván Nagyfejedelemség nem roppantotta össze az éppen levegőhöz jutó Lengyel Királyságot. Mi több, Nagy Lajos unokabátyja, Nagy Kázmér képes volt megduplázni a lengyel állam területét, és modernizálta az országot. Károly Róbert halála után Nagy Lajos semlegesítette a lengyel trónra is igényt tartó cseh uralkodót, Luxemburgi Károlyt, és a Lengyel Királyság ugyancsak magyar segítséggel volt képes kivédeni a litvánok meg-megújuló támadásait. Igaz, ennek fejében a fiúutód nélküli Kázmértól Nagy Lajos örökölte a lengyel koronát. Halála után leánya, a már lengyel királynővé lett Hedvig 1386-ban politikai házasságot kötött a litván nagyfejedelemmel, Jagelló Ulászlóval. Az így egyesített Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség Európa egyik legnagyobb hatalma lett, és az is maradt hosszú időn át.

– Ön az ejtőernyősöknél szolgált, és azt nyilatkozta, hogy ott nagyon sokat olvasott. Irodalmukon keresztül ismerte meg a lengyeleket?

– A lengyel irodalmat már az egyetemi tanulmányaim idején megismertem… Amúgy nekem még a diploma után kellett bevonulnom, öt hónapra. Mivel történelem–lengyel szakon végeztem, a nyelvismeret miatt a szolnoki ejtőernyősökhöz hívtak be. Itt ötvenhat könyvet olvastam el a katonáskodásom alatt. Nem a kiképzés rovására, amelynek egyébként jó kedvvel adtam át magam.

– Hány lengyel irodalmi művet fordított le, hány könyvet írt lengyel témában pályafutása során?

– Több száz verset ültettem át magyarra, de a tizenegy prózai mű lefordításával nem tartozom az élvonalba. Egyik tanítványom, Pálfalvi Lajos például már vagy hetven könyvet jegyez fordítóként. De az említett tizenegy könyvnek szinte mindegyike kihatott az életemre, munkásságomra. Legfontosabb hozadékuk az volt, hogy elsajátítottam az esszéírás műhelytitkait. A költői nyelvezettel áthatott esszé határozza meg a lengyel–magyar kulturális és történelmi kapcsolatoknak szentelt tizennégy saját művemet. A Honvédek, hírszerzők, légionisták / A szabadságharc lengyel résztvevőinek életrajzi lexikona 1848–1849 című könyvemet harmincegy éven át írtam. A 3415 címszót tartalmazó, ezeroldalas mű lengyelül is megjelent. És most már öt éve dolgozom a közös magyar–lengyel történelem megírásán, ennek első kötete, A barátság anatómiája / A kezdetektől a XVI. század végéig, először lengyelül lát napvilágot, éppen most májusban.

– Nehéz nyelv a lengyel. Mi adja a fordítások kulcsát, amivel közelebb lehet kerülni a lengyel néplélekhez?

– A gimnázium harmadik osztályában önszorgalomból bevágtam a Kerényi Grácia–Szabó Dénes–Varsányi István-féle nyelvkönyv első harminc leckéjét. A következő évben haladóként már Varsányi István zseniális nyelvóráit látogathattam a Lengyel Olvasóteremben. Így tehettem sikeres felvételi vizsgát lengyelül 1963-ban az éppen akkor induló lengyel szakra. A magánszorgalomból megalapozott nyelvi, nyelvtani tudás nagy előnyt jelentett a konyhanyelv birtokában látszólag bennfentesen diskuráló kollégákkal szemben. Fordítás tekintetében sokat számít, ha az ember magabiztosan birtokában van annak a nyelvnek és a nyelv mögötti kultúrának, amelyről fordít. De a legfontosabb, hogy miként bánik saját anyanyelvével. Falun cseperedtem fel, nagyközségben jártam általános iskolába, aztán már a fővárosban gimnáziumba, így alkalmam volt a magyar nyelv több rétegét megismerni. Ez sokat segített a fordítói munkámban.

– Úgy tűnik, magyar–lengyel vonatkozásban az 1848–49-es szabadságharc lett munkásságának a fő terepe. Miért?

– Nyolcéves koromban gyermekkori olvasmányélményem irányította a figyelmemet a szabadságharcban részt vevő lengyelekre. Rákosi Viktor Hős fiúk című regényének egyik főhőse Petőfi, a másik Bem volt. Báthory Istvánról ekkor még semmit sem hallottam, de a lengyelek befogadásáról is csak a gimnáziumban szereztem tudomást egy barátom és osztálytársam révén, akinek az édesanyja lengyel menekült volt. Bemen és Petőfin keresztül erősödött a vonzalmam a lengyelek iránt.

– Ki volt Wacław Felczak, milyen szerepet vitt a térség, illetve konkrétan a magyar rendszerváltás folyamatában?

– Én Felczakról az 1960-as évek végén szereztem tudomást. Az Eötvös Kollégium diákja volt az 1938/39-es tanévben, a magyar reformkorral és a szabadságharccal, Kossuthtal és Széchenyivel foglalkozott. A háború kitörése után már a földalatti lengyel hadsereg katonájaként tért vissza Budapestre, és a földalatti lengyel állam, illetve a londoni lengyel emigrációs kormány közötti kapcsolatot szervezte, működtette. Tevékenységével a háború után sem hagyott fel. Ennek következményeként 1948 végén letartóztatták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1956. október 31-én ideiglenesen szabadlábra helyezték, 1958 szeptemberében a krakkói Jagelló Egyetem tanársegédeként kezdte immáron többedszerre tudományos pályáját, és lett előbb doktor, majd nagydoktor, de professzorrá csak a rendszerváltozás után nevezték ki. Az 1970-es évek végén lépett kapcsolatba a szerveződő magyar nemzeti ellenzék képviselőivel, majd 1987 őszén az Eötvös Kollégium vendégtanáraként ő biztatta a Bibó Szakkollégium diákjait, hogy alakítsanak politikai pártot. Ebből született a Fidesz. Felczak így lett formálója a magyar–lengyel kapcsolatok történetének.