Latorcai Csaba elmondta, a vizsgálatok azt követően indultak a fővárosban, hogy augusztusban négy busz kigyulladt, és porig égett. A szakemberek száz buszt ellenőriztek, ezek közül jó néhány járművet azonnali hatállyal ki kellett vonni a forgalomból, másoknál szoros határidőt szabva, konkrét hibalistát adva elrendelték a javítást. Az államtitkár a feltárt jellemző problémák között említette a fékrendszer hibáit, az ajtók és a gumik állapotát.

Hirdetés

A politikus közlése szerint a BKV járművei nincsenek karbantartva, mert Karácsony Gergely – Tarlós István idejéhez képest a tizedére – 10 milliárd forintról az idei évre egymilliárdra csökkentette az erre szolgáló összeget. A főpolgármester a budapesti utasok biztonságán próbál spórolni – tette hozzá az államtitkár.

A fővárosban – a BKV és alvállalkozói üzemeltetésében – 1100-1200 busz közlekedik, ezeknek csaknem tizedét vizsgálták át. A kormányhivatal tovább fogja folytatni az ellenőrzést, és létrehozott egy e-mail-címet, ahol az utasok maguk is jelezhetik a problémákat – tudatta Latorcai Csaba.

Ha a főpolgármester nem tudja garantálni a budapesti utasok biztonságát, a kormányhivatalnak kell kikényszerítenie azt hatósági eszközökkel – szögezte le a politikus.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy Budapesten kizárólag a kormány finanszírozásában állhatnak üzembe új tömegközlekedési eszközök. A fővárosba 65 új busz érkezik, és 54 milliárd forintos támogatást nyújtott a kormány 51 új villamos beszerzésére, a kormánynak kellett közvetlenül kifizetnie a járműveket a spanyol gyártónak.

A főváros azonban semmit nem tud megtenni azért, hogy ezeket üzemeltesse: a peronokat nem építették át és nincsen olyan remíz, ahova be tudnának állni a villamosok – mutatott rá az államtitkár.

Latorcai Csaba elmondta, a főváros együttműködése megszűnt, amikor a gazdálkodást átvilágító Domokos László közgazdász a budapesti cégekkel kapcsolatban tett föl kérdéseket. Karácsony Gergely és munkatársai nem akarják megmondani, hogy a BKV vagy a budapesti közműholding mire és hogyan költ.

„Mire megy el a pénz, ezt szeretnénk látni” – fogalmazott az államtitkár.