– Mi jut eszébe arról, hogy reform?

– A reform pozitív jelentésű szó, de az egészségügyben negatív értelmet nyert. Nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem a betegek számára is. Mi értelme valamit megreformálni, ha utána rosszabb lesz a helyzet? Ha egy házat renoválnak, akkor a lakók ennek örülnek, akkor is, ha kosszal, zajjal jár. De amikor mindennap téglák esnek le a tetőről, és emiatt kétnaponta meghal egy lakó, akkor a felújítást végzőket elküldik. Az egészségügyi reform kezdete óta emberek százai, ezrei haltak meg idő előtt. Viszont nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, tudatosan irtják a magyar népet. Ez nem más, mint mérhetetlen dilettantizmus, aminek a következménye az emberek idő előtti elhalálozása. Jogi nyelven fogalmazva, emberek idő előtti halálát okozó gondatlan veszélyeztetésről van szó. A balliberális politikusok személyes tapasztalatának hiánya a legszembetűnőbb. Fogalmuk sincs, milyen a magyar egészségügy. Csak hallottak róla, de személyesen nem élték át.

– Reformnak tehát jóindulattal sem nevezhető a folyamat. Akkor mi?

– Sokat járok különböző kórházakba konzíliumba. Ami hazánkban történik, az a katasztrófa-medicina határát súrolja. Azaz, az ellátandó sérültek száma meghaladja az ellátási kapacitást. Ilyen egy vonatszerencsétlenség, amikor a legsúlyosabb és a legkönnyebb sérültekkel nem foglalkozunk, mert a középsúlyosakra és súlyosakra kell koncentrálnunk. A balesetet túlélők száma így lesz a legnagyobb. Agyvérzésnél, amikor egy érzsák megreped, öt stádium van. Korábban az első négy stádiumot megpróbáltuk ellátni akutan, most már csak az első kettőt tudjuk. Így viszont az újrarepedés lehetősége jelentősen megnő, ami az esetek felében már halállal jár. Ha nem így tennénk, akkor az elviselhetetlen terheket és költségeket róna a kórházakra. A súlyos agysérülteknél olyan beavatkozásokat kell elhagynunk, amelyeket ha elvégeznénk, a tíz legsúlyosabb koponyasérültből hat akkor is mindenképpen meghalna, kettő kómás lenne és csak kettő maradna életben. Ezek nem kötelező, hanem választható beavatkozások. Hangsúlyozom, mind a tíz agysérültnél el kellene végezni a beavatkozásokat. Tíz esetből csak kettőnél van esélyünk túlélésre, de nem tudjuk, melyik ez a kettő. Mivel mind a tíz sérültre nincs anyagi forrásunk, ezért kénytelenek vagyunk hagyni őket. Mi, orvosok tudjuk, hogy melyek lennének a választható megoldások, de nem tudjuk elvégezni. Ez hatalmas lelkiismereti válságot okoz, amelyet csak istenhittel lehet legyőzni. A Jóisten azt kéri tőlünk, a lehetőségeinkből hozzuk ki a maximumot. Ha ezt megteszem, akkor nyugodtan hajthatom álomra a fejem. De ez a vívódás másnap újra kezdődik. Ha nem lennék mélyen Krisztus-hívő, már otthagytam volna az orvosi hivatást, vagy alkoholista lennék, vagy kábítószereznék. Az imádságon át naponta megjárom a Golgotát, de minden reggel megpróbálok feltámadni. Istent szerető embernek minden, még a nehézség is a javára válik.

– A reform végrehajtói úgy érvelnek, tudják, milyen katasztrofális állapotok vannak az egészségügyben, és pont ezen szeretnének változtatni.

– A szándék becsülendő, de elfogadható-e egy olyan útfelújítás, ahol az elterelőúton mindennap öt halálos baleset történik? Voltam egy tízezres városban, ahol elmondták, tavaly október végéig annyi ember halt meg, mint az előtte való egész évben. Ez tízszázalékos halálozási növekedést jelent. Magyarországon tavaly a második félévben valószínűleg több ezer emberrel halt meg több, mint tavalyelőtt. Nem földrengés történt vagy szökőár, hanem április elsejétől beindult a reform, a forráskivonás. Ezt épp ésszel nem lehet bírni, csak hittel. Ehhez tudni kell, hogy a földi életünk vége nem egyenlő a létünk végével. Ezt az orvos nem mondhatja a betegnek, csak egy lelki pásztor. Csak a hívő betegeket vigasztalhatom azzal, hogy nyugodjon meg, halál után jön a feltámadás. Viszont azoknak, akik ezeket a rendelkezéseket hozták, veszélyben van az üdvösségük.

– Miért erőltetik, ha nyilvánvaló, hogy nem működik?

