A békében vagyunk érdekeltek

– Sok minden köti össze Magyarországot Azerbajdzsánnal, például a fosszilis és a zöld energiahordozók ügye. Hogyan látja az Európai Unió és Magyarország energiadiverzifikációs törekvéseit?

– Valóban, együttműködésünk egyik legfontosabb dimenziója az energiaszektor. Amikor az olajkitermelésről és a világpiacra irányuló olajexportunkról beszélünk, akkor fontos megemlítenünk, hogy magyar jelenlét is van Azerbajdzsánban. A MOL csoport 9,57 százalékos részesedést szerzett hazánk legnagyobb olajmezejében, és ezen kívül a MOL-nak 8,9 százalékos részesedése van abban a fő vezetékben, amely az azerbajdzsáni nyersolajat a világpiacra szállítja. Szerencsére 2020-ban befejezték a Déli Gázfolyosó második szakaszát, és ezáltal Azerbajdzsán nem csak nyersolajat, hanem már gázt is szállít Európába. Abban az évben érte el először a Kaszpi-tengeri gáz az európai piacot. Az eredeti szerződés szerint a szállítmány leginkább az olasz, görög és bolgár piacra ment volna, ám egyéb európai országok is elkezdtek érdeklődni az azerbajdzsáni gáz iránt, köztük Magyarország. Természetesen mi elvből és örömmel teljesítettük magyar barátaink ez irányú kérését és igényeit, éppen látogatásom idején érkezett meg az első azeri gázszállítmány Magyarországra. Azt is elmondhatom, hogy mindkét fél keményen dolgozik azon, hogy növeljük a szállítmányok mértékét.

– Van erre reális lehetőség?

– Amikor az azerbajdzsáni, magyar, román, bolgár és szlovák gázcégek aláírták a Szolidaritási Gyűrű kezdeményezést – mely által ezen európai országok a belső összekötő vezetékeiket használnák arra, hogy egymás között szállítsák a gázt –, megteremtették annak lehetőségét, hogy a Déli Gázfolyosóról tovább osszák egymás között az azerbajdzsáni gázt. Ezek igen jelentős tervek és kilátások. Az euró­pai partnereink a számítások és elvárások szerint 20 milliárd köbméter azer­bajdzsáni gázt fognak kapni 2027-ben, és szerintem ezek életszerű célok, hisz 2020-ban valamivel több mint 8 milliárd köbméter, tavalyelőtt 11,4 milliárd köbméter, és az idén legalább 12,5 milliárd köbméter gázt szállítunk az európai piacra. Tehát az irány biztató.

– Hát az a bizonyos „zöld energia”? Ezt sajátos diverzifikációs lehetőségnek tekinti a saját országa esetében? 

– Nagyratörő terveink vannak ezzel kapcsolatban. Azerbajdzsán és az Euró­pai Unió bizottsági elnöke egyetértési megállapodást írt alá 2022 júliusában, amelynek értelmében az év decemberében egy alternatív forrású „zöld” áramtermeléséről szóló négyoldalú egyezményt írt alá Azerbajdzsán, Georgia, Magyarország és Románia. E megállapodás része egy, a Fekete-tenger fenekén építendő áramátviteli vezeték, ami eljuttathatja ezt az energiát az európai piacokra. És ismét sokatmondó, hogy Európában elsőként Magyarország és Románia írta alá az egyezményt. Ez számunkra igen fontos kezdeményezés, mert Azerbajdzsánon belül is egy új fejlesztési területnek számít, az alternatív energiatermeléstől gazdaságunk újszerű fellendülését várjuk.

– Eddig lényegében az energiaszektorról beszéltünk, de milyen egyéb területeken fejlődnek a kapcsolataink?

– Rengeteg sikeres területről tudnék beszámolni. Vegyük például a Wizz Air esetét, ők a légi közlekedés területén nagy játékosoknak számítanak Azerbajdzsánban, és ez jót tesz a turizmusunknak is. Az építőipar területén is kibontakozóban van egyfajta szorosabb együttműködés. Nemrég hagytak jóvá egy építési projektet, amelynek keretében magyar tervek alapján egy okosfalut építenek a Soltanli nevű, a felszabadított területeinken elhelyezkedő településen. És természetesen a gyógyszeripar és az alumíniumgyártás területén is tervezzük bővíteni a gazdasági kapcsolatainkat, ezek több millió dolláros projekteknek számítanak. És persze fontosnak tartjuk a kibontakozó hadiipari együttműködést is. E terület mindkét országban elég fejlett és folyamatosan fejlődik, úgy hisszük, hogy ezen a területen is érdemes egyesíteni az erőnket és törekvéseinket.

