A befolyás ára – így vásárolták meg a hazai ellenzéket (videó!)
Az év elején robbant a bomba a tengerentúlon, miután az új amerikai elnök, Donald Trump leállította a USAID, vagyis az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének kifizetéseit, majd a nyilvánosság elé tárta, milyen célokra folytak el dollármilliárdok az elmúlt évtizedekben – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, Trump lépése megrázta az egész globális baloldali hálózatot.Idehaza is pánikba estek a magukat civilnek mondó szervezetek és a magukat függetlennek nevező médiumok, ugyanis az USA ideológiai exportjára szánt dollárokból eddig nekik is bőven jutott. A portál úgy fogalmaz: az újabb információkból gyorsan kirajzolódott a kép, amelynek egyes kockáit már korábban megismertük, de egyes fontos részleteire csak most derült fény:
Magyarországon is kiépítettek egy rendszert, amely több száz álcivil NGO-ból, valamint megannyi sajtóorgánumból áll, és amely összehangolt munkával politikai nyomásgyakorlást folytat, külföldi pénzekből.
A Magyar Nemzet dokumentumfilmje nemcsak a szereplőket mutatja be, hanem azt is, hogy a befolyásolás nem pusztán a USAID keretében hazánkba guruló dollárokkal történt. A rendszer másik két fontos pillére a Soros-birodalom, illetve az Európai Bizottság.
„Washington, Brüsszel, Soros – ők vásárolták meg a hazai ellenzéket, pártokkal, álcivil szervezetekkel és számos médiummal együtt. Dokumentumfilmünk további izgalmas részleteket és összefüggéseket is megvilágít, amit hamarosan önök is láthatnak a Magyar Nemzet YouTube-csatornáján” – ígéri a polgári hírportál.