– Mert bajban vannak. Pénzt kell valahonnan szerezniük. Kiktől könnyű elvonni? Mindig a legkiszolgáltatottabbtól. Könnyebb elvenni gyerekektől, idősektől, betegektől, mint egy életerős egyéntől. Egy öregasszonyt könnyebb kirabolni, mint egy fiatalembert. Nincs rejtett természeti kincsünk, nincsenek gyémántbányáink, amiből pénzt lehetne csinálni. Viszont, ahogy Orbán Viktor mondta évértékelő beszédében, van egy istenadta kincsünk, mégpedig a magyar kreativitás. Ha hagyjuk érvényesülni, akkor nemcsak morális, hanem anyagi bevételünk is lesz belőle.

– Hogyan kellene változtatni az egészségügyön?

– Kornai János közgazdász mondta nemrég, hogy a magyar egészségügyi reformot képtelenség jól megoldani. Ezt nem így látom. Meg lehet oldani, de lépésről lépésre kell haladni, hogy ne haljanak bele az emberek. Akik a döntéseket meghozták, nagyon jó anyagi körülmények között élnek. Egy vezetőnek nem szabad kiugróan más életszínvonalon élnie, mint a vezetett nép átlaga. Sajnos az emberek kollektív emlékezete három hónapig tart. A kérdés az, hogy ezt a három hónapot meg lehet-e hosszabbítani. A kollektív emlékezet azonnal örökéletűvé válik, ha valaki Isten felé tekint. Nem a politikától várom az üdvözítő változtatást, mert az nem képes megváltoztatni az embereket. Ha a spirituális szinten történik változás, akkor automatikusan rendeződni fog a politika, a gazdaság és a kultúra minden ága. Akkor a jelenlegi kormánypártok soha nem kerülnének öt százalék fölé. Amíg lelkileg nem rázzuk fel az országot, előfordulhat, hogy megint ők nyernek. Egy választások előtti féléves propagandával, juttatásokkal a javukra fordítják a dolgokat, az emberek rövid kollektív emlékezete miatt.

– Van-e különbség egy hívő és egy nem hívő orvos között?

– Aki Isten segítségével próbál úrrá lenni a nehézségeken, az nem fárad el. Aki csak emberi erőből próbálja, hamarabb elfárad. Akinek igazán mély istenhite van, képes bármilyen árral szemben bármeddig úszni, mert tudja, létének nem az a végpontja, hogy az ár megfojtja. Akkor is úszni kell, ha belepusztulok. Ha megtettem a kötelességemet, nyugodtan várom az életem utolsó pillanatát. Állandóan imádkozom, böjtölök és gyónok, mert ebben a küzdelemben nagy hibákat is tudunk elkövetni. Ma például azért gyóntam, mert egy emberről mondtam ítéletet. Nem az emberről kell ítéletet mondani, hanem a cselekedeteiről. Teréz anya mondta, ha elítélitek az embereket, nincs időtök szeretni őket.

– Említette, hogy a nehézségek is a javára válnak. Tudna erre példát mondani?

– A nehézségek oly mértékben képesek felpörgetni az emberi kreativitást, hogy így komoly tudományos ötletek születhetnek. Mostanában az okoz számomra nagy boldogságot, hogy kifejlesztettem egy úgynevezett robotkéz-technikát, amelynek segítségével a kéz élettani normális rezgését le tudom állítani. Mikor operálok, az ujjbegyemmel mozgatom a műszert, nem csuklóból és kézízületből, így kiküszöbölöm az élettani kézremegést. A legmodernebb robot, az úgynevezett da Vinci-robot tizedmilliméter pontosságú. A robotkéz-technikával századmilliméter pontossággal lehet operálni. Az agysebészet és a gerincvelő-sebészet sokszor ilyen pontosságot igényel. Nem egy bonyolult készülékről van szó, nem előzték meg nagy kutatások, egyszerűen csak imádkoztam, hogy kitaláljak egy jobb technikát. A készülék maga egy kis pad, amire operálás közben az ujjbegyemet teszem. Betlehemhídnak neveztem el.

– Ha Magyarországot beutalná egy kórterembe, mit írna rá a kórlapjára?

– Magyarországot intenzív osztályra fektetném. Egy kórlapra a diagnózis és a terápia kerül. Magyarország diagnózisa az, hogy elvesztettük a Teremtővel való közvetlen kapcsolatot. Tízmillió emberből mintegy háromszázezernek van napi közvetlen kapcsolata Istennel. A terápiára a javaslatom, hogy a bátorság örömével építsünk a környezetünkben kis Noé-bárkákat, hogy a menekülő emberek odajöjjenek. Írtam erről egy könyvet, reményeim szerint hamarosan megjelenik, „Bátorság az örömhöz” címmel, amelyet egy Nietzsche- idézet ihletett: „lehet, hogy én is megváltott lennék, ha a keresztények jobban sugároznák az örömöt.” Nagyon fontos, hogy tudjuk sugározni magunkból az örömöt, tudjuk erősíteni a hitet másokban. Az igazi orvos mindig a bajok gyökerét keresi, nem a tünetet. Aki arról beszél, hogy rossz a gazdaságunk, az egy tünetről beszél. Az igazi probléma az, hogy elvesztettük az Istenbe való kapaszkodásunkat. Ezt kell újraéleszteni, és akkor minden rendbe jön.

Lass Gábor