– Befolyásolják-e közös gyökereink az együttműködést? A magyarság egy része a türk világból szakadt ki, és manapság a türk világ egyik legfontosabb fóruma a Türk Államok Szervezete (TÁSZ).

– Ez országaink kapcsolatának egy történelmi és politikai dimenziója, hisz kulturális hasonlóságainkat számon tartjuk és fontosnak ítéljük. Rokonszenvezünk egymással, népeink is kedvelik egymást, és ez nyilvánvalóan a politikai kapcsolatainkon is meglátszik. Jól tudjuk, hogy Magyarország 2018 óta megfigyelői státuszú tagja a TÁSZ-nak, és Magyarország már az első naptól kezdve igen serényen tevékenykedett a szervezetben. Rekordidő alatt, már 2019-ben, létrehozták Budapesten a TÁSZ Képviseleti Irodáját, a nemrég elhunyt Hóvári János nagykövet vezetésével. Úgy hiszem, hogy Magyarország értékesen és igen sajátos habitussal járul hozzá a szervezet munkájához, ezen aktív részvételt pedig minden tagállam rendkívüli módon elismeri. És azt se felejtsük el, hogy az idén Veszprém, Európa Kulturális fővárosa és Şusa, a Türk Világ kulturális fővárosa egyezményt írtak alá, közös ügyeinket és rokonszenvünket erősítendő.

– Az év elején Dusanbe-ben ön azt nyilatkozta: Azerbajdzsán készen áll arra, hogy rendezze kapcsolatát Örményországgal, és talán egy békeszerződést is nyélbe ütne vele. Ám szeptember elsején ismét összecsaptak azeri és örmény katonák a közös határ mentén. Béke helyett inkább eszkalálódik a helyzet?

– Már a 44 napos hazafias háborúnk lezárulta után, amikor visszafoglaltuk a korábban elorzott területeinket, arra törekedtünk, hogy normális szomszédi viszonyt alakítsunk ki Örményországgal. Tudom, hogy ön is járt Karabahban, és a saját szemével láthatta az utóbbi 30 év pusztítását, a föld színéről legyalult városokat, a több száz tönkretett falut. Mégis, két hónappal a háború lezárulta után, az elnökünk egy hivatalos nyilatkozatban kinyilvánította, Azerbajdzsán készen áll arra, hogy elássa a csatabárdot és egy új fejezetet nyisson a két ország történetében, ám ezidáig Örményország nem rea­gált erre a gesztusra. 2022 februárjában újból megpróbáltuk, amikor egy nyilvános dokumentumban megfogalmaztuk azon alapelveket, amelyek a jövendő békemegállapodás alapját képezhetik. Októberben elkészítettük a béketervezetet és elküldtük az örmény félnek a genfi tárgyalások első körében. Szeretném hangsúlyozni, hogy Azerbajdzsánnak az a célja, hogy véget vessen az ellenségeskedéseknek, és normális szomszédi viszonyt alakítson ki Örményországgal. Szerintünk e normális viszonynak a nemzetközi jogon, egymás területi integritásának tiszteletben tartásán és a határok sérthetetlenségén kell alapulnia. Ám úgy látjuk, hogy két és fél év kellett ahhoz, hogy az örmény miniszterelnök nyilvánosan elismerje – legalább szóban – Azerbajdzsán területi integritását, a Karabah régióval egyetemben. Eljött az idő, hogy a szavak után a tettek mezejére lépjenek, és a béketervezetet véglegesítsük, hogy felhasználhassuk.

– Ha igazából mindkét fél békét szeretné, akkor mi akadályozza a megegyezést?

– Sajnos az örmény fél sokszor következetlen, egyes nyilatkozataikat ugyanis nem követik cselekedetek. Ezért az időnkénti politikai provokációkon túl, katonai provokációkat is láthatunk az örmény–aze­ri határon. A régióbeli feszültség egyik fő oka az a nagyjából tízezer örmény katona, akik szerintünk törvénytelenül állomásoznak Azerbajdzsán szuverén területén. Ez sérti a 2020. november 10-i háromoldalú nyilatkozat azon záradékát, amely szerint az orosz békefenntartók bevonulásával párhuzamosan ki kell vonni az örmény katonákat a szóban forgó területről. E nyilatkozat aláírása óta és ellenére mindmáig jelen vannak ezek a katonák a területen. E komoly, mérgező helyzet ellenére hiszünk a béketárgyalásokban, és szeretnénk folytatni azokat. 

– Karabah azon részét, amelyet az örmények ellenőriznek, a lacsini folyosó köti össze Örményországgal. A nemzetközi sajtóban sokat lehet olvasni arról, hogy humanitárius katasztrófa van kibontakozóban a térségben, mert mint írják, Azerbajdzsán nem engedi be az ott élő örményeknek szánt ellátmányokat. Mi ennek az oka? 

– Le szeretném szögezni, hogy ez egy PR-kampány, amelyet Örményország támogatói terjesztenek a médiában. Ez nem egy humanitárius ügy, hanem színtiszta politikai manipuláció. Jelenleg a lacsini utat minden nap használja a Nemzetközi Vöröskereszt, és rengeteg helyi örmény utazik át a lacsini ellenőrzőponton mindkét irányba (többnyire egészségügyi okból). Ezzel párhuzamosan vöröskeresztes konvojok hoznak orvosi személyzetet és ellátmányt a lacsini ellenőrzőponthoz, hogy felkeltsék a média figyelmét. Arról már nem esik szó, hogy Azerbajdzsán alternatív útvonalakat is felajánlott a humanitárius szervezeteknek, hogy mindennemű humanitárius segítséget eljuttassanak a helyi örmény lakosságnak, amennyiben szükségük van rá.

– Tehát szó sincs humanitárius válságról?

– Ha ez valóban humanitárius ügy lenne, akkor már régen megoldódott volna, mert Xankəndi Agdam és Şusa irányából is megközelíthető. A helyi örmény képviselők már három éve arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mindent blokkolnak, ami közvetve vagy közvetlenül a terület Azerbajdzsánba való gazdasági, szociális és politikai értelmű egyesülését eredményezheti. Sokszor tárgyalunk a Nemzetközi Vöröskereszt bakui irodájával, van egy nagy raktáruk Berde városában, ami logisztikai szempontból is sokkal közelebb van Xankəndihez, mint a lacsini folyosó. De ezen az úton sem lehet közlekedni, mert a katonaságuk betonoszlopokkal zárta el az utat. Ha valaki kijelenti, hogy a nemzetközi segélyszervezetek csak egy utat használhatnak, akkor az politizálja a helyzetet. Többször megállapodtunk az örményekkel ezen utak párhuzamos használatáról, de végül a megállapodást felrúgta az örmény fél. Szerintem ez nem csak Azerbajdzsán, hanem Örményország és a helyi, karabahi örmények érdekével is ellenkezik. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy minden karabahi lakost egyenrangú állampolgárunknak tekintjük, és nálunk minden nemzeti kisebbségnek biztosítjuk a jogait. Reméljük, hogy a racionális gondolkodás előbb-utóbb diadalmaskodik.

– Mi Ukrajnával, önök Oroszországgal határosak. Mi az álláspontjuk a háborút illetően?

– Mindez rendkívül aggasztó a számunkra, és már a konfliktus első napjai­tól kezdve a háború mielőbbi befejezését szorgalmaztuk, a nemzetközi normák és a nemzetközi jog elvei alapján. Mindkét országgal sok minden köt össze minket, mindkettőben élnek azerbajdzsániak. Ukrajnának már a kezdetek óta nyújtunk humanitárius segítséget, mert a külpolitikánk egyik alapelvének tartjuk, hogy segítsünk a bajba jutott barátainkon.

– Az úgynevezett Középső Folyosó (más nevén transz-kaszpi nemzetközi közlekedési útvonal) egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a háború árnyékában. Ám az útvonal hiányzó láncszeme a Zangezur-folyosó (amely összekötné Azerbajdzsánt a Nahicseván nevű ex­klávéjával, így Törökországgal is). Van rá esély, hogy kiegészüljön?

– A közelmúltbeli geopolitikai változások azt bizonyítják, hogy nagy szükség van a Középső Folyosóra, ugyanis a háború miatt az európai országoknak egyre vonzóbbá válnak a közép-ázsiai és annál is távolabbi országok erőforrásai. Tavaly 70 százalékkal növeltük országunk tranzitkapacitását a növekvő igények miatt. Bízunk benne, hogy megegyezhetünk a Zangezur-folyosóról, mert ez lenne minden szomszédos ország érdeke. Ám az örmény féllel nehéz megállapodni, mert mindig újabb és újabb kifogá­saik vannak. Szerintünk ez egyébként is sérti azon megállapodást, amely szerint Örményországnak lehetővé kell tennie, hogy Azerbajdzsán elérje a Nahicseváni Autonóm Köztársaságot. Az effajta hozzáállás Örményország érdekeit is sérti, hisz logisztikai szempontból a legkiszolgáltatottabb országnak számít a térségben. Ha ez a folyosó végül kikerüli őket, akkor ők „veszítenek a legtöbbet a vámon”. Mi most egy B-terven dolgozunk, és szerintem találunk megoldást a terv megvalósítására Örményország részvétele nélkül is.

Az interjú angol nyelven ide kattintva olvasható. / The English version of this interview is available here